Mit kezdjen az állam a saját cégeivel? Európai példák a romániai állami vállalatok vitájához

A román politikában ismét felbukkant az 1990-es évek egyik legismertebb jelszava: „Nu ne vindem țara” („Nem adjuk el az országot”). A szlogen azután bukkant fel, miután a Bolojan vezette kormány felvetette több állami vállalat reformját, hatékonyabbá tételét különböző módszerekkel: magánbefektetők bevonásával, kisebbségi részvénypakettek tőzsdei értékesítésével, ami óriási riadalmat keltett. Annyira, hogy a liberális miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítványban is megjelent az állami vagyon „kiárusításának” veszélyéről szóló narratíva.

A Hotnews összeállítása szerint nemcsak Romániában vannak hasonló viták, hanem Európa-szerte fel-febukkan a kérdés, hogy az állam milyen szerepet vállaljon a gazdaságban: egyes országok széles körű privatizációt hajtottak végre, mások stratégiai ágazatokban továbbra is jelentős tulajdonrészt tartanak fenn, és vannak olyan államok is, amelyek az elmúlt években ismét növelték jelenlétüket bizonyos vállalatokban.

A portál nemzetközi újságírói együttműködés keretében készült elemzése Spanyolország, Csehország, Ausztria, Litvánia, Bulgária és Románia példáján keresztül vizsgálja, hogyan működnek ma az állami vállalatok Európában.

Több mint 1700 állami cég Romániában

A román kormány adatai szerint az állam összesen 1735 vállalatban rendelkezik tulajdonrésszel. Ezek közül 1421 működik aktívan, míg 314 cég különböző felszámolási, csődeljárási vagy megszűnési folyamat alatt áll. Az aktív vállalatok közül 1107 tett közzé teljes körű pénzügyi eredményeket a 2024-es évre vonatkozóan.

A román Európai Projektek Minisztériumának adatai alapján mindössze 436 vállalat tartozik közvetlenül a központi államigazgatás felügyelete alá. A többség, közel 1300 cég helyi önkormányzatokhoz vagy regionális hatóságokhoz kötődik, ami azt jelenti, hogy a román állami vállalati szektor jelentős része nem Bukarestből, hanem helyi politikai és közigazgatási struktúrákon keresztül működik.

Két nagy európai modell

Az európai példák alapján nagyjából két eltérő megközelítés rajzolódik ki. Az egyik modell szerint az állam elsősorban a stratégiai infrastruktúrában marad tulajdonos: az energetikában, a közlekedésben, a postai szolgáltatásokban vagy a védelemiparban. Ebben az esetben az állam gyakran megtartja az ellenőrző részesedést, miközben kisebbségi tulajdonosokat vagy tőzsdei befektetőket is bevon.

A másik modell a privatizációra épül, ahol az állam fokozatosan kivonul a gazdasági szereplőkből, és csak kivételes esetekben tart fenn tulajdonrészt.

A valóságban azonban a legtöbb ország valahol a két véglet között helyezkedik el, és az elmúlt évek geopolitikai eseményei – a koronavírus-járvány, az energiaválság és az ukrajnai háború – több helyen újraértékelték az állam gazdasági szerepét.

Spanyolország: privatizáció után részleges visszatérés

Spanyolország az egyik legérdekesebb példa arra, hogyan változhat az állam szerepe az idő múlásával: az első nagy privatizációs hullám még az 1980-as évek második felében, szocialista kormányok alatt indult el. A folyamat az 1990-es évek végén, a konzervatív Néppárt kormányzása alatt gyorsult fel igazán: 1997-ben az állam gyakorlatilag a legtöbb állami vállalat értékesítését napirendre tűzte.

A spanyol Privatizációs Tanács adatai szerint az állam az 1980-as évek elején még a madridi tőzsde kapitalizációjának 16,6 százalékát ellenőrizte állami vállalatokon keresztül. Ez az arány 2006-ra 0,4 százalékra csökkent. Az utóbbi években azonban részleges fordulat következett be, és a spanyol állam ismét tulajdonrészt szerzett néhány stratégiai jelentőségű vállalatban:

• a Telefónica távközlési cégben 10 százalékos részesedéssel rendelkezik,
• az Indra védelmi és technológiai vállalatban pedig 28 százalékos tulajdonrésszel.

