Szájsál

Bármi újdonság van, azonnal fel kell háborodni, kiáltozni kell, és eltüntetni onnan, ahol megjelent. Ezt jelenti a demokrácia: beleszólni mindenbe, hangoztatni a véleményünket, és a modernitás álcájában kőkonzervatívnak maradni. Közben feltétlenül hivatkozzunk Istenre, kereszténységre, erkölcsre, ízlésre és más hangzatos izékre.

Én azt hiszem, sokaknak nincs témájuk, és alig várják, hogy felháborodhassanak. Ha felháborodásuknak következménye van, akkor annyira boldogok, alig férnek a bőrükbe.

A csúnya Petőfit eltüntette a sepsiszentgyörgyi közvélemény, a ronda karácsonyfát a marosvásárhelyi.

Valamikor, a romániai demokrácia hajnalán azt hittem, a „közvélemény” valami szent dolog, amely megakadályozza a politikusokat abban, hogy ostobaságokat vagy gazemberségeket műveljenek. Azóta kiderült, a közvélemény, ellenkezőleg, az, amely megszavazza a korrupcióval vádolt politikust; amely a művészetről azt hirdeti, ingyenélés, a demagógiáról pedig, hogy Csaba királyfi.

A közvéleménynek fogalma sincsen sok mindenről, de nagy a szája.

A közvéleménytől a politikusok megijednek, főleg, ha olyan ártatlan dolgokról beszél, mint egy karácsonyfa.

Mint sokan, én is láttam diktatúrát. Nem volt jó, ahhoz kétség sem fér. De amikor ilyen megnyilvánulásokat tapasztalok, mint Marosvásárhely nagy tragédiája, a sálból készített karácsonyfa, annak se tudok feltétlenül örülni, ami a helyébe került.

A közvélemény nem szedi össze a kutyaszart, egy karácsonyfától viszont felháborodik. Minden látszat ellenére nem a köztér izgatja tehát, hanem a saját prüdériája, és visszhangosságának mértéke.

Most győzött, ismételten győzött.

Nagy diadal ez, kétség sem fér hozzá.

Ma már örül az ember, hogy csak író, akit azért nem kell tereken csodálni. Mi lesz majd, ha a közvélemény beleszólhat a mondataimba?