Gál László
Tiltakozó akciót szerveznek a TikTokon a Klaus Iohannis mandátumának eredeti végére
Van, aki békésebb megmozdulásra szólít fel, de mások kifejezetten erőszakra buzdítanak.
Félrevezető információk terjedésére figyelmeztet a védelmi minisztérium
A minisztérium szerint hiába volt közvitán a két tervezet, mert folyamatosan hamis információk jelentek meg róla.
Kelemen Hunor szerint a PSD miniszterelnök-jelöltjének kell kormányt alakítania
Az RMDSZ elnöke arról is beszélt, hogy az adóbegyűjtés hatékonyságát kellene növelni az államháztartási hiány csökkentésére, és nem adót emelni.
Két hónap alatt került a katedrától a szenátori székbe Kondor Ágota, aki jobban keres...
A mentálhigiénés szakemberből lett politikus, most szenátorként képviseli Kovászna megyét. Vagyonnyilatkozatait és pályafutását a Képviselőfánkban, a Transtelex, Átlátszó Erdély és UH.ro közös...
Kolumbán Vilmos lett az Erdélyi Református Egyházkerület új püspöke
Kató Béla leköszönő püspök szerint számára az elmúlt 12 év legboldogabb napja a mai.
Havazás nehezíti a közlekedést Hargita megyében
A közúti és a vasúti közlekedésbe is bekavart a havazás.
A PSD öt feltételhez köti a kormányzati szerepvállalást
A PSD vezetőtestülete hétfőn felhatalmazta Marcel Ciolacu pártelnököt, hogy tárgyaljon a többi Európa-barát alakulattal egy új kormánytöbbségről.
Egy cica mentette meg egy harkovi menekült életét
A szakadékba szorult menekültet a mellkasára szorított macskája tartotta melegen.
Georgescu nemcsak a TikTokon, hanem a Facebookon is aktívan kampányolt
A Bloomberg cikke szerint mintegy 265 ezer eurót költöttek politikai hirdetésekre 25 látszólag független oldalról.
Kibertámadás érte az Electricát, az illetékesek szerint minden rendben
Nem lesz áramkimaradás, de azt ajánlják az ügyfeleiknek, hogy figyeljenek a vállalat nevében kapott gyanús üzenetekre.