A spanyol állami részesedéseket a SEPI nevű állami holding kezeli, amely 14 vállalatban többségi tulajdonos, további 11-ben pedig kisebbségi részesedéssel rendelkezik. A holding közvetetten több mint száz vállalatban van jelen, és összesen mintegy 87 ezer alkalmazott munkájáért felel.

Csehország: stratégiai ágazatokban maradt erős az állam

Csehországban az állam ma is teljes tulajdonosa több tucat vállalatnak, és számos más cégben többségi részesedéssel rendelkezik. A száz százalékban állami tulajdonú vállalatok közé tartoznak többek között: a cseh államvasutak (České dráhy), a villamosenergia-átviteli hálózatot működtető ČEPS, az olajszállítással és tárolással foglalkozó MERO és ČEPRO, a Cseh Posta, és még sorolhatnánk.

A legfontosabb állami vállalat azonban egyértelműen a villamosenergia-termelő és -szolgáltató CEZ, amelyben az állam körülbelül 70 százalékos részesedéssel rendelkezik. A CEZ nem monopólium, a cseh energiapiacon jelentős magánszereplők is jelen vannak, köztük az E.ON és az Innogy. Mégis ez az ország egyik legfontosabb stratégiai vállalata, különösen azért, mert az atomenergia-termelésben is kulcsszerepet játszik.

A vállalat sajátossága, hogy miközben állami ellenőrzés alatt áll, részvényeivel a tőzsdén is kereskednek, ami a nagy cseh állami vállalatok közül ez gyakorlatilag egyedülálló helyzet. Az orosz inváziót követő energiaválság idején felmerült a CEZ teljes államosításának ötlete is, a javaslat szerint az állam kivásárolhatta volna a kisebbségi tulajdonosokat, hogy közvetlenebbül tudja befolyásolni az energiaárakat és az ellátásbiztonságot. A terv végül nem valósult meg, részben azért, mert a kisebbségi részvényesek kivásárlása több mint nyolcmilliárd euróba került volna.

A cseh állam nemcsak infrastruktúrát és energetikai vállalatokat birtokol, továbbra is százszázalékos tulajdonosa például a híres Budvar sörgyárnak, amelyet sokan a cseh nemzeti ipar egyik szimbólumának tartanak. Évek óta visszatérő vita, hogy az ilyen nyereséges állami vállalatokat privatizálni kellene-e. A privatizáció hívei szerint a cégek hatékonyabban működnének magánkézben, míg az ellenzők azzal érvelnek, hogy amíg profitot termelnek az államnak, nincs ok az eladásukra.

A viták másik visszatérő eleme a politikai kinevezések kérdése. Kritikusok szerint a kormányzó pártok gyakran jól fizető vezetői pozíciókkal jutalmazzák saját embereiket az állami vállalatoknál.

Az utóbbi években egyre többször merül fel a veszteséges Cseh Posta részleges vagy teljes privatizációja is, a digitális szolgáltatások térnyerésével sokan úgy vélik, hogy a hagyományos postai hálózat fenntartása egyre kevésbé indokolt. Ennek ellenére jelenleg nincs olyan politikai erő, amely aktívan szorgalmazná a teljes privatizációt. Hasonló a helyzet az államvasutakkal: időről időre felmerül az értékesítés lehetősége, de a téma inkább elméleti vita maradt.

Ausztria: a privatizáció korszaka után aktív tulajdonos lett az állam

Ausztria a kilencvenes és kétezres években jelentős privatizációs hullámon ment keresztül, ennek ellenére az állam ma is meghatározó részesedésekkel rendelkezik számos kulcsfontosságú vállalatban. A részesedések többségét az ÖBAG nevű állami holding kezeli, amely a pénzügyminisztérium felügyelete alatt működik.

