Gál László

Gál László

Unod a sorban állást, hogy visszaváltsd a palackokat? Van, aki bizniszt csinált már belőle
Az 50 bani helyett csak 20-at kapnának azok, akiknek nincs kedve sorban állni, de legalább alig kell foglalkozniuk a betétdíjas csomagolásokkal.
Hétre emelkedett az árvíz romániai áldozatainak a száma
Az árvízveszély egyelőre még nem múlt el, a vízügyi hatóságok kedd estig újabbakra figyelmeztetnek.
Az EU-ban Romániában volt a legnagyobb tavaly a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya
A korábbi évekhez képest legegálabb jelentősen csökkent az arányuk.
Ott is problémát okozott az árvíz, ahol azt gondolták, szabályszerűen védekeznek ellene
A környezetvédelmi miniszter szerint újra kell gondolni a környezeti katasztrófák elleni védekezést.
Hova, hogyan és kihez fordulhatnak segítségért a szexuális visszaélés áldozatai?
A igazságügyi minisztérium útmutatóval segíti az érintetteket.
Geoană szerint a romániai társadalom nem áll készen a melegházasság elfogadására
Egy idei felmérés szerint többségbe kerültek Romániában azok, akik támogatják az azonos nemű párok jogi elismerésének valamilyen formáját.
Felakasztotta magát egy kiskorú fogvatartott a nagyváradi börtönben
A fiú szeptember eleje óta volt vizsgálati fogságban.
Roxana Mînzatu PSD-s EP-képviselőt jelöli uniós biztosnak Marcel Ciolacu
Eredetileg Victor Negrescut javasolták a biztos pozícióra, de Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke női jelöltet preferált, így Ciolacu új jelöltet javasolt.
A héten nyitja meg a Burger King az első kolozsvári éttermét
A Vivo bevásárlóközpont kajás részlegén nyitják meg.
Kövess minket Facebookon is!