RSS
Kína tagadja a kémkedést, de az amerikai külügyminiszter az ügy miatt elhalasztja pekingi útját. Gyakorlatilag a feltalálása óta használnak katonai felderítésre és kémkedésre légballont, amelyek ma...
A nácizmus elől menekülő zsidók előtt a legtöbb ország bezárta a kapuit, de Sanghajba sokáig még útlevél sem kellett. Néhány év alatt egy városrészt Kis Béccsé formáltak, míg sok menekültnek a...
Novak Djoković úgy hiszi, élete legnagyobb győzelmét aratta vasárnap az Australian Openen, hiszen egy évvel korábban még kiutasították az országból. Magával cipelt egy sérülést is, amit sokak...
A termékeny félhold a mezőgazdaság első sikertörténete volt, de a klímaváltozással járó aszály megroppantotta a hagyományos közösségeket, és már tízezrek adták fel korábbi életformájukat. Hullanak...
A 47 éves férfi tükörrel jelzett egy repülőnek, majd a kolumbiai haditengerészet mentette ki.
Még 2018-ban írta azt, hogy felvásárolja az összes Tesla-részvényt, és ezzel egy kézbe kerül a cég. A részvények ralizásba váltottak, sok befektető pedig elbukta a pénzét vagy várható hasznát....
A zeneipart felforgató punkzenekar, a Sex Pistols 45 évvel ezelőtt adta utolsó koncertjét. A szűk három évet élt együttes tagjai amerikai turnéjukra már meggyűlölték egymást és a provokációkhoz őket...
Még az Obama-adminisztráció idejéből maradtak minősített dokumentumok az amerikai elnöknél. Két helyen is találtak belőlük.
A Instagramot is működtető Meta 390 millió eurós büntetést is kapott, mert eddig kicselezte az európai adatvédelmi szabályokat.
Egy matematikai modell szerint megapattanást lehet elérni egy nehezebb, de megfelelően ívelt kővel.