Az Európa-barát pártok szakértői közösen intézkedéscsomagot dolgoznak ki a deficit csökkentésére
A pártokkal való szerdai egyeztetések után Nicușor Dan államfő megállapodott az Európa-barát pártok küldöttségeivel, hogy a kormányalakításról szóló tárgyalásokkal párhuzamosan intézkedéscsomagot dolgoznak ki az állami kiadások csökkentésére, amelyet az új kormány hagy jóvá és hajt végre – írja az elnöki hivatal tájékoztatása alapján az Agepres.
Nicușor Dan államfő és a parlamenti pártok delegációi közötti informális konzultációsorozat Románia gazdasági és politikai helyzetéről szerda este értek véget. A több mint tíz órás megbeszélések középpontjában a deficitcsökkentés módozatai álltak. Az elnöki hivatal közleménye szerint az egyeztetéseken az Európa-barát pártok – PSD, PNL, USR, RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója – képviselői hangsúlyozták, hogy megértik a költségvetési hiány okozta problémák súlyosságát, és egybehangzóan vállalták, hogy hozzájárulnak a felelős megoldások megtalálásához.
Ennek megfelelően a PSD, PNL, USR, RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója egy szakértői munkacsoportot hoz létre, amelyik csütörtökön 15 órától tartja első ülését a Cotroceni-palotában. Az elnöki hivatal részéről Radu Burnete és Dragoș Anastasiu vesz részt a munkacsoportban.
A közleményben az elnöki hivatal emlékeztetett, hogy a szerdai konzultációsorozaton a felsorolt pártok mellett a POT és a függetlenek delegációi vettek részt, az AUR és az SOS Románia politikusai távol maradtak az egyeztetésekről.
Ahogy korábban már beszámoltunk, Ilie Bolojan, a PNL ügyvivő elnöke az egyeztetések után azt mondta, hogy valószínűleg adóemelésekre lesz szükség, ezzel szemben Dominic Fritz, az USR ügyvivő elnöke arról nyilatkozott, hogy az adóemelést nem tartja jó ötletnek a hiánycsökkentéshez, helyette mást javasol. Kelemen Hunor szerint – többek között – újra kell tárgyalni a PNRR-t, míg Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke szerint a pártja „nem futamodik meg a felelősség elől”.
Nicușor Dan csütörtök délelőtt a munkáltatói szövetségekkel találkozott. A tárgyaláson kijelentette, hogy június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak. A tanácskozás elején az államfő elmondta, hogy a június 30. előtti tennivalókról és az utána következő „építkezési időszakról” is szeretne konzultálni az üzletemberekkel.
A Concordia munkáltatói szövetség elnöke, Dan Șucu felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a döntéshozóknak figyelembe kell venniük a vállalkozói szféra visszajelzéseit. „A döntéshozatal után meg kell vizsgálni, hogy működik-e, ha nem működik, meg kell nézni, hogyan lehet rajta javítani. Ez elengedhetetlen egy vállalatnál, és szerint a román kormánynak és a román államnak is így kell eljárnia” – mondta az üzletember.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás