PressOne: lázasan folyik a készülődés a trófeavadászatra, 5 ezer eurótól indul a medvekilövési tarifa

2023. május 22. – 14:25

PressOne: lázasan folyik a készülődés a trófeavadászatra, 5 ezer eurótól indul a medvekilövési tarifa
Fotó: Christian Cabron / Biosphoto / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Mint arról beszámoltunk, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter április elején bejelentette, hogy 426 medve kilövését készül engedélyezni megelőzési kvóta címen. Emellett további 60 egyed kilövését közvetlen veszély esetén hagyná jóvá.

A rendelet tervezetének közvitáján a vadászok képviselői – bár örültek a lehetőségnek, hogy a medvevadászat 2016-os betiltását követően ismét vadásztathatnak pénzért – kevesellték a kvótát és javasolták ennek megemelését ezer kilőhető példányra. A biológusok, valamint a természet- és állatvédők viszont a tervezet visszavonását kérték. Azzal érveltek, hogy a döntés nincs tudományos szempontból kellőképpen megalapozva, emiatt egyrészt vélhetően nem jelent megoldást a medve-ember konfliktusokra, másrészt káros lehet a medvepopuláció szempontjából.

A PressOne újságírói vadásztársaságokat hívtak fel, és azt állították, pénzes külföldi vadászokat képviselnek, akik már nyár elején érkeznének, és próbáltak megállapodni a feltételekről. Arra a következtetésre jutottak a beszélgetések során, hogy a vadásztársaságok biztosra veszik, hogy a kvótáról szóló rendelet napokon belül hatályba lép. Még akkor is, ha a közelgő kormányátalakítás során leváltják Tánczos Barnát a környezetvédelmi minisztérium éléről. A portál szerint a vadászok úgy tudják, Tánczos akkor is aláírja a rendeletet, ha ez lesz az utolsó dokumentum, amit jóváhagy.

A PressOne arról számolt be, egy Maros megyei vadásztársaság képviselője arról nyilatkozott, hogy 5 ezer eurótól indul az alkudozás a kilőhető medvékre, és a trófea pontszáma alapján határozzák meg a végső árat. Az újságírók egy Hargita megyei egyesületnél is érdeklődtek, hogy lehetne-e medvevadászatot szervezni nyár elejére, itt sem mondták, hogy nem lehet, azonban már magasabb árat kértek, ott 6 ezer eurótól indult a tarifa.

A lap munkatársai kikérték Mihai Pop, a Biológiai Diverzitás Megőrzéséért Egyesület szakértőjének véleményét, aki szintén azzal érvelt, hogy hiányoznak a megfelelő minőségű tudományos felmérések, melyek alapján helyesen lehetne megállapítani egy megelőző kilövési kvótát. Hangsúlyozta továbbá, hogy bár nem zárja ki annak lehetőségét, hogy fennállhatnak olyan konfliktushelyzetek, amikor indokolt egy állat kilövése, azonban szerinte a balesetek többsége megelőzhető lenne.

Mihai Pop a PressOne-nak kifejtette, elsősorban arra lenne szükség, hogy a potenciális veszélynek kitetteket – juhászok, erdei gyümölcsöt, gombát szedők stb. – alaposan felkészítsék, hogyan kell viselkedni, amikor medvével találkoznak. A tragédiák ugyanis elkerülhetők, ha az ember helyesen jár el. A felvilágosító, ismeretterjesztő munkát azonban nem végezték el az illetékes hatóságok.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!