Az akadémia visszavág: Tánczos vágyvezérelt terve, hogy kizárja őket a kilövési kvóta meghatározásából törvényellenes

2023. augusztus 12. – 17:08

Másolás

Vágólapra másolva

A volt környezetvédelmi miniszter múlt héten szellőztette meg egy tévéadásban, hogy olyan törvényjavaslat beterjesztését tervezi, ami kiiktatja a Román Akadémiát a barnamedvék kilövésére vonatkozó vadászati kvóták meghatározásából. Az Akadémia természeti emlékek gondozásáért felelős bizottsága sem volt rest, „sajnálatosnak és elfogadhatatlannak” minősítette a politikai számítások és az akadémia tudományos véleményének összekeverését.

„Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy 2007-ben a Román Akadémiát törvényben jelölték ki tudományos fórumként, arra a feladatra, amelyet Románia vállalt a biológiai sokféleség megőrzése terén, és amelynek teljesítése EU-s kötelezettség” – írja közleményében a tudományos fórum.

A bizottság tagjai „sajnálatosnak és elfogadhatatlannak” tartják, hogy a Román Akadémia tudományos véleményét összekeverik bizonyos politikai számításokkal, ugyanakkor szerintük a volt miniszter kijelentései ellentétesek a hatályos környezetvédelmi törvény bizonyos rendelkezéseivel. Az európai irányelvek végrehajtásának betartása, a közösségi érdekű fajok és élőhelyek populációinak kedvező természetvédelmi állapotban való megőrzése a természeti területükön a bizottság állandó törekvése, „amely szakemberei révén biztosítja az egyes területekhez szükséges tudományos kompetenciát” – hangsúlyozzák a válaszukban, melyben kijelentik azt is, hogy a természeti emlékek gondozásáért felelős bizottság aktívan részt vett és vesz a biológiai sokféleség rövid, közép- és hosszú távú megőrzésében, mind a jelen, mind a jövő nemzedékek számára.

Tánzcos Barna volt környezetvédelmi miniszter kedden jelentette be, hogy szenátorként törvényjavaslatot nyújt be, amelynek értelmében törvényben rögzítenék a barnamedve-vadászat kvótáját, és a Román Akadémiát kivonnák a barnamedve-populáció kezelésére vonatkozó kvóták meghatározásának törvényhozási folyamatából.

Tanczos a környezetvédelmi minisztériumban töltött utolsó napján írta alá a barnamedve-prevenciós kvótákat meghatározó rendeletet, amely a medveállományra vonatkozó prevenciós és intervenciós kvótákat állapít meg: 426 medvét lehet eltávolítani prevenciós, 55-et pedig intervenciós céllal.

Az Akadémia azonban utólag közölte, hogy 500 helyett 220-ban állapodott meg.

Tánczos hibája az volt, hogy már akkor megkerülte volna az akadémiát, és a rendelethez előzetesen nem kérte a természeti emlékek gondozásáért felelős bizottságának (CMN) hozzájárulását, csak később kérték a rendelet jóváhagyását. A kéréshez az Országos Erdészeti Kutatási és Fejlesztési Intézetnek azt a tanulmányát sem csatolták, amelynek alapján a tárca az intervenciós kvótákról döntött. Akkor az akadémia azt közölte, hogy akkor fogja elemezni a kérést, ha a minisztérium a rendelet dokumentációját kiegészíti az említett tanulmánnyal. Végül Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter július végén jelentette be, hogy a Román Akadémia javaslata alapján a tárca 140-re csökkenti a barnamedvék megelőzési célú kilövésének a kvótáját, míg a beavatkozási célú kvótát 80-re emeli.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!