Zsizsmann Erika

Zsizsmann Erika

2024-ben a 20 hivatalos ünnepnapból 13 esik munkanapra Romániában
A kormány három további szabadnapot is ad a közalkalmazottaknak, ezeket viszont be kell pótolni.
Közvetlen járat indul Bukarestből New Yorkba, 20 év után először
2024. június 7-én száll fel az első gép, már lehet jegyet váltani, jelentette be a HiSky.
A rajtakapott romániai adócsalók többségét megmentheti a büntetéstől egy új törvény
A kormánypártok vezetői eredetileg épp az adócsalás visszaszorítására dolgozták ki a tervezetet, amelyet 24 óra alatt el is fogadott a parlament.
Megszavazta a parlament a 2024-es költségvetést, ami az ellenzék szerint hazugságra épül
Az RMDSZ módosító javaslatát elfogadták, az AUR törvényhozói a végső szavazás előtt elhagyták az üléstermet.
Négymillió forintos támogatással segíti a Katolikus Karitász a beomlott székelyudvarhelyi...
A gyorssegélyt a Gyulafehérvári Caritas helyi szervezeteinek együttműködésével juttatják célba.
Mit tehetnek a szülők, ha gyermekük iskolája régi épületben működik?
Tanácsokat gyűjtött össze a Szülők és Törvényes Képviselők Szövetsége (FEPAL), valamint néhány diákszervezet a székelyudvarhelyi tragédia után.
Nemi erőszakkal fenyegetés, fülhúzás is volt a 2024-es költségvetés parlamenti vitáján
A romániai törvényhozók szerda reggel folytatják a plenáris vitát, várhatóan délután szavaznak a jövő évi büdzséről.
Szigorítja a kiskorúakat érintő szexuális visszaélések büntetését egy elfogadott tervezet
A jogszabályjavaslatról kedden döntő házként szavazott a képviselőház.
Megszavazták a parlamentbe visszaküldött, motorkerékpárokat érintő KRESZ-módosítást
A B kategóriás jogosítvány bizonyos feltételekkel a motorkerékpárokra is érvényes lesz, ha ezúttal az államfő kihirdeti a törvényt.
Kövess minket Facebookon is!