Emberszámba veszi-e a politikus a kritikus értelmiségit?

Kiss Tamás egy méltányosabb politika esélyeiről szóló írása nagyon szépen elegyíti egy, az erdélyi magyar társadalmat jól ismerő kutató megállapításait a felmerülő kérdések ideológiai megközelítésével. Amikor tudatosan olyan szavakat használ, mint elnyomó, alávetett, piacfundamentalista, osztályok, neoliberális hegemónia, kizsákmányoló, akkor ideológiai nézőpontból írja le a világot. Ezt egyébként a szerző maga is jelzi, mikor kérdéseket fogalmaz meg az erdélyi magyar baloldal jövőtervező eseményéhez. Gondolom, az erdélyi magyarságban létező más ideológiai irányzatok képviselői írják a viszontválaszt cikkére. Addig is álljon itt egy gondolat a politikum és a kritikát megfogalmazó értelmiség viszonyáról.

Romániában az erdélyi magyarok (és nemcsak) már a bölcsődében kezdhetik ismerkedésüket az intézményekkel, amelyekben életük nagy részét le fogják élni. A bölcsőde, az óvoda, az iskola és az egyetem, a munkahelyek és számos más intézmény, amivel életünk során találkozunk, mind valamilyen szinten magukon viselik az intézményesített hatalomgyakorlás nyomait. Ennek olyan eszközei vannak, mint a jegy, a napló, a normatáblázat, a fizetéscetli, a lejelentett órák száma, a kiadott projektek minősége, a fizetésemelések. Ha egy erdélyi magyar nézőpontjából nézzük, akkor ezt a hatalmat egy román vagy egy magyar, vagy esetleg mindkettő gyakorolja felettünk. Ilyen értelemben az RMDSZ, mint egyetlen magyarságot képviselő párt, valóban gyakorol valamennyi hatalmat minden romániai magyar felett, de nem ő a kizárólagos hatalomgyakorló. Van hatalma, s bizonyos területeken (mint az oktatás, önkormányzatok, RMDSZ-kinevezettek által vezetett ügynökségek stb.) aktív beleszólása van a dolgok menetébe, a közösség életébe. Ezért nem mindegy, hogyan kezeli azokat, akik kritizálják, akik nem értenek vele egyet, akik másképp gondolkodnak, akár a szervezeten kívül, akár a szervezeten belül vannak. Csakhogy „emberszámba” lehet venni a kritikus értelmiségit anélkül is, hogy a politikus elfogadja azt, amit az értelmiségi mond, sőt még anélkül is, hogy az általa felajánlott megoldási módok megvalósításával próbálkozzon.

Azt hiszem, kritikát megfogalmazó értelmiségiként a legkeményebb tény pontosan ez. Kritizálhatok, mondhatom a szerintem legalaposabban alátámasztott megoldási lehetőségeket, de akkor is a cselekvés lehetősége nagyrészt a másik félnél, a politikusnál van. A társadalmat működtető keretek kidolgozásánál a politikusok és pártjaik vannak döntéshozatali pozícióban, mindegy, hogy kisebbséget vagy többséget képviselnek. Őket az érdekük fogja rávenni arra, hogy meghallgassák vagy reagáljanak a felmerülő kritikákra. A kérdés: megtanultuk-e értelmiségiként, hogyan kellene úgy elmondani javaslatainkat és véleményünket, hogy a politikusnak érdeke legyen azt komolyan meghallgatni és azt is figyelembe véve cselekedni? Magyarul mondva: tudjuk-e erdélyi magyar értelmiségiként, hogyan kell a politikust vagy a politikát befolyásolni, egyáltalán akarjuk-e?

Elméletben ahhoz, hogy párton kívül, a nyilvánosságban megfogalmazott kritika változtatást indukáljon egy párt működésében, a kritikát megfogalmazóknak a politikai aktivizmus eszközeivel kell élniük. Ahogy azt szerintem az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom is részben teszi. Politikai aktivistákra Erdélyben egyébként nagy szükségünk lenne, hiszen vannak ügyek, amelyek nem a nagy többségnek fontosak (vagy a nagy többség nyíltan nem állna ki mellettük), hanem csak kisebb csoportoknak.

Továbbra is úgy vélem az RMDSZ a romániai magyar közösség óriásprojektje, és megéri megújítani. Eszközök és módszerek vannak rá. Kellenének jól látható politikai aktivisták, közéletben megnyilvánuló emberek, erre alkalmas platformok. Kellene valamifajta reakció az RMDSZ részéről, amely eddig nyilvánosan leginkább csak hallgatott. Nem azt gondolom, kifejezetten a kritikus értelmiségieknek fognak válaszolni, bár az igen szép és meglepő lenne. Tisztában vagyok azzal a választásközpontú gondolkodással, hogy az értelmiségi csak egy szám a sok választó között. De valami változást a gyakorlatban csak kellene már látni.

Mindenki tisztában van azzal, hogy idegesítő és bonyolult az országban zajló „itt a kormány, hol a kormány” játék. Mindezek mellett az RMDSZ-nek tudnia kell egyszerre több válságot is kezelni. Máskülönben, mint egy színházi előadás lejárta után, a közéletben kritikát megfogalmazóknak jobb dolguk is akad, mint várni, és hazamennek. A választók egy része pedig, adott esetben a hidegre vagy melegre való tekintettel, nem a választóurnák felé, hanem elfelé viszi majd családját.