Az állam részesedése többek között:

• 51 százalék az áramszolgáltató Verbundban,
• 31,5 százalék az OMV olaj- és vegyipari vállalatban,
• 28 százalék a Telekom Austriában,
• többségi tulajdon az Osztrák Postában,
• jelentős részesedés a Casinos Austria kaszinóvállalatban.

Az állam teljes tulajdonában maradt a szövetségi ingatlanokat kezelő BIG is.

Az osztrák modell egyik legfontosabb sajátossága az elmúlt évtizedek szemléletváltása: korábban az állami holding elsődleges feladata a privatizáció és az állami részesedések fokozatos csökkentése volt, ma ezzel szemben az ÖBAG már aktív tulajdonosként definiálja magát, vagyis az állam nem a kivonulást tekinti alapértelmezett célnak, hanem a meglévő részesedések professzionális kezelését és a stratégiai érdekek érvényesítését.

A politikai botrányok és klientelizmus-vádak Ausztriában sem kerülte el az állami vállalatokat: Sebastian Kurz kancellársága idején az ÖBAG.nál több is volt belőlük. A kritikák nem elsősorban az üzleti teljesítményre vonatkoztak, hanem arra, hogy a vezető pozíciók betöltésében milyen szerepet játszanak a politikai kapcsolatok. A legismertebb botrány éppen egy Kurzhoz közel álló vezető 2019-es kinevezése volt az ÖBAG élére, ami akkor erősen megtépázta a kancellár népszerűségét.

Litvánia: a tőzsde mint átláthatósági eszköz

Litvánia egy sajátos köztes modellt választott: nem kíván lemondani a stratégiai vállalatok fölötti ellenőrzésről, ugyanakkor a tőzsdei jelenlétet az átláthatóság növelésének eszközeként használja. A modell lényege az, hogy az állam megtartja az ellenőrző tulajdonrészt, de a vállalat részvényeinek egy részét nyilvánosan forgalmazzák.

Itt főként az energia és közlekedés vannak állami kézben, és az energetikai Ignitis-csoport részvényei is a tőzsdén forognak, miközben az állam továbbra is közel 75 százalékos tulajdonos. Hasonló a helyzet a KN Energies vállalatnál is, amely stratégiai jelentőségű cseppfolyósítottgáz-terminált üzemeltet. Ezzel szemben a Litván Vasutak, a Litván Posta és a klaipėdai kikötő teljes egészében állami tulajdonban maradt.

A litván kormány álláspontja szerint ezek olyan infrastruktúrák, amelyek esetében a nemzetbiztonsági és gazdaságstratégiai szempontok elsőbbséget élveznek a privatizációval szemben.

Bulgáriában is az állami vállaltok gyakran politikusi kifizetőhelyek

Miközben Nyugat- és Közép-Európa több országában az állam továbbra is jelentős szereplő maradt a stratégiai ágazatokban, Bulgária és Románia története részben másképp alakult. Mindkét ország a rendszerváltás után nagyszabású privatizációs folyamatokon ment keresztül, de az állam gazdasági jelenléte nem tűnt el teljesen. A különbség inkább abban rejlik, hogy mennyire sikerült átlátható és hatékony rendszert kialakítani az állami tulajdon kezelésére.

Bulgáriában ma is jelentős számú vállalat maradt állami kézben. Az állam elsősorban az energetikában, a közlekedésben, a vízgazdálkodásban és egyes infrastruktúra-ágazatokban őrizte meg meghatározó szerepét.

A legfontosabb állami cégek közé tartoznak: a Bulgargaz földgázszolgáltató, a Bulgár Energia Holding, a bolgár vasúttársaság, valamint több jelentős energetikai és vízügyi vállalat. A szomszédos ország modellje ugyanakkor hosszú ideje kritikák kereszttüzében áll, mert a korrupcióellenes szervezetek és gazdasági elemzők szerint számos bolgár állami vállalat nem gazdasági, hanem politikai logika szerint működik, a vezetői kinevezések pártpolitikai alkuk eredményei, ami gyengíti a vállalatok teljesítményét és az átláthatóságot.

