A természetvédők szerint az emberek fizetik meg, hogy Ceaușescu vízerőműveit mindenáron be akarják fejezni

A Ceaușescu-rendszertől örökölt hidroenergetikai projektek befejezése a romániai politikai elit nagy része szerint nemzetbiztonsági prioritás kellene legyen, a környezetvédők szerint viszont hatalmas hiba, mert a vízerőművek működtetéséhez már nincs elég víz a folyókban, ráadásul más technológiával sokkal olcsóbban és a környezetre kevésbé károsan lehet már áramot termelni. Miután az évek során több beruházást is bíróság állított le, szeptemberben érvénybe lépett egy törvény, amely elvileg számonkérhetetlenné és átláthatatlanná teszi a legtöbb esetben természetvédelmi területekre tervezett létesítmények építését.
Nicușor Dan államfő szeptember elején hirdette ki azt a törvényt, amely lehetővé tenné, hogy természetvédelmi területen vízerőművek épüljenek, miután az alkotmánybíróság júniusban elutasította a kifogásait, a parlament pedig augusztusban ismét megszavazta a megfontolásra visszaküldött jogszabályt.
A törvény célja az olyan hidroenergetikai beruházások befejezésének elősegítése, amelyeket a rendszerváltás előtt terveztek el, és jelentős részben meg is építették őket, de olyan területeken vannak, amelyek 2007 óta természetvédelmi területek, ezért a jelenlegi előírások szerint már nem épülhetnének meg vagy nem úgy, ahogy eredetileg tervezték őket. A kihirdetett törvény a nemzetbiztonsági jelentőségűnek minősített energetikai projekteket mentesíti bizonyos kötelezettségek, például a környezeti hatástanulmány elvégzése alól, és lehetővé teszi a természetvédelmi területek határainak módosítását is. A Greenpeace szerint ezzel Románia újabb uniós kötelezettségszegési eljárást kockáztat.
Az új jogszabály a 80 százalékben állami tulajdonban lévő Hidroelectrica következő hét beruházását érinti:
- A Zsil-völgyi vízerőművek (Bumbești-Livezeni – 65,2 MW)
A Gorj és Hunyad megyei beruházás a Zsil-völgy Nemzeti Parkot és a ROSCI0063 számú Natura 2000-es területet érinti. 2004-ben kezdték építeni, és kb. 87 százalékban készült el 2017-ig, amikor a bukaresti fellebbviteli bíróság ítélete nyomán felfüggesztették az építkezési engedélyét, mert ezeket környezeti hatástanulmány elvégzése nélkül adták ki. A Hidroelectrica új környezeti hatástanulmányt rendelt, amely azonban ismét kiváltotta a civilek tiltakozását, akik szerint ez csak a még hátralévő munkálatok hatását vizsgálta és a befektető érdekeit szolgálta. A Mircea Fechet vezette környezetvédelmi minisztérium 2025 júniusában állította ki az új környezetvédelmi engedélyt a projektre, ez ellen azonban ismét keresetet nyújtottak be.
- Ratosnyai vízerőmű (Răstolița – 35,3 MW)
A beruházás a Kelemen-havasok Nemzeti Parkot, és három Natura 2000-es területet érint Maros megyében. A kivitelezés több mint 90 százalékos. A projekt a természetvédők tiltakozása ellenére 2024-ben környezetvédelmi engedélyt kapott, de ezt a következő évben felfüggesztette a kolozsvári ítélőtábla, ahogy azt a kormányhatározatot is, amely több mint 30 hektárnyi erdő kivágását tette volna lehetővé a Kelemen-havasok Nemzeti Park területén a víztározó megépítéséhez. 2026 májusában a legfelsőbb bíróság jogerősen érvénytelenítette az erdőirtást engedélyező kormányhatározatot.
