Archívum
És tessék szépen hálásnak lenni...
Az egésznek kicsit olyan beütése volt, mintha Semjén Zsolt azt mondaná, hogy adunk pénzt, ezért kuss, sőt hála. Az RMDSZ elnöke pedig meg is tette a magáét: nem mondott semmi többet. Reflexiók...
Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes cége éveken át csúszópénzt fizetett egy adóellenőrnek
Anastasiu ellen nem emeltek vádat, hangsúlyozta reakciójában a kormány.
Ördögűzést végzett a lányán, pszichiátriára került az erzsébetvárosi nő
A lány a gyermekvédelmi hatóság gondozásába került.
Csatlakozz a RegioConsulthoz, közbeszerzési szakemberrel és tanácsadóval is bővítik csapatukat! (x)
Erdély egyik legrégebbi és legdinamikusabb pályázati és menedzsment tanácsadó cége egyszerre két új kollégával is erősíti a csapatát!
Fogyatékossággal élők munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő program indul Kolozs megyében
Olyan embereknek is segítenek, akik most dolgoznának először, különös tekintettel azokra, akik épp most kerülnek ki az intézményes ellátásból.
40 foknál is melegebb lehet hétvégén Bánságban, Erdély nagy részére kánikulát jósolnak
Éjszaka sem hűl le igazán a levegő.
Mihai Tîrnoveanu is Tusványosra készül szombaton, és erre biztatja követőit is
Deutsch Tamásra és Kalmár Ferenc Andrásra is kiakadt már a Nemzet Útja Egyesület elnöke.
A francia Vinci felvásárolja a kolozsvári EnergoBitet
A Gadola István, Péter Pál és Ioan Socea alapította vállalat a romániai villamosenergia-infrastruktúra szektor fontos szereplőjévé vált, tulajdonosai a leggazdagabbak között szerepelnek.
Amerika is hevesen ellenzi, hogy a franciák elismerjék Palesztina függetlenségét
Macron csütörtökön jelentette be, hogy a G7-ben elsőként elismeri a palesztin államot.
Tusványosi panel: van még önálló erdélyi magyar kultúra, de Budapesten döntenek róla
Závogyán Magdolna államtitkár „nemzeti hálózatot” és „digitális térfoglalást” hirdetett, Kelemen László kultúravesztést emlegetett és az RMDSZ-t szólította fel a néptáncoktatás bevezetésére....