A reformpárti közgazdászok egy része szerint a probléma nem feltétlenül az állami tulajdon léte, hanem az, hogy az állam gyakran nem professzionális tulajdonosként viselkedik.

Romániában a kilencvenes évektől kezdve több hullámban zajlott privatizáció

A folyamat során számos korábbi ipari óriás került magánkézbe, köztük acélipari, gépipari, vegyipari és bankszektorbeli vállalatok. Ennek ellenére az állam ma is fontos szereplő maradt több stratégiai területen. Különösen erős az állami jelenlét az energetikában, a földgázszektorban, a villamosenergia-termelésben, a közlekedési infrastruktúrában, valamint a vasúti és repülőtéri szolgáltatásokban.

Az ország legfontosabb állami vállalatai közé tartozik a Hidroelectrica, a Romgaz, a Nuclearelectrica, a Transelectrica és a Transgaz.

A román állami vállalatokról szóló vitákban gyakran a Hidroelectrica példája kerül elő, mert a vállalat éveken keresztül súlyos problémákkal küzdött, majd egy hosszú reorganizációs folyamat után az ország egyik legnyereségesebb cégévé vált, és 2023-as tőzsdei bevezetése az egyik legnagyobb ilyen tranzakció volt Közép- és Kelet-Európában, miközben az állam nem veszítette el az ellenőrzést a vállalat fölött. A részvények egy részét ugyan nyilvánosan értékesítették, de a román állam továbbra is többségi tulajdonos maradt. Ez a modell hasonlít a litván vagy a cseh megközelítéshez: tőzsdére viszik és magánbefektetőket vonnak be, de a stratégiai irányítás állami kézben marad.

A jelenlegi román politikai vita egyik fontos sajátossága, hogy sok esetben összemosódik két különböző kérdés. Az egyik a teljes privatizáció, vagyis amikor az állam eladja ellenőrző részesedését egy vállalatban. A másik a részleges tőzsdei értékesítés, amikor az állam csak kisebbségi részvénycsomagokat bocsát ki, miközben megtartja a döntő befolyást.

A szakértők jelentős része szerint a két folyamat gazdasági és politikai következményei alapvetően eltérnek. A kisebbségi részvények tőzsdei értékesítésének támogatói azzal érvelnek, hogy ez:

• friss tőkét biztosíthat a vállalatoknak,
• növelheti az átláthatóságot,
• szigorúbb vállalatirányítási szabályokat hozhat,
• és javíthatja a menedzsment elszámoltathatóságát.

Az ellenzők szerint viszont már a részleges privatizáció is az első lépés lehet az állami ellenőrzés fokozatos elvesztése felé.

Az 1990-es években a „Nu ne vindem țara” szlogen elsősorban a külföldi befektetőknek történő privatizáció ellen irányult, a jelszó mögött az a félelem állt, hogy a román gazdaság kulcsfontosságú elemei külföldi tulajdonba kerülnek. Három évtizeddel később a gazdasági környezet gyökeresen megváltozott, a politikai reflexek egy része azonban tovább él: a téma egyszerre kapcsolódik a nemzeti szuverenitásról, a stratégiai erőforrásokról, a korrupcióról és az állam szerepéről szóló politikai elképzelésekhez.

Az összehasonlítás egyik legfontosabb tanulsága, hogy Európában nem létezik egységes recept. Spanyolország részben visszatért az állami tulajdonhoz bizonyos stratégiai ágazatokban, Csehország megőrizte befolyását az energetikában és a közlekedésben. Ausztria professzionális állami tulajdonosi modellt épített ki, Litvánia a tőzsdét használja az átláthatóság növelésére. Bulgária továbbra is a vállalatirányítás problémáival küzd. Románia pedig valahol e modellek között helyezkedik el: jelentős állami vagyonnal rendelkezik, miközben időről időre visszatér a vita arról, hogy az államnak tulajdonosként vagy inkább szabályozóként kellene-e jelen lennie a gazdaságban.