Tüdődaganata lehet Ion Iliescunak

Ion Iliescu állapotáról közölt információkat a bukaresti Dr. Agrippa Ionescu Sürgősségi Kórház, ahol a volt államfőt az intenzív osztályon kezelik. A Facebook-bejegyzés szerint „helyileg fejlett tér-helyettesítő képződményt” azonosítottak a tüdején, és további vizsgálatokat végeznek a végleges diagnózis felállításához. Azt is hozzátették, hogy a páciens állapota javult az előző naphoz képest, eszméleténél van, hemodinamikailag stabil és minimális oxigénellátásra van szüksége.

A Libertatea kórházi forrásokból úgy értesült, hogy Iliescu tüdején legalább 3 centiméter átmérőjű képződményt találtak, ami nem csomó, hanem tumor, és a volt államfő előrehaladott korát figyelembe véve több mint 80 százalék az esélye annak, hogy az rosszindulatú, pontosabbat azonban csak a biopszia elvégzése után tudnak majd mondani.

Iliescut hétfő délután utalták kórházba, miután a korábban jelentkezett légzőszervi problémái miatt leromlott az általános egészségügyi állapota.

A 95 éves egykori politikus 1990 és 1996 között, valamint 2000 és 2004 között volt Románia elnöke. Az utóbbi években már nem jelent meg nyilvánosan, de a blogján rendszeresen követte a közélet eseményeit, legutóbb májusban gratulált Nicușor Dannak a megválasztásához és a beiktatásához, ha már személyesen nem jelent meg a parlament épületében az eskütételen.

Iliescu áprilisban azzal került be a hírekbe, hogy ismét vádat emelt ellene az ügyészség emberiesség elleni bűncselekmények miatt az 1990-es bányászjárás ügyében.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!