Zsizsmann Erika

Zsizsmann Erika

News.ro: A közrend megzavarására készülhetett Horaţiu Potra volt idegenlégiós és az emberei
A rendőrség fegyverekkel és pirotechnikai eszközökkel teli autókat állított meg a forgalomban, több eljárás indult.
Georgescu a szavazóhelyiség előtt: Már nyoma sincs az alkotmányos rendnek Romániában
A szuverenista, illegális választási kampánnyal gyanúsított elnökjelölt arra biztatja a támogatóit, hogy tegyék azt, amit ő, vonuljanak a szavazóhelyiségek elé a „demokrácia szimbólumával”.
Sajtóértesülés: a BEC elutasította a parlamenti választások érvénytelenítésére vonatkozó kéréseket
A 2024-es romániai elnökválasztásra megalakult Központi Választási Iroda közölte, december 13-án 24 órakor beszünteti tevékenységét.
A Tate-testvérek is Georgescu segítségére siettek
Az emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal vádolt Tate-testvérek „kompetens vezetőként” utalnak Georgescura, akit „hamis vádakkal” próbálnak „elhallgattatni”.
Simion tüntetésre hívja szimpatizánsait az elnökválasztás érvénytelenítése miatt
Azt is bejelentette, hogy nemzetközi fórumokhoz és a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak az alkotmánybíróság döntése miatt, amely szerintük kimeríti az államcsíny fogalmát.
Megbírságolták a Realitateát, amiért a Georgescu és Kennedy Jr. közötti nem létező vitát...
A CNA a România TV-t és a Realitatea Plus-t is megbüntette az elnökválasztáson induló jelöltekkel kapcsolatos félretájékoztatás miatt.
Orosz politikus: Az Orbánhoz hasonló politikusoktól fél, ezért avatkozott be a Nyugat a romániai...
Leonyid Szluckij, az orosz parlament alsóházi külügyi bizottságának elnöke szerint a Nyugat beavatkozott a romániai elnökválasztásba, és elindította a 2004-es ukrajnai forgatókönyvet.
Kövess minket Facebookon is!