Nem áruló, de nem is hős: Demeter András tündöklését és bukását is az RMDSZ-nek köszönheti

„Verem a faszom a román nemzeti érdekbe, mert én magyar vagyok” – mondta állítólag Demeter András. Miután a hangfelvételt kiszivárogtatta egy noname portál, a miniszter csomagolhatott.

Végtelenül sajnálom, hogy Demeternek így kellett távoznia, nem igazságos.

Mert Demeternek azokba a dolgokba kellett volna belebuknia, amelyek miatt már rég nem lett volna helye a román kulturális tárca élén. És ezt is az RMDSZ intézte nekünk, akinek szóvivője és elnöke tegnap rekordgyorsasággal rugdosták le a miniszteri polcról, ahová a párt emelte. Csak azért, hogy egy nappal később Kelemen Hunor már azt magyarázza egy kizárólag magyar nyelven írt – értsd: a román állampolgárokat kizárva a kommunikációból – Facebook-bejegyzésben, hogy a Demeter-ellenes akció tulajdonképpen a magyar közösség ellen irányul. „Egyeseknek érdekük ebből magyarellenes ügyet fabrikálni. Kérek minden józanul gondolkodó embert: ne dőljön be a provokációnak és a manipulációnak.” Demeter András rettenetesen gyenge kulturális miniszter volt, akinek a nevéhez számos kártékony és szakmailag nehezen védhető döntés fűződik, most mégis lassan megkezdődik a mennybemenesztése, mielőtt egyáltalán számon kérhetővé válhatna a tárca élén végzett katasztrofális tevékenységéért.

Hogy van az, hogy Mert Demeter Andrásnak nem kell majd felelnie azért, mert kulturális miniszterként hónapok óta konfliktusról konfliktusra sodródott; vagy mert a kulturális intézmények vezetőinek kinevezését politikai irányba toló törvénytervezeteket tett le az asztalra? Esetleg azért, mert a Cultura la dubă által nyilvánosságra hozott felvételeken megalázó és lekezelő hangnemben beszélt a kulturális szféra szereplőivel? És azért sem, mert pályafutása során újra és újra összeférhetetlenségi ügyek, kivizsgálások és botrányok sorakoztak, sőt a köztisztség viselésétől is eltiltották?

A sors iróniája?

A mély állam bugyrai?

Elég az, hogy aki abban reménykedett, hogy Demeter András előbb-utóbb valamelyik konkrét ügyébe, vitatott döntésébe vagy miniszteri ténykedésének következményeibe bukik bele, annak be kell érnie azzal, hogy végül egy trágár mondat miatt állították félre. Az pedig már egy másik történet, hogy még ebben az ügyben is hajlamos úgy beállítani magát, mintha a román nemzeti érdek magányos védelmezője lett volna. Holott csak azt végezte el, ami a dolga volt.

A román nacionalista sajtó és a közösségi média egy része azon dolgozik, hogy nemzetárulót faragjon belőle, de a másik oldalon – láttuk már Kelemen Hunor bejegyzését is – lassan megszületik az ellenmítosz: az a kép, amely szerint a volt kulturális miniszter volt az az ember, aki megmentette Moldovát az orosz propagandától. Demeter András tehát lassan-lassan áldozatként fog feltűnni, ami legalább annyira hamis, mint az első változat.

Meglepve olvasom, hogy korábbi kritikusai is arról írnak, hogy Demeter „odatette a csontját”, megértette a román nemzeti érdeket, és szerepet vállalt a moldovai orosz térnyerés megakadályozásában. Csakhogy itt mindenki összekeveri egy állami stratégia végrehajtását valamiféle személyes hőstörténettel, amit maga Demeter fabrikált akkor, amikor a trágár mondatával próbálta kidomborítani az ügy nemzetstratégiai vonatkozásait.

A kiszivárgott felvételen ugyanis úgy állítja be az ügyet, mintha a Radio Chișinău megvásárlása alapvetően az ő személyes politikai bátorságának eredménye lett volna. Mintha ő állt volna szemben az ügyészséggel, a bürokráciával és a történelemmel egyszerre, hogy megvédje Románia stratégiai érdekeit.

Csakhogy a valóság ennél jóval prózaibb.

