A mi baloldalunk… meg a tietek

Rövid válasz ez Kustán Magyari Attilának, aki legutóbbi véleménycikkében arról ír, hogy a középosztály és a liberális értelmiség csak olyan „szelíd”, rendszerkonform baloldalt tűrne meg, amely nem kérdőjelezi meg a kapitalizmust, nem beszél osztályharcról, és nem zavarja a tőke érdekeit. A valódi baloldal, amely a társadalmi igazságtalanságok gyökerére kérdez rá, szerintük szélsőséges, ezért elutasítandó, véli a szerző „A ti baloldalotok” című írásában.

Nem tudom, hogy a hivatkozott írás címében ki is lehet az a „ti”?

De én, személy szerint, szeretnék végre egy olyan baloldalt, amelynek aktivistái, hirdetői nem mennydörgés-szerű átokként, mindenkit osztályellenségnek nézve és lenézve, kioktatva, mindig a sznobság felső polcáról, populista kitételekkel és csúsztatásokkal teletömött provokáló cikkekben aláznak porig mindenkit, aki „fehér”, aki „ti” és nem „mi” (esetleg „én”).

De talán már az is elég lenne, ha nem fenyegetnének mindenki mást a „ti”-vel, aki nem ért velük egyet, és mi, szegény belgák, nem lennénk mindenhonnan örök kirekesztettek. A szerény baloldaliság jegyében.

Az sem ártana, hogy ha végre megtudnánk, ha már a kapitalizmus annyira szörnyű (persze, hogy nem tökéletes, sőt, helyenként tényleg szörnyű is) és MINDENRŐL csak a kapitalizmus szörnyűségének a jegyében, az osztályharc részeként lehet írni, akkor ki lehetne az a „mi”, aki a bűnös „ti”-ket felváltaná? Hol vannak, miért nem próbálják megvalósítani azt a működő rendszert, amivel az igazi baloldaliak ezt fel tudnák váltani? Nyilván, elnyomják őket a „ti”, de hát csak kéne lenniük, legalább egy obamányian (jaj, mellé nyúltam, ő is „fehér”) vagy sancheznyien, nem?

Elszigetelt működő alternatívákról már tudunk, tehát lenne mire alapozni, de valahogy mégsem látszanak azok a potens és tenni akaró, ezt felvállaló „nemfehérek”, politikusok, forradalmárok, akik ebből működő világrendszert (vagy legalább egy nyamvadt ország működő rendszerét) akarnának vagy tudnának csinálni. Szóval, azt sem igazán tudjuk, hogy kik a „mi”. Talán az elszigetelt alternatívákon túli történelmi példák és tapasztalatok túl rosszak, veszélyesek, vagy miért? Vagy a működő baloldaliság jegyében lenni nem merünk, marad csak az idea meg az, hogy kiprovokáljunk?

Végül, – bár nem kötelező – de valósághűbb lenne, hogyha az az „igazi” baloldalt hirdető tényleg hitelesen, a sokat hivatkozott nép vagy elnyomottak tényleges ismeretében és képviseletében, neadjisten közülük szórna átkokat és tudást a fejünkre. Mert ha a kapitalizmus legjobblétének a helyein tengeti életét nyugodt kényelemben, ezek hatásait élvezve és kihasználva saját karrier-építésre, és például valami jól dotált szép nyugati think-tank részeként gondolta ki a szép, de megvalósíthatatlan megvalósítani valót, akkor tényleg nehezebben érthető magyarul is. Bár mondom, ez végül is mellékes, és talán övön aluli, beismerem, nem kell ahhoz kőművesnek lenni, hogy írjál a falakról, csak a hiteles baloldal jegyében hasznosabb és kevésbé irritáló.

Szóval ezekre befizetnék. Ha nincs, maradok itt amolyan belső baloldali, ugyan nem „mi”, de tőlem telhetően szolidáris, empatikus, odafigyelő, és próbálom a mindennapjaimba elkerülni, hogy „ti” legyek, még ha annak is kiáltanak ki, az talán hatásosabb.

PS: Ajánlom amúgy tanulmányozásra a nemrég elhunyt José Mujica életét és munkásságát a szélsőséges marxizmustól a kapitalizmusban is működő tényleges baloldaliságig.