AUR

Lemondott az AUR Ialomiţa megyei vezetése a párt nyári iskolájában felmerült nemi erőszak ügye miatt
Ennek ellenére George Simion szerint az AUR egyetlen tagja sem érintett a nemi erőszak vádjával kapcsolatban.
Nemi erőszakot követhettek el az AUR nyári iskolájának 17 éves résztvevője ellen
A Ialomiţa megyei ügyészség nyomoz az ügyben, a párt belső vizsgálatot indított.
Közvéleménykutatás-háború tört ki, van, aki szerint már az AUR vezet
Második helyre már többször mérték a szélsőjobboldali pártot, az viszont erősen megkérdőjelezhető, hogy az AUR lenne a legnépszerűbb.
Ciolacu: A PSD nem fog szövetkezni az AUR-ral
Legalábbis addig, amíg ő lesz a párt elnöke, állította a miniszterelnök.
Kormányzásra készülve konzervatív párttá sminkeli át magát az AUR?
A Fidesz retorikáját hangoztató szélsőjobbos alakulat állítólag már háttéralkut kötött a Szociáldemokrata Párttal, a liberálisok szerint PSD-AUR koalíció várható a 2024-es parlamenti választások után.
George Simion az izraeli nagykövet előtt ismerte el Románia felelősségét az itteni holokausztért
A nagykövetség figyelemmel fogja kísérni, hogy az AUR tartja-e magát a továbbiakban ehhez az állásfoglaláshoz.
Kitiltották Ukrajnából George Simiont, az AUR társelnökét
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat határozata 2024 márciusában jár le, de vélhetőleg meghosszabbítják a határidőt.
Ciolacu: Nem kell tüntetni, Romániában nem volt és nem lesz kötelező az oltás
A Nemzeti Oltási Stratégia nem tesz mást, mint megállapítja az oltási program alapelveit és biztosítja az oltásokhoz való hozzáférést – tisztázta az egészségügyi miniszter is.
Összesen 258 millió lej közpénzt kapnak idén a pártok – derül ki az EFOR jelentéséből
És ennek nagy része a sajtóban landol, a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok fordítanak a legtöbbet a kedvező médiamegjelenésre.
Asztalos Csaba: A román szélsőjobb a Fidesz programját koppintotta le a hagyományos családok...
A bukaresti Pride alkalmával elhangzott uszításokról és szélsőséges megnyilvánulásokról kérdeztük az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnökét.
Kövess minket Facebookon is!