- A Nagy-Bászka folyóra tervezett vízerőmű (Surduc-Siriu, Nehoiașu – 55 MW)
A Buzău, Kovászna és Vrancea megyék területét érintő vízenergia-komplexum első egysége, a Nehoiașu I már üzemel, a Bodza-folyón lévő Siriu-gát vizét használva. A tervek szerint a Nagy-Bászka befogott vizét csövekben juttatnák el a Nehoiașu II erőműhöz. A vezeték majdnem teljesen elkészült, a vízerőmű 85 százalékban, a Nagy-Bászkára építendő gát pedig 78 százalékban. A projekt a Penteleu (ROSCI0190) Natura 2000-es természetvédelmi területet érinti.
A kolozsvári törvényszék 2025-ben alapfokon érvénytelenítette az egyik építési engedélyt, másodfokon viszont a gyulafehérvári fellebbviteli bíróság elutasította a környezetvédők keresetét 2026 szeptemberében. A Diana Buzoianu vezette környezetvédelmi minisztérium még 2026 áprilisában új környezetvédelmi engedélyt bocsátott ki a projektre, és jelenleg a Hidroelectrica már a közbeszerzési eljárásoknál tart. A környezetvédők szerint azonban az új környezetvédelmi engedély alig különbözik a régitől. Buzoianu azzal védekezett, hogy az engedély kötelezi a Hidroelectricát, hogy a folyó elterelése előtt hatástanulmányt mutasson be a helyi lakosság vízellátásáról, és többek között hallépcsők kialakítását is előírja.
- A Szeret folyóra tervezett vízerőmű (Pașcani – 9,4 MW)
A Iași és Suceava megyét érintő projekt 2026 tavaszán 85 százalékban állt készen. Augusztus elején a Hidroelectrica hosszas, fellebbezések miatt késlekedő közbeszerzési eljárás után aláírt egy szerződést a német DSD Noell vállalattal az új hidromechanikai felszerelés leszállítására és felszerelésére. A tervre, amely a folyó élővilágát és a Natura 2000-es hálózathoz tartozó ökológiai folyosókat is érinti, 2025 őszén állított ki új környezetvédelmi engedélyt a szaktárca. Ebben az esetben a környezetvédők nem pereltek, a projektet inkább beépített teljesítményhez képest túl magasnak tartott költségek miatt kritizálták.
- A Cserna-Belareca vízerőmű (Cerna-Belareca – 14,7 MW)
A Krassó-Szörény megyei, a Cserna és a Belareca folyók völgyére tervezett hidroenergetikai létesítmény 80 százalékban állt készen, amikor a 90-es években leállították a kivitelezését. 2025 áprilisában, még Mircea Fechet idejében kapott új környezetvédelmi engedélyt, jelenleg az építési engedély beszerzése zajlik. A projekt érinti a Domogled-Cserna Nemzeti Parkot és két Natura-2000-es területet. Ebben az esetben is felmerültek környezetvédelmi aggályok, pontosabban a Belareca folyó hozamának csökkenése és a környékbeli települések víz nélkül maradása, perek is folyamatban vannak emiatt.
- Az Oltra tervezett vízerőművek (Cornetu-Avrig / Câineni – 26,5 MW)
A Szeben és Vâlcea megyét érintő beruházás kezdeti fázisban van, Câineni-nél 25 százalékon, Lotrioaránál 1 százalékon áll a kivitelezés. A terv négy Natura 2000 területet is érint az Olt völgyén. A környezetvédelmi minisztérium szeptember végén adta ki az új környezetvédelmi engedélyt a beruházásra, de még a kormánynak is döntenie kell a szükséges kisajátításokról, illetve meg kell szerezni az építési engedélyt is.
- Cserna-Motru-Tismana II (Vâja-gát) – 8 MW
A 90 százalékban elkészült, Gorj megyei projekt folytatásához 2026 márciusában kapta meg az új környezetvédelmi engedélyt a Hidroelectrica. A földalatti vezetékeket is magában foglaló Tismana vízerőmű-rendszert 1983-ban adták át, a Cserna-folyó, a Motru-tó és a Clocotiș-tó vizét használja a működéshez. Ennek a folytatása a Cserna-Motru-Tismana II projekt, ami a Vâja-gát befejezését is tartalmazza. A környezetvédők aggályosnak tartják a projektet, mert a ROSCI0129-es Natura 2000-es természetvédelmi területet érinti.
