Közélet
Előzetes letartóztatásba helyezik az orvosokat, bírósági felügyelet alá a Pantelimon kórház...
A nyomozók szerint nem mondott el mindent és nem mondott igazat.
Súlyos égési sérülést szenvedett egy 16 éves lány, miután felmászott egy vasúti kocsi tetejére
Egy hete egy 19 éves fiú mászott fel egy tehervagonra, az ő testfelületének 70 százaléka égett meg.
Átvizsgálják az informatikai eszközeit annak a kiskorúnak, akit a gyanú szerint megerőszakolt „a...
A gyermek anyja jelezte a rendőrségnek, hogy a birtokában van a gyermekeitől „elkobzott” három készülék, ezeket azonban eddig nem kérték el a nyomozó hatóságok.
A bukaresti Pantelimon kórház orvosai lemondással fenyegetőznek
Az intenzív osztályon 12 orvos dolgozik, közülük két orvosnő ellen folyik vizsgálat.
Tovább tiltakoznak az erdőaljai roma konténeriskola ellen a csíkszeredaiak
A csíkszeredai önkormányzat közel száz roma óvodás és kisiskolás tanévkezdését huszonkét erdőaljai konténer berendezésével biztosítaná, de a helyiek szerint ez nem jó megoldás.
Minősített emberölés vádjával két orvost vettek őrizetbe a 17 intubált beteg gyanús halálát...
A bukaresti Pantelimon kórház intenzív osztályán áprilisban három nap alatt halt meg 17 beteg. Az orvosok szerint ez teljesen normális volt. Az ügyészek szerint nem.
Kétezer lej értékű utalványt kapnak a hátrányos helyzetű kismamák
A négy évre szóló program költségvetése 24 millió euró.
Mihaela Cambei súlyemelő kitartása meghozta a nyolcadik olimpiai érmet Romániának
Megvan a nyolcadik olimpiai érem.
A kétmillió euróért reklámozott Ciucă-könyv malomkő lett, amit a liberálisok saját nyakukra kötöttek
Május óta reklámozzák, júniusban kellett volna megjelennie, még mindig nyoma sincs a könyvnek, de már egy zsák közpénzt elköltöttek az óriásplakátokra. Mindeközben Ciucă a legutolsó helyen van a...
Szerda estétől megszűnik a forgalomkorlátozás az Olt völgyében
Romániai csoda! Két nappal a tervezett határidő előtt nyitják újra a 7-es országutat.











