Hiába tiltakozik Románia, Ukrajna bejelentette, hogy megnövelték a Bisztroje-csatorna mélységét

2023. február 20. – 09:38

Másolás

Vágólapra másolva

A független Ukrajna történetében először 3,9 méterről 6,5 méterre nőtt a Bisztroje-csatorna hajózási mélysége, jelentette be az ukrán infrastrukturális minisztérium a Twitteren. A minisztérium azt is hozzáteszi, hogy „ez egy nagyszerű lehetőség a Duna folyó kapacitása és a kikötők exportja szempontjából”.

Az Agricensus mezőgazdasági szakportál a minisztérium tájékoztatására hivatkozva azt írja, az kezdetétől 77. kilométerig 6,5 méterre növelték, míg a 77. kilométertől 166. kilométerig, ahol a csatorna a Kiliysky csatornába torkollik, 7 méterre növelték a Bisztroje-csatorna hajózási mélységét. Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter minisztert idézve azt állítják, hogy ennek köszönhetően hatékonyabb és biztonságosabb hajázást tudnak biztosítani a Fekete-tenger és a Duna között. Azt írják, hogy a mélyebb merülés lehetővé teszi, hogy a folyami hajók mellett a tengeri hajók is használhassák a csatornát.

Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter a News.ro szerint közben azt közölte, hogy a tengeri kikötőkön keresztül történő export még mindig fennálló problémái miatt a Duna-régió infrastruktúrájának fejlesztése a munkájuk egyik prioritása. A munka részeként már megnyitották a Bisztroje-csatorna torkolatát a hajózás előtt, és megnövelték a kikötők átrakodási potenciálját. Ugyanakkora, a Duna ukrán részén folyatják a kotrási munkákat.

A Bisztroje-csatornát a háború kitörése előtt a Reni kikötő bejárataként használtak. Az addig kisebb forgalmat lebonyolító kikötő az orosz invázióval sokkal nagyobb jelentőségre tett szert.

A Bisztroje-csatorna ügye akkor került ismét terítékre, amikor múlt szerdán Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter felszólította Bogdan Aurescu külügyminisztert, illetve Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztert, hogy foglaljanak nyilvánosan állást az ügyben. Azt állította, biztos értesülései vannak arról, hogy Ukrajna a nemzetközi szerződések ellenére ismét megkezdte a medermélyítési munkálatokat. Ezek után a külügyminisztérium is bejelentette, hogy Románia nem ért egyet a meder mélyítésével, és álláspontját az Európai Bizottságnak is továbbítja, és Tánczos Barna is felszólalt az ukrajnai Bisztroje-csatorna mélyítése ellen. Azt állította, hogy a környezetvédelmi minisztérium meg fog akadályozni minden olyan beavatkozást, amely veszélybe sodorhatja a Duna-delta élővilágát és biodiverzitását.

A Bisztroje-csatorna ügye nem újkeletű, 2004-ben kezdtek itt az ukrán hatóságok nagyszabású hidrotechnikai munkálatokba. A céljuk az volt, hogy alternatív útvonalat biztosítsanak maguknak a Duna torkolatához közeli kikötőkhöz a tengerjáró hajók számára. A tervük azonban heves tiltakozást váltott ki, Bukarestben tüntettek, Románia pedig nemzetközi fórumoknál tiltakozott. A Duna-delta Bioszféra Rezervátum korábbi kormányzója szerint környezeti katasztrófát idézne elő, ha sikerülne kivitelezni, amit terveztek.

A Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság korábban megállapította, hogy az ukrán projekt sérti a Duna védelmére vonatkozó nemzetközi rendelkezéseket, egyebek mellett a vízimadarak védelméről szóló Ramsari Egyezményt. A nemzetközi fellépés eredményeképpen az ukrán hatóságok 2020 decemberében bejelentették, hogy felhagynak az eredeti tervükkel, és szigorúan betartják a környezetvédelmi előírásokat. Az eredeti projekt arról szólt, hogy a jelenlegi 5 méterről 8,4 méteresre mélyítenék a Bisztroje-csatornát. Az alternatív vízi útvonal teljes egészében Ukrajna területére esik, és része a védett Duna-deltának, melynek több mint 80 százaléka Romániához tartozik.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!