Az államelnök többek között azzal érvelt, amikor visszaküldte a parlamentbe a törvényt, hogy az pusztán a beruházás kivitelezésének 2007. június 29. előtti elkezdéséhez köti az engedélyeztetés enyhítését, anélkül, hogy megkövetelné, hogy elemezzék az aktuális jogi helyzetet, a munkálatok valós állását és a befejezésük költségeit, időtartamát, az alternatív műszaki megoldásokat vagy az energiatermelés és a természetre gyakorolt hatás viszonyát.
A jogszabályt a szociáldemokrata Daniel Zamfir kezdeményezte még 2022-ben, de akkor még a PNL és az RMDSZ is ellenezte. Amikor 2025-ben ismét elővették, már csak a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) szavazott ellene. 2026 augusztusában az USR két módosító indítványt nyújtott be, de ezeket leszavazták. Az egyik lehetővé tette volna, hogy a környezetvédelmi hatóság csak a dokumentáció elemzése után döntsön a védett területek határainak esetleges módosításáról, a másik pedig előírta volna, hogy a karbantartási és korszerűsítési munkálatokhoz ne foglaljanak el újabb területeket a védett övezetből.
Bár a törvényt kihirdették, az egyelőre kérdéses, hogy most mi fog történni. Egyrészt az érintett projektek környezetvédelmi engedélyeinek egy része továbbra is per tárgya. Roxana Mândruțiu, az egyik felperes szervezet, a Declic ügyvédje arról beszélt Mihai Goțiu újságíró, volt politikus, környezetvédelmi aktivista a România Curată oldalon megjelent cikkében, hogy a perek során kérni fogják az Európai Unió Bíróságának értesítését is, mert a Hidroelectrica azt állítja, hogy a vízierőművekre is vonatkozik az EU 2022/2577 számú rendelete a megújuló energiaforrásokat érintő beruházások felgyorsításáról, a Declic szerint azonban a vízenergiával kapcsolatos beruházásokat ez nem érinti, különösen, hogy a rendelet elfogadása előtt 20-30 évvel elindított beruházásokról van szó, így a rendelet alkalmazása sértené a visszaható hatály tilalmának elvét.
Másrészt az új jogszabály a jelek szerint nem ad lehetőséget arra, hogy az uniós szinten védett Natura 2000-es területek határait módosítsák, csak a nemzeti parkok és természetvédelmi területek esetében tesz ilyen engedményt. Legalábbis júniusban az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a jogszabály nem sérti az uniós törvényeket, mert a nemzeti parkokra csak a hazai törvények vonatkoznak. Simina Tănăsescu és Dacian Dragoș alkotmánybírók ugyanakkor különvéleményt fogalmaztak meg, szerintük az államfő kifogásait helyben kellett volna hagyni. Ők többek között azt is kiemelték, hogy Romániában a nemzeti és az uniós védelem alá eső területek nagyrészt egybeesnek.
A törvény másik kérdéses pontja a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) szerepe. A CSAT-nak kellene eldöntenie ugyanis, hogy a hidroenergetikai projektek nemzetbiztonsági szempontból nélkülözhetetlenek-e vagy sem. Mihai Goțiu cikke szerint ezt a folyamatot egy újabb törvényben kellene rögzíteni, amit a volt liberális energiaügyi miniszter, Sebastian Burduja már kezdeményezett is 2026 tavaszán. A CSAT határozatai ugyanakkor nem minden esetben publikusak, így az is előfordulhat, hogy a nyilvánosság előtt nem lesz átlátható, hogy egyes projektek miért fontosak nemzetbiztonsági szempontból. A CSAT még 2025 tavaszán elvi beleegyezését adta ahhoz, hogy a majdnem kész vízerőművek befejezését nemzetbiztonsági projektnek nyilvánítsa, 2026 áprilisában azonban a Burduja-féle törvényt alkotmányellenesnek és az uniós törvénnyel összeegyeztethetetlennek minősítette.