Marian Voicu, a Radio Chișinău első igazgatója, aki maga is a román közmédia embere volt, ebben az interjúban tisztázta már annak idején, hogy a projekt mögött a román állam összehangolt politikai akarata állt. Idézek az interjúból: „A Radio Chișinău nem jöhetett volna létre a román parlament, a kormány és más állami intézmények jóváhagyása nélkül. Amikor a rádió hivatalosan elindult, az azt jelentette, hogy a román állam egésze állt a kezdeményezés mögött, miután a bukaresti politikai osztály ritka egyetértésre jutott az ügyben.” A moldovai médiajelenlét erősítése tehát román állami stratégia volt, amely mögé felsorakozott a törvényhozástól a végrehajtó hatalomig mindenki, az államelnöki hivatal is, és a Román Közszolgálati Rádió vezetése tulajdonképpen csak elvégezte azt a feladatot, amivel megbízták. És mindehhez természetesen a moldovai partner együttműködése is szükséges volt.

Már csak azért sem lehet ezt egyetlen ember személyes érdemeként elkönyvelni, mert amikor a tranzakció megszületett, a Radio Chișinău mai formájában még nem is létezett. A Román Közszolgálati Rádió ekkor vásárolta meg a moldovai Arena FM kereskedelmi rádióadó többségi tulajdonrészét, amely már rendelkezett a szükséges műsorszórási frekvenciákkal és infrastruktúrával. Az Arena FM-et ezt követően 2011. december 1-jén átnevezték Radio Chișinăura. A projekt szimbolikus jelentőségét az adta, hogy a román közmédia ezt a két világháború közötti Radio Basarabia örököseként mutatta be: azt a kisjenői román rádióállomást tekintették elődjének, amelyet a Román Rádió 1939-ben alapított, majd a szovjet megszállás után megszüntettek. A moldovai visszatérést ezért nem egyszerű médiapiaci beruházásként, hanem a román közszolgálati rádió több mint hetven év utáni visszatéréseként kommunikálták, magyarázza Marian Voicu a linkelt interjúban.

Demeter tehát nem egymaga mentette meg Moldovát az oroszoktól. A legjobb esetben is egy olyan intézményi és politikai folyamat egyik szereplője volt, amely mögött a román állam teljes apparátusa felsorakozott. És az ügyészség sem azt vizsgálta annak idején, hogy helyes volt-e a román állam moldovai stratégiája. Nem azt kérdezték, kell-e román jelenlét a Pruton túl, se nem azt vitatták, hogy az orosz befolyás problémát jelent-e. Azt vizsgálták, hogy a közpénzből végrehajtott tranzakció megfelelt-e a törvényeknek.

És erre a közszolga Demeter András nem azt válaszolja, hogy itt vannak a dokumentumok, itt vannak a döntések, itt vannak a jogi érvek. Hanem sértődötten, félvállról, erőből és az ügyészt lekezelve, ironikusan (Többen felháborodva kérdezgetik a közösségi hálón, hogy nem érezzük az iróniát? Dehogynem, érezzük, bizony.) rávágja, hogy akkor verem a faszom a román nemzeti érdekbe, mert magyar vagyok, és ötmillió euróért adjuk el az oroszoknak az egészet. Legalábbis így mesélhette valakiknek, akik előtt azt akarta kidomborítani, hogy micsoda harcokat kellett megvívnia a Radio Chișinău létéért.

A trágárságon túl érdemes úgy is megvizsgálni Demeternek az ominózus mondatát, mint látleletét annak, hogy mit gondolhat a román államról az az ember, aki évtizedeken keresztül bőségesen fizetett, magasrangú tisztségviselője az országnak. Az elszólás egy olyan politikai kultúrából jön, amelyben az állami tisztség nem szolgálat, hanem birtok, ahol a közintézmény vezetője előbb érzi magát megsértve attól, hogy ellenőrzik, mint felelősnek azért, amit rábíztak, ahol a vizsgálat nem a rendszer természetes működése, hanem személyes sértés. A felvételen nem egy meghurcolt közszolga beszél, aki igazságtalan támadás áldozata lett, hanem egy olyan politikai hátszéllel és védelemmel rendelkező figurát hallunk, aki sértésként éli meg, hogy az ügyészség meg meri vizsgálni egy közpénzből finanszírozott tranzakció körülményeit, és fumigálva kiosztja a korrupcióellenes ügyészt, mert tudja, őt bevédi a párt, az érdekvédelem. Az a rendszer, amely a közrádió elnöki székéből államtitkáriba és abból miniszteri bársonyfotelbe ültette. Tesz hát ő a román államnak a másik hatalmi ágára magasról.

