Simion csalással vádolja Moldovát, a chişinăui kormány azonban nem kér a vádaskodásokból
George Simion a szavazatlopással, azaz választási csalással vádolta meg Moldova kormányát, szúrta ki a HotNews.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje egy pénteken közzétett, Traian Băsescu ex-államfőt és Nicușor Dan független jelöltet ábrázoló, mesterségesintelligencia által generált illusztrációval jelentette be Facebook-oldalán, hogy csalás miatt péntekre találkozót kértek a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) vezetőségétől.
A HotNews szerint az AUR szerint a csalási kísérletek a népakarat manipulálására irányulnak, és súlyos mértékben befolyásolhatják az elnökválasztás tisztaságát. „Kötelességünk azonnal cselekedni, ha riasztó jelzések érkeznek a választási folyamatot illetően. Felszólítjuk az STS vezetését, hogy folytasson világos és felelősségteljes megbeszélést a digitális biztonság és a szavazási folyamat tisztességességének biztosítása érdekében. A május 18-i választásoknak szabadnak, tisztességesnek és a csalás gyanújától mentesnek kell lenniük” – áll George Simion képviselőinek csütörtöki nyilatkozatában.
Elmondásuk szerint azt szeretnék, hogy a választási folyamat átlátható, demokratikus és a törvényeket tiszteletben tartó legyen.
Moldova: Simion jobban tenné, ha tartózkodna a vádaskodásoktól
A felmerülő vádakra reagálva a chişinăui kormány azt közölte a HotNews-al, hogy a választók iránti tiszteletből arra kértek minden politikai szereplőt, hogy tartózkodjon az olyan vádaskodásoktól, amelyek csak arra szolgálnak, hogy megkérdőjelezzék a választás demokratikus lezajlását.
Daniel Voda, a chişinăui kormány szóvivője továbbá azt közölte, hogy a román állampolgárságú moldovaiak szabad emberek. „Garantált joguk van arra, hogy meggyőződésük szerint szavazzanak. Örömmel látjuk polgári felelősségvállalásukat és aktív részvételüket a szavazáson. Mindenkit arra biztatunk, hogy menjen el és hallassa a hangját. Ne féljenek” – mondta a HotNewsnak a chişinăui kormány szóvivője.
Az elnökválasztás második fordulójának szavazása már elkezdődött a diaszpórában. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint pénteken reggel 7 órakor nyitottak meg, és Moldovában már többen szavaztak, mint ahányan az első fordulóban egész nap. Délután 2 óráig 13 537-en szavaztak, míg az elnökválasztás első fordulójában 11 ezren.
Mint az 1 órás szavazatok kapcsán megírtuk, a diaszpórából eddig Moldovából szavaztak a legtöbben, és az első fordulóban a szavazatok több mint felét Nicușor Dan szerezte meg, amíg George Simion 12,4%-ot kapott. Simion reakciója tehát nem véletlen, amíg a diaszpóra nagy részében ő vezet, addig Moldova az az ország, ahonnan provokációi miatt rendszeresen kitiltják őt és az előző választáson csak kevés szavazatot kapott. Most meg számíthatott rá, hogy a részvétel is nőni fog, ami nem feltétlenül neki kedvez.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás