Ki a szélsőbaloldali?

„Nem hivalgó, cifra páva

Nem modern az én szivem

Egyszerűség lakik benne

Mosolyogva szeliden”

Vigyáznunk kell, feleim! A szélsőbaloldaliság kísértete járja be az erdélyi közbeszédet, kommunisták bújnak meg minden szerkesztőségben, forradalmat szítva a szívekben! (Már a helytelen forradalmat, nem azokat, amelyeket évente megünneplünk bocskaiban, kokárdával a mellünkön.)

Ím, eligazítom az olvasót, hadd tudja, hogyan szúrhatja ki a szélsőbaloldalit!

Szélsőbaloldali például, aki szerint a hajléktalanság felszámolható, urambocsá’ felszámolandó, a munkanélküliség úgyszintén, a tőke örökös akkumulációja, amíg világ a világ, különösen milliók és a teljes ökoszisztéma kárára, valahogy „nem fér bele”. Aki ráadásul úgy gondolja, hogy demokratizálni kell a munkahelyeket, megszüntetni a rendszerbe kódolt kizsákmányolást, az ultra-szélsőbaloldali

Szélsőbaloldali az is, aki osztályról beszél. Vigyázni kell ám, ébernek lenni! Merthogy csavaros ez a dolog: középosztály létezik, ez a csodálatos, felvilágosult polgári réteg, amelyik mindig tudja, hogy kire is kell szavazni! A középosztály, hogy minek is a közepe, ha nincsenek osztályok? – no, ezt nem firtatja, csak a szélsőbaloldali!

Szélsőbalos aztán, aki elborzad azon, hogy az RMDSZ elnöke végre nyíltan is kimondja: a Szövetség neoliberális. Hiszen alternatíva nincs, megmondta már Margaret Thatcher is, és lám, azóta nincs is, ha pedig mégis: az szélsőbaloldali.

Szélsőbaloldali, aki szerint a liberális feminizmus aggodalma a vállalkozó nőkért álságos és osztályvak: a dolgozók tömegeit ignorálja, összezár a sajátjai érdekében, tagadja az antagonizmust tőke és munkás között.

Szélsőbaloldali az is, aki úgy gondolja, a történelem nem október 7-én kezdődött, és nem ért véget 1992-ben, meg az is, aki őszintén békét akar, és nem bőrszínmérővel dönti el, hogy melyik népirtást támogatja vagy ítéli el. Tipikusan szélsőbalos, aki nemcsak a gyarmatosítás tömeggyilkosságait nem szereti elhallgatni, hanem azt sem, hogy a mai napig a rendszerszintű rasszizmus működteti a kapitalizmust, és fordítva.

Tetten érjük a szélsőbaloldaliságot akkor is, amennyiben TGM halálát követően nem írja le az illetékes elvtárs: „nem értettem egyet vele”. Aki egyetértett vele, az szélsőbaloldali, punktum.

Szélsőbaloldali az, aki szerint a pluralizmus mindenkire vonatkozik. Ez különösen fontos, feleim: huncut csel, bolsevik trükk arra hivatkozni, hogy a pluralitás elvébe belefér, hogy Erdélyben léteznek baloldaliak, legyen szó Nagy Istvánról vagy Méliusz Józsefről, Gazsiról, az új szemről, a Tranzit.ro-ról, mindazokról a kis műhelyekről és személyekről, akik Kolozsváron, Székelyföldön, a Partiumban, valahol külföldön, de legalább Budapestre költözve hisznek egy másik világban, alkalomadtán elborzadva az erdélyi magyar sajtótól, máskor otthont találva benne.

Ezúton is hadd jelezzük: létezünk és létezni fogunk ott, ahol éppen maradhatunk még, címkézések és bélyegzések között. Ott leszünk tüntetéseken, a világhálón, alkalomadtán a Transtelexen, a szabadság, az egyenlőség és testvériség nevében, olvasva a Mércét és Marxot, József Attilát, Žižeket és Chomskyt, az erdélyi szociológusokat és filozófusokat, mindenkit, akit érdemes.

Tetszik ez vagy sem: részei voltunk a huszadik század Erdélyének és a huszonegyediknek is részei maradunk.