És valljuk be, Demeter pályafutását nézve ebben nincs semmi meglepő: az elmúlt húsz évben kevés olyan RMDSZ-es politikust találni, akinek a neve ennyi vizsgálatban, perben, összeférhetetlenségi ügyben és intézményi konfliktusban felbukkant volna. Volt büntetőeljárás, ANI-ügy, volt elkobzással végződő ügy, felmentés és megszüntetett nyomozás, volt itt minden. Demeter azonban valahogy mindig továbbment. A következő pozícióba. A következő állami intézmény élére. A következő jól fizetett tisztségbe.

Nem tudok meghatódni attól a képtől, amelyet most egyesek próbálnak felrajzolni róla: a román nemzeti érdekért meghurcolt erdélyi magyar politikusétól. Demeter András nem a rendszer áldozata, hanem évtizedeken keresztül a rendszer egyik legnagyobb túlélője volt. A felvételen nem egy megtört ember hangját hallom, akit váratlanul ért egy ügyészségi vizsgálat, hanem egy olyanét, aki tudja, hogy ezt a játékot már sokszor végigjátszotta. Mintha azt üzenné: vizsgálódjatok csak, nem fogtok ki rajtam. Bag pula.

És ha már eleget foglalkoztunk Demeter Andrással, érdemes egy pillanatra megnézni azokat is, akik most a legnagyobb igyekezettel próbálnak távolságot tartani tőle. Mert a bukott hős nem a semmiből került a kulturális minisztérium élére. Nem egy szerencsétlen adminisztratív hiba folytán lett sem rádióelnök vagy államtitkár, majd miniszter. Valaki minden egyes alkalommal alkalmasnak találta ezekre a tisztségekre. Valaki minden ügy, minden konfliktus, minden botrány után úgy döntött, hogy Demeter Andrásnak maradnia kell. Ez a valaki pedig az RMDSZ volt.

Ezért volt hihetetlen az a rekordsebesség, amellyel a szövetség szóvivője és elnöke a nyilvánosság előtt szólította fel lemondásra saját miniszterét. Mintha Demeter valami kívülről érkezett probléma lenne, és nem a saját emberük, akikkel ügyeket oldanak meg (lásd a marosvásárhelyi színház volt főigazgatójának, Gáspárik Attilának a menesztését, vagy ugyanabban a regiszterben a kolozsvári opera igazgatójának, Szép Gyulának a funkcióban tartását stb.) Az RMDSZ egyik legismertebb, újra és újra pozícióba helyezett káderét egyetlen nap alatt politikai hulladékká minősítette vissza. Pedig huszonéves karrierje során aligha volt olyan fontos tisztsége Demeter Andrásnak, amelyhez ne a szövetség támogatásával jutott volna hozzá.

Aztán alig telt el egy nap, és máris megjelent a másik beszédmód. Kelemen Hunor arról kezdett írogatni, hogy egyesek magyarellenes ügyet akarnak csinálni a történetből, és hogy a magyar közösséget próbálják célkeresztbe állítani. Ami egyébként részben igaz is: a román nacionalista térfél egy része valóban készségesen használta fel Demeter mondatát arra, hogy ismét a romániai magyarok lojalitását kérdőjelezze meg. Az RMDSZ nem azért dobta el rekordgyorsasággal Demetert, mert hirtelen felfedezte mindazt, amit évek óta tudhatott róla, hanem mert felismerte: ezúttal nem a miniszter, hanem a teljes romániai magyar politikai képviselet issza meg a levét annak, ami elhangzott. Kelemen most etnikai támadásként keretezné át az ügyet, csakhogy ez nem a magyar közösség ügye, hanem az RMDSZ ügye: azé a párté, amely Demeter András egész politikai pályáját végigkísérte, majd amikor a számla megérkezett, igyekszik azt a teljes közösség nevére átírni.

Azonban Demeter András bukása nem etnikai ügy, hanem egy zűrös politikai karrier vége, amelyet ugyanaz a párt épített fel, ugyanaz a párt védett meg újra és újra, és amelytől végül ugyanaz a párt próbál most látványosan elhatárolódni. Az RMDSZ volt a gyártója, forgalmazója és haszonélvezője annak a politikai terméknek, amelyet most hibás áruként próbál visszahívni a piacról.