Romániába érkezik ma III. Károly király, az erdélyi virágos rétek szerelmese
III. Károly király – akkor még walesi hercegként – 25 évvel ezelőtt látogatott először Romániába, azóta rendszeresen visszajár, és több ingatlant is vásárolt Erdélyben.
Románia nem tud tisztán katonai támogatást nyújtani a Moldovai Köztársaságnak, de segíthet a...
Románia a NATO tagja, a Moldovai Köztársaság pedig semleges állam, mondta Klaus Iohannis, de ettől függetlenül, ki lehet találni az együttműködés módozatait.
Böjte Csaba Szovátán is hozta a formáját: kicsit imádkozott, majd hosszan szapulta a sajtót
A Pesti Srácokkal karöltve futott be Szovátára Böjte, ahol a szembesítés szerencsére elmaradt, de volt helyette kenetteljes prédikáció, amiben arra intette a bentlakókat, hogy baj esetén nehogy a...
Iohannis keményen odaszólt azoknak a tanároknak, akik folytatnák a sztrájkot
Az államfő szerint a kormány teljesítette a kéréseiket, ezért vissza kellene térniük a tantermekbe.
Elfogadta a kormány a kifogásolt rendeletet, folytatódik a tanügyi sztrájk
Az oktatási szakszervezetek csütörtökön elutasították a kormány ajánlatát a tiltakozások befejezésére vonatkozóan.
Elvándorolna Romániából a gyermekek több mint fele
2021-ben a romániai gyerekek 41,5 százaléka élt a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának árnyékában.
Az Egyesült Államok romániai nagykövete: Magyarországnak tiszteletben kell tartania a többi...
Novák Katalin erdélyi látogatásának kontextusában a magyar kormány esetleges revizionista törekvéseiről kérdezték az Egyesült Államok romániai nagykövetét.
A Böjte-ügyön innen és túl: miért nem véd a romániai gyermekvédelmi rendszer?
Konferenciákkal, látszatprogramokkal, politikusi nyilatkozatokkal a család- és gyermekvédelemről tele van a padlás. De attól még a rendszer nem működik. Pedig pénz is akadna, törvényi keret is van,...
A kormány ragaszkodik az ajánlatához, amit a tanügyi dolgozók nem fogadtak el
Bár a szerdai tárgyalások a kormány és a tanügyi szakszervezetek között nem voltak sikeresek, a kormány bejelentette, hogy elfogadja az ott bemutatott sürgősségi rendeletet.
Az oktatásban dolgozók nem fogadják el a kormány ajánlatát, tovább folytatódik a sztrájk
A tanügyben dolgozók leginkább az új bértörvény szerinti fizetésemelések három éves fokozatos bevezetését kifogásolták.
Kövess minket Facebookon is!