Tánczos Barna is felszólalt az ukrajnai Bisztroje-csatorna feltételezett mélyítése ellen

A környezetvédelmi minisztérium meg fog akadályozni minden olyan beavatkozást, amely veszélybe sodorhatja a Duna-delta élővilágát és biodiverzitását – jelentette ki egy csütörtök esti videónyilatkozatban Tánczos Barna tárcavezető az Agerpres szerint.

A miniszter arra reagált, hogy Ukrajna kotrással mélyíti a Duna-delta Ukrajnához tartozó részén lévő úgynevezett Bisztroje-csatornát.

Tánczos hangsúlyozta: sem az ukrán, sem a román jog nem teszi lehetővé olyan munkálatok végzését, amelyek veszélyeztetik a Duna-delta élővilágát és biodiverzitását.

Kijelentette, hogy az általa vezetett tárca figyelemmel követi a Bisztroje-csatornán zajló munkálatokat, a nemzetközi egyezmények alapján fog eljárni és meg fog akadályozni minden olyan beavatkozást, amely veszélybe sodorhatja a Duna-delta élővilágát és biodiverzitását.

Felidézte azt is, hogy a minisztérium két környezetvédelmi eljárást is folytat az ukrán fél ellen a Duna-deltában zajló beruházások ügyében, amelyeket a romániai és ukrajnai törvényekre, illetve a nemzetközi egyezményekre – elsősorban a határokon átnyúló környezeti hatásokkal járó projektek engedélyeztetésére vonatkozó Espoo-i Egyezményre – alapoz.

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter szerdán közölte: tudomása szerint az ukrán fél kotrással mélyíti a Duna-delta Ukrajnához tartozó részén lévő úgynevezett Bisztroje-csatornát és ugyanilyen munkálatokkal készül a nagyobb hajók számára is megközelíthetővé tenni a Duna-delta északi – a Románia és Ukrajna közti országhatár nyomvonalát képező – Chilia-ágát. Erre reagálva csütörtökön a román külügyminisztérium is közleményt adott ki.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!