Teljesen elöntheti a víz a parajdi sóbányát

Teljesen elöntheti a víz a parajdi sóbányát
Képernyőmentés egy helyszíni felvételből – Forrás: Parajdi Sóbánya-Erdély / Facebook

101

Az éjszakai esőzések és a Korond-patak vízhozamának megnövekedése miatt ismét kritikussá vált a parajdi sóbánya helyzete – tájékoztatott Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Facebookon.

A tanácselnök elmondása szerint olyan jelentős szintre emelkedett a Korond-patak vízhozama (50 köbméter/s), hogy a hordaléka megsértette a védőfóliát, amivel eddig biztosították, hogy ne folyjon be a patakvíz a bányába, és ismét ömlik be a víz. A közösségi médiába került felvétel szerint a Korond-patak most befolyik a bányába.

A Kolozsvári Rádió forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a következő 24 órában a sóbánya mind a 7 szintje feltelik vízzel.

„A legrosszabb dolog az, hogy tehetetlen mindenki, mert ekkora mértékű és mennyiségű vizet a helyiek sem láttak az elmúlt 30 évben. Ez valószínűleg oda fog vezetni, hogy pár órán belül elönti a bányát a víz”

– jelentette ki Bíró Barna Botond.

Elmondta, a megyei tanács egyeztetett a bánya országos vezetőségével és azt kérték tőlük, hogy „bármi történik, bármennyibe fog kerülni”, a parajdi sóbányát állítsák vissza és működtessék, egyrészt a turizmus miatt, másrészt a termelés miatt.

„Minden parajdi és sóvidéki embernek annyit tudok mondani, hogy tartsanak ki, ne veszítsék el a reményt, mellettük vagyunk lélekben, bármi történik ma” – fogalmazott a videójában Bíró Barna Botond. Hangsúlyozta, nem fogják engedni, hogy ne nyissák újra a bányát, de előbb meg kell várni, hogy elvonuljon a víz és felmérjék, hogy mekkora a kár. Utána tudják megnézni, hogy mit tudnak tenni.

A Salrom Országos Sóipari Társaság keddi közleményében azt állítja, hogy a Korond-patak kedd reggel mért vízhozama elérte a 60 köbméter/s értéket, vagyis 100-szor nagyobb volt az átlagos normális vízhozamnál (amely 0,2–0,5 m³/s között van). A társaság felsorolja, hogy milyen óvintézkedéseket tett az elmúlt időszakban, majd kijelenti, hogy az újabb esőzések miatt fennáll a további talajeróziók veszélye a Korond-patak medrében.

„Jelenleg a bánya munkaterülete megközelíthetetlenné vált, ezért ideiglenesen visszavonták a személyzetet és a munkagépeket, amíg a vízhozam vissza nem tér egy elfogadható szintre, és a víz vissza nem vonul. Ezt követően lehet majd felmérni a károkat és folytatni a szükséges munkálatokat, beleértve a meder gyenge pontjainak a megerősítését betonozással, valamint új elvezető csatorna kialakítását a nagy vízhozamú szakaszok kezelésére” – írták, és azt állítják, hogy továbbra is minden erőfeszítést megtesznek az áradások hatásának a minimalizálása érdekében.

A Salrom vezetése Parajd község lakóinak külön üzenetet fogalmazott meg. Azt állítják, hogy teljes szolidaritásunkat és támogatásunkat fejezzük ki a parajdiaknak ezekben a nehéz időkben, és továbbra is minden erőforrást mozgósítanak, hogy minimalizálják a legutóbbi áradások által okozott károkat.

„A társaság számára prioritás, hogy támogassa a helyi közösséget és hatóságokat a jelenlegi helyzet leküzdésében, és a lehető leghamarabb visszatérjen a normális működéshez, vagyis a bánya turisztikai célú újra nyitásához és a kitermelés megkezdéséhez” – olvasható a Constantin Dan Dobrea által jegyzett közleményben.

Nyágrus László, Parajd polgármestere a község közösségi oldalán próbálta biztatni a település lakóit.

„Ne feledjük: egységben az erő, és a nehéz időkben még inkább szükség van az összetartásra. Bízzunk továbbra is a Jóisten gondviselésében, és maradjunk higgadtak, segítőkészek egymás iránt. A fejleményekről folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket”

– írta.

Hargita megyében ugyanakkor heves esőzésekre figyelmeztető másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztás van érvényben csütörtökig. Az előrejelzés szerint kedd 10 órától csütörtök 3 óráig Hargita (valamint Suceava, Botoșani, Neamț, Iași, Bákó, Vaslui, Vrancea, Kovászna és Brassó megyében) a lehulló csapadék mennyisége eléri a 70 litert, helyenként a 80 liter is eshet négyzetméterenként. Ezzel összefüggésben az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) harmadfokú (vörös jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden a Hargita megye folyókra. A hidrológusok közlése szerint csütörtökön 14 óráig a vízállás meghaladhatja az harmadfokú készültségi szintet a Nagy-Küküllő vízgyűjtő területén, tehát a Korond-patakon is.

„Sajnos elvesztettük a csatát a természettel”

fogalmazott Petres Sándor Hargita megyei prefektus kedd délutáni sajtótájékoztatóján az Agerpres szerint. Mint mondta, megpróbálnak a bánya belsejében gátat emelni, hogy legalább a turisztikai övezet egy részét, és a régi fejtési területet, amelyet eddig még nem öntött el a víz, megmentsék. Petres megjegyezte, hogy a szakértők véleménye szerint elég hosszú időbe telne, hónapokba, amíg a víz olyan mennyiségű sót oldana fel a tárnákban, hogy stabilitási problémák lépjenek fel a bányában.

A prefektus szerint az ár levonulása után az illetékes hatóságokkal közösen felmérik a helyzetet és folytatják a megkezdett munkálatokat a Korond-patak medrében. Az Országos Sóipari Társaság (Salrom) pedig a lehető leghamarabb felméri a bánya falainak és tartócölöpjeinek az állapotát a további teendők eldöntése érdekében – tette hozzá.

A parajdi sóbányába beszivárgó vízről először 2024-ben érkeztek hírek, az Országos Sótársaság tavaly májusban fel is függesztette a kitermelést és a turisztikai tevékenységet a bányában. Végül egy hónapnyi zárva tartás után újra megnyitották. Akkor a hatóságok azt állították, hogy folyamatosan nyomon követik a bánya állapotát.

A parajdi sóbányánál május elején kezdődtek ismét a gondok, amikor heves esőzések miatt megemelkedett a Korond-patak szintje, és víz szivárgott be a bányába. Abból is látszott, hogy komolyabb lehet a probléma, hogy a település illetékes bizottsága veszélyhelyzetet hirdetett, az ismert turisztikai célpontot 15 napra bezárta a látogatók előtt, majd a zárást még 15 nappal meghosszabbította. A helyzet az elmúlt napok esőzése alatt folyamatosan romlott, rendre arról szóltak a hírek, hogy egyre több motoros szivattyút kell beüzemeljenek, amik már nem nagyon bírják a terhelést.

Alina Ciobotariu, a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője az Agerpresszel azt közölte, hogy a Korond-patak vízszintemelkedése miatt veszélyesnek ítélt helyszínről a korábban kihelyezett négy motoros szivattyút is eltávolították.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!