Hónapokkal a katasztrófa után leváltották a parajdi bányát kezelő országos sótársaság vezetőit

Hónapokkal a katasztrófa után leváltották a parajdi bányát kezelő országos sótársaság vezetőit
A parajdi sóbánya teteje 2025. június 2-án – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos

130

Öt hónappal azután, hogy a víz elárasztotta a parajdi sóbányát, leváltották a létesítményt működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom) vezetőségét. A vezetőség leváltását a kisebbségi részvényesek szavazatával sikerült megvalósítani, jelentette be közösségi oldalán Radu Miruță gazdasági miniszter.

„Leváltottuk azt a vezetőséget, amelyik szemet hunyt, miközben egy bányát beomlás veszélyeztetett, ugyanakkor fölösleges és költséges beszerzéseket hajtott végre, amit két hivatalos jelentés is dokumentál” – idézte a gazdasági minisztert az Agerpres.

Miruță hozzátette, azért kellett több hónapot várni erre, mert időre volt szükség az elemzések kidolgozásához, a tárgyalásokhoz, a dokumentumok elkészítéséhez. A gazdasági miniszter augusztusban azt nyilatkozta, a minisztérium bírósághoz fordult, mert a Salrom részvényesei megtagadták a közgyűlés megtartását.

A leváltott vezetők helyét ideiglenes mandátummal kinevezett szakemberek veszik át. Miruță nevek említése nélkül közölte, hogy az ügyvezető igazgató egy geológiai feltárások terén tapasztalattal rendelkező helybéli szakember lesz, a könyvvizsgálói tisztségbe a kiadások ellenőrzése és a hatékony menedzsment terén jártas személyt neveznek ki, és a vezetőség tagja lesz az üzletembereket tömörítő Romanian Business Leaders egy képviselője is.

A miniszter emlékeztetett, hogy a kormányfő, illetve a gazdasági miniszter ellenőrző testületei által készített jelentések egyértelműen kimondják, hogy a Salrom vezetősége visszaélt az állami erőforrásokkal. Radu Miruță azt is bejelentette, hogy bíróságra viszik az ügyet a károk megtérítése és a vétkesek felelősségre vonása érdekében.

A miniszterelnök ellenőrző testületének szombaton közzétett jelentése megállapította, hogy a Salrom képviselői folyamatosan alábecsülték a tárnák elárasztásának és a sólelőhely károsodásának kockázatát, ezért a vállalat nem gondoskodott ezeknek a védelméről.

Az ellenőrző testület szerint a Salrom vezetői nem törekedtek a vízbetörés veszélyének elhárítására. Intézkedéseik főként rövid távú karbantartási munkálatokra vagy vészhelyzeti beavatkozásokra korlátozódtak, nem terjedtek ki a sóbánya hosszú távú védelmét biztosító beruházásokra.

Október 10-én ötödik alkalommal hosszabbították meg Parajdon a vészhelyzetet, amelyet még május 8-án vezették be, miután a heves esőzések miatt megáradt Korond-patak betört a sóbányába, és később teljesen elárasztotta azt.

A Declic aktivistaközösség nemrég SOS Parajd! címmel indított online petíciót, mert szerintük elfogadhatatlan, hogy hónapok elteltével még mindig nincs kész a térség újjáépítési terve. A bánya leállása több ezer ember megélhetését sodorta veszélybe, a talajvízbe szivárgó só pedig tönkretette az élővilágot, és a Kis-Küküllő mentén élő mintegy negyvenezer lakosnak máig sem megoldott az ivóvízellátása.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!