Zsizsmann Erika

Zsizsmann Erika

Boc ellentmond a szállításügyi miniszternek, aki szerint a kolozsvári metró elvesztette a PNRR-s...
Bár egyre ködösebb az egyik legnagyobb romániai infrastrukturális projekt kimenetele, Kolozsvár polgármestere igyekszik megnyugtatni a kedélyeket.
Elfogadták a Temesvárt Belgráddal összekötő autópálya építésének műszaki-gazdasági mutatóit
A Temesvár-Temesmóra sztráda 72,93 kilométer hosszú lesz és a szerződés megkötésétől számított legtöbb négy év alatt kell elkészülnie.
Az AUR szerint sértő a sepsiszentgyörgyi románoknak Antal Árpád ajánlata
Az USR már beleegyezett a román konzultatív tanács létrehozásába.
Csaknem 20 százalék magyar volt a Ceaușescu-korszakban Romániából megszököttek között
Körülbelül Nagyenyed mostani lakosságának megfelelő számú magyar szökött nyugatra Romániából 1968 és 1989 között.
Gyorsforgalmi út épül Kolozsvár és Dés között
Egyelőre csak a megvalósíthatósági tanulmányra kiírt tender győztese van meg.
191 kilométernyi bicikliutat építenek Bihar megye folyópartjain
A Körösök Vízügyi Igazgatóság már majdnem az összes engedélyt megszerezte a 20 millió eurós beruházáshoz.
Kivált a Kalligram a Libri Csoportból, hogy megőrizze a kiadói autonómiáját
Mészáros Sándor kiadóigazgató továbbra is fontosnak tartja az erdélyi szerzők kiadását, többek között Kovács András Ferenc kötettel készülnek.
A drogok és az alkohol terjedése, illetve a céltalanság a fiatalok legégetőbb problémái a Vibe...
A résztvevők félelmeit és jövőképét is vizsgálták az erdélyi magyar fiatalok egyik legnépszerűbb rendezvényén, mint kiderült, a világot inkább pesszimistán, de saját életpályájukat azért inkább...
Hátrányosan érinti a látássérülteket az új nyugdíjtörvény, tüntetni készülnek
Van olyan érintett, akinek 80 százalékkal csökken a nyugdíja az újraszámolás után.
Nem biztonságos a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium épülete
A tulajdonos, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány két héttel az iskolakezdés előtt küldött értesítést az érintetteknek.
Kövess minket Facebookon is!