Külügy: Románia ellenzi az ukrajnai Bisztroje-csatorna medrének mélyítését

Közleményt adott ki csütörtökön a román külügyminisztérium az ukrajnai Bisztroje-csatorna ügyében. Leszögezték, Románia nem ért egyet a meder mélyítésével, és álláspontját az Európai Bizottságnak is továbbítja.

A tárca közleményében kiemelte, hogy egyetlen illetékes romániai hatóság sem értesítette arról, hogy valóban elkezdődtek volna a vitatott munkálatok, de a román sajtóban megjelent információk miatt tájékoztatást kértek a Duna-delta Bioszféra Rezervátum vezetőségétől és a határőrségtől is.

Az Európai Bizottság a Chilia-ág és a Bisztroje-csatorna transzeurópai közlekedési hálózathoz (TEN-T) csatolásáról kérte Románia álláspontját, és nem a Bisztroje-csatorna mélyítéséről, szögezte le a román külügy. Korábban már mind az Európai Bizottságnak, mind Ukrajnának azt válaszolták, hogy Románia nem ért egyet azzal, hogy a két ág a TEN-T részévé váljon, és Ukrajnának be kell tartania a vonatkozó nemzetközi egyezményeket.

Szerdán Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter figyelmeztetett arra, hogy Ukrajna ismét nekilátott a Duna és a Fekete-tenger közötti Bisztroje-csatorna kotrásának, és felszólította Bogdan Aurescu külügyminisztert, illetve Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztert, hogy foglaljanak nyilvánosan állást az ügyben.

A Bisztroje-csatorna mélyítése azért lenne fontos Ukrajna számára, hogy ezzel alternatív útvonalat biztosítsanak a tengerjáró hajóknak. A terv azonban súlyosan veszélyezteti a Duna-delta élővilágát.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!