Karácsonyfát állítanak a fesztiválsálból, amellyel világrekordot döntenének Marosvásárhelyen

2023. december 5. – 09:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A világ legtöbb országából érkező, kézzel kötött darabokból összeálló fesztiválsál rekordjának megdöntésére készül a marosvásárhelyi Kult Alternatív Kulturális Fesztivál. A sálat december folyamán a Rózsák terén, a Virágóránál alternatív karácsonyfa formájában állítják ki.

A kezdeményezők szerint Marosvásárhely idei karácsonyfája az összefogás szimbóluma, mely túlmutat egyéni, politikai, nemzetiségi és kulturális különbségeken. A Kult Alternatív Kulturális Fesztivál „A történetek összekötnek!” mottóval hirdette meg rekorddöntési kísérletét. Mint közleményükben írják, a mottó „arra buzdít mindannyiunkat, hogy merjünk kapcsolódni önmagunkkal és egymással, tudjunk lassítani és megérkezni a saját történetünkbe. Hiszünk abban, hogy sok kicsi ember, sok kicsi helyen, hogyha sok apró dolgot megtesz, megváltoztatja a világ arcát.”

Hétfőn délután kezdődött el a kézzel kötött karácsonyfa felállítása, amely élénk vitát váltott ki a közösségi oldalakon. Volt, aki értékelte az ötletet, az emberek közötti kapcsolatot, közreműködést jelképező sál karácsonyhoz illő üzenetét, mások szerint az alternatív karácsonyfa semmibe veszi a hagyományokat és nem is esztétikus. A vitára reagálva a fesztivál szervezői hétfőn késő este ismertették Facebook-oldalukon a karácsonyfa történetét és a projekt célját, ezúttal román és magyar nyelven is, miután korábban csak magyarul kommunikáltak az online felületeiken, így a marosvásárhelyi román közösségnek nem voltak információi a kezdeményezésről.

A Színház-téren egyébként szintén hétfőn nyílt meg a karácsonyi vásár, amelynek központjában hagyományos karácsonyfa áll.

A Kult Alternatív Kulturális Fesztivál 2022 szeptemberében hirdette meg a projektet, amelynek lényege, hogy közösségek vagy egyének 20 cm széles darabokkal járulhatnak hozzá a több éven át készülő, terjedelmes fesztiválsálhoz. A sálkötés alkalmával született vagy felelevenített legviccesesebb családi történeteket, meséket is megoszthatták a csatlakozók.

„A kezdeményezéshez egyének, családok, civil szervezetek, nőszervezetek, tánccsoportok, multinacionális és kis cégek, óvodák, egyetemek, egyesületek, polgármesteri hivatalok, híres közéleti személyiségek, zenekarok csatlakoztak hozzánk határon innen és túlról. Érkezett sál az Amerikai Egyesült Államokból, Ecuadorból, Mongóliából, Németországból, Ausztriából, Magyarországról, Angliából, Svédországból, Dániából” – írták.

A készülő sálat először 2022 decemberében, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megszervezett KULT Feszten állították ki, majd 2023 júniusában a marosvásárhelyi vár udvarán szervezett fesztiválon.

A negyedik KULT Fesztet december 8. és 10. között szervezik meg a Kultúrpalotában.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!