Gál László

Gál László

Magyarországi ösztöndíjat ajánlottak fel a bántalmazott lugosi tornászfiúnak
Nagy Elek kolozsvári származású üzletember felajánlotta, hogy támogatná a kiskorú tornász magyarországi továbbtanulását és sportolói karrierjét.
Mesterséges intelligenciáit is bevetnek a fakitermelés követésére
A környezetvédelmi minisztériumnak és a környezetőrségnek nincs elég embere a SUMAL 2.0 faanyag-nyomkövető rendszerbe feltöltött engedélyek ellenőrzésére, az AI-t hívták segítségül.
A krónikus betegek is mentesülnek a betegszabadság idejére a járulékfizetés alól
Viszont akik például hűlés miatt vesznek ki betegszabadságot, úgy tűnik, kell majd betegbiztosítást fizessenek arra az időre is.
Tengeri aknára emlékeztető tárgyat találtak a Duna-delta Chilia-ágán
A védelmi minisztérium tűzszerészbúvárai most próbálják azonosítani az objektumot.
Már láttátok a Mária-oszlop unikornisait?
A kolozsvári utcafelújítások újabb érdekességei derülnek ki.
Viperák megjelenésére figyelmeztetnek a Kis-Beszterce csúcs környékén
A hegyimentők arra kérik a túrázókat, hogy tartsák tiszteletben a természetet.
Az EMSZ bejelentette Tamás Sándor kihívóját
Fazakas Péter tanácsost indítják a tisztségéért.
Len Emil lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje Gyergyószentmiklóson
Len fölényesen nyerte az előválasztást a jelenlegi polgármesterrel, Csergő Tiborral szemben.
Kövess minket Facebookon is!