Kinek kedvez a vízerőművek befejezése?
A Ceaușescu-rendszerben kitalált, elavult technológián alapuló hidroenergetikai projektek folytatásának erőltetése hibás döntés, és nem csak a környezetre és a helyi közösségekre káros, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy megnőjön a romániai polgárok villanyszámlája, állítja cikkében Mihai Goțiu.
A vízerőművek befejezésének ellenzői azzal érvelnek, hogy nem csak a sokszor elavult, illegális engedélyek alapján folytatott megépítésük, hanem a működtetésük is olyan jelentős környezeti károkat okozna, amelyeket egyáltalán nem kompenzál az energia, amit meg tudnának termelni, hiszen a folyókban már rég nincs annyi víz, mint amennyire eredetileg számítottak. A csernavodai atomreaktorok leállása után Corina Murafa energetikai szakértő, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja is amellett érvelt, hogy a klímaváltozásra érzékeny technológiák támogatása hiba. Az aszály egyébként a Hidroelectrica költségvetésében is megmutatkozik, a vállalat 2026-os nettó profitja várhatóan 16 százalékkal kevesebb lesz ebben az évben az eredetileg előirányzottnál, miután idén számos folyó hozama a sokévi átlag mindössze 30-50 százaléka volt, írta az Economica.net.
Cornel Ilinca, aki többet is tervezett azok közül a Fogarasi-hegységben működő törpe-vízerőművek közül, amelyek miatt az Európai Bizottság 2015-ben kötelezettségszegési eljárást indított Románia ellen, Mihai Goțiu kérdésére elismerte, hogy korábban alábecsülte ezeknek a projekteknek a környezeti hatását, ami nem csak az építkezés fázisában, hanem a működés során is jelentős, mert a folyók hozamának csökkenése negatívan befolyásolja a vízi élővilágot. „A vízerőművek jelentős mértékben megváltoztatják a természetes környezetet, és olyan hatással vannak rá, hogy ma már nem illeszkednek az európai trendekbe, amelyek alapján zöld energiaként népszerűsítenék őket. Ezek csupán megújuló energiaforrások” – idézte a mérnököt a România Curată.
Mihai Goțiu a cikkben két Hidroelectrica-projektet elemez részletesebben. Mint írja, a Surduc–Siriu projekt következtében több falu, több ezer ember sokkal kevesebb vízhez jutna hozzá, mint korábban, pedig az állattartásuk, a növénytermesztésük, sőt, a helyi vendéglátás is a víz jelenlétére épült. A Nagy-Bászka környékére sokan a vadvízi evezés kedvéért jönnek, ehhez pedig elegendő vízhozam kell, amit jelentősen csökkentene a Hidroelectrica projektje, emelte ki egy helyi vállalkozó.
A Zsil-völgyében pedig épp a védelem alatt álló élőhelyek maradnának víz nélkül. Ráadásul az aszály miatt a folyókban eleve nincs elég víz, augusztus végén például a Zsil hozama Filiași-nál, tehát a tervezett vízerőműnél lejjebb, ahol már több mellékfolyónak is duzzasztania kellene, mindössze 5,5 m³/s volt, eközben pedig a környezetvédelmi engedély 7.5 m³/s biztosítását írja elő a vízerőmű alatti szakaszon, figyelmeztet Goțiu.
A szerző arra is kitér, hogy miközben a rendszerváltás előtt elkezdett beruházások folytatásának támogatói azzal érvelnek, hogy kár veszni hagyni ezeket a projekteket, miután sok pénzt költöttek rájuk, azzal nem számolnak, hogy a védelem feloldásával és a környezeti kárral elvész a befektetés, amit az utóbbi évtizedekben a környezet védelmére vagy a természeti adottságokra épülő vállalkozásokra fordítottak.
További ellenérv, hogy a hét említett hidroenergetikai projekt összesen 214 MW beépített teljesítménnyel rendelkezne, miközben Románia esti energiadeficitje nyáron meghaladta a 2200 MW-ot. A cikk arra is felhívja a figyelmet, hogy a napenergia tárolási kapacitással párosítva jóval olcsóbb ma már, mint a vízenergia. A gazdasági sajtó becslése szerint a folyami vízerőművekbe eddig befektetett mintegy 650 millió euró kb. 430 MW energiatárolási kapacitás telepítésére lett volna elég, amennyiben azzal számolunk, hogy 1 MW tárolási kapacitás 1,5 millió euróba kerül. A tárolt napenergiából tehát kétszer annyi állna rendelkezésre, mint amennyit a folyami vízerőművek termelni tudnának, amennyiben – további befektetéssel – befejeznék őket és lenne elég víz ahhoz, hogy a maximális termelési kapacitásukat nyújtsák.
Goțiu a vízerőmű-építés érdekeltségi hátterét is megpróbálta feltérképezni. Mint írta, a Hidroelectrica projektjeinek visszatérő partnere tervezőként a Vízenergia-kutatási és Tervezési Intézet (ISPH) és a Romelectro, amelyek Dan Ioan Popescu egykori szociáldemokrata gazdasági miniszter ellenőrzése alatt álló vállalatok. 2013-ban a Hotnews cikkezett arról, hogy az ISPH sorra köti a különböző szerződéseket a Hidroelectricával. Dan Ioan Popescu több ügyben bíróság elé került, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) például a Hidroelectricát érintő csalás ügyében indított eljárást ellene. Szintén visszatérő szereplő a Hidroconstrucția, amely a rendszerváltás előtti projektek befejezésétől reméli, hogy sikerül elkerülnie a csődöt, és az Austro Someș fakitermelő vállalat, amely Goțiu forrásai szerint ahhoz a Traian Larionesihez köthető, aki áprilisban az Országos Korrupcióellenes Ügyészség látóterébe került egy 48 millió eurós csalási ügyben.
Mivel érvelnek a vízerőművek támogatói?
A projektek befejezése mellett a fő érv, hogy a vízerőművek már majdnem fel vannak építve. Gyakran elhangzik az is, hogy hozzájárulnának az ország energetikai függetlenségéhez. Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök is arról beszélt 2025 tavaszán, hogy a szóban forgó vízerőművek 10 százalékkal növelnék a vízenergiát hasznosító beépített teljesítményt.
A romániai sajtóban sokat idézett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke is az erőművek befejezése mellett érvelt 2025-ben. Kiszámolta a már befektetett és a még szükséges költségek alapján, hogy a projektek befejezése jóval olcsóbb lenne annál, mint amibe a lebontásuk kerülne, igaz, az okozott és még okozandó környezetvédelmi károkat nem vette figyelembe. A 2024-es fogyasztási adatok alapján úgy kalkulált, hogy a hét vízerőmű az esti csúcsfogyasztás 15-18 százalékát fedezhetné, és 25 százalékkal csökkenthetné az ország nettó energiaimportját.
Chisăliță kiemelte továbbá, hogy a projektek árvízvédelmi célokat is szolgálnak és a vízkészletek növelésében is szerepük van, ami sokszor fontosabb, mint az energiatermelés, mégis kevesebbet beszélnek erről. A Szeret folyóra tervezett hidroenergetikai projekt mellett egyébként Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter is éppen ezzel érvelt. Azt Chisăliță is elismerte, hogy a beruházások folytatását az energiaipari, vízgazdálkodási és környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével, átlátható módon és a törvények tiszteletben tartásával kellene mérlegelni.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom