Tényleg annyira nagy ügy az állami vállalatok reformja, hogy azért meg kellett buktatni a Bolojan-kormányt?

Az állami vállalatok reformja azért robbantotta szét a román kormánykoalíciót, mert ezek a cégek messze nem csak gazdasági intézmények: politikai befolyási központok, ahol vezetői kinevezések, közpénzek, állami szerződések és párthű klientúrák találkoznak. Amikor Bolojan átvilágításról, teljesítménykritériumokról és átszervezésről kezdett beszélni, a PSD ezt nem technokrata reformként érzékelte, hanem közvetlen fenyegetésként a saját hatalmi rendszerére. Miután Bolojan a költségvetési hiány csökkentésére hivatkozva adóemeléseket és megszorításokat vezetett be, a következő célpont az állami vállalati rendszer lett. A miniszterelnök 2025 októberében nevezte ki Oana Gheorghiut miniszterelnök-helyettesnek, majd fokozatosan rábízta az állami cégek átvilágítását és átszervezését is. Ez volt a Bolojan-kormány egyik kulcsprojektje: a kabinet azt ígérte, hogy központosítja az állami vállalatok felügyeletét, átvizsgálja a vezetői szerződéseket, felszámolja a veszteséges struktúrákat, és piaci logika szerint próbálja működtetni azokat a cégeket, amelyek évtizedek óta a román politikai rendszer egyik legfontosabb hátországának számítanak.

A PSD és az AUR által támogatott bizalmatlansági indítvány azzal vádolta a kormányt, hogy a reformokra és a PNRR-vállalásokra hivatkozva stratégiai jelentőségű állami cégek részvényeinek eladását készíti elő. A támadásokban előkerült a Hidroelectrica, a Romgaz, a CEC Bank, a Salrom és több más állami érdekeltségű vállalat is. A PSD korábban külön is felszólította Ilie Bolojant és Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettest, hogy vonják vissza a nyereséges állami vállalatok tőzsdei bevezetésére vonatkozó elképzeléseket, és felvetették azt is, hogy két évre megtiltsák a cégek részvényeinek értékesítését.

A felszínen ez az állami vagyon védelméről szóló politikai üzenet. A háttérben viszont ott van egy sokkal kellemetlenebb kérdés: mi derül ki, ha az állam végre egyben látja, milyen cégeket tart fenn, kik vezetik őket, mennyi pénzt termelnek vagy veszítenek, milyen juttatásokat fizetnek, és hol maradtak fenn olyan struktúrák, amelyek már régen nem szolgálnak világos közérdeket? Ez az a pont, ahol a reform a PSD számára igazán kényelmetlenné válik, mivel az átláthatóság a veszteségek mellett azt is megmutatná, hogy milyen kinevezési, igazgatótanácsi és helyi befolyási hálózatok épültek ki az évtizedek alatt.

Mit mutatnak az adatok?

A román állam összesen 1735 vállalatban érdekelt, ezek közül azonban csak 1421 működik aktívan, és 314 cég még pénzügyi adatokat sem közölt. A legtöbb állami vállalat községekhez tartozik – szám szerint 452 –, ezen kívül 141 cég tartozik városokhoz, szintén 141 minisztériumokhoz és 137 megyeszékhelyekhez. Ezek többsége közszolgáltatásokat működtet: víz- és csatornahálózatot, távhőszolgáltatást vagy köztisztasági vállalatokat. A legtöbb alkalmazott a minisztériumok fennhatósága alá tartozó cégeknél dolgozik, ez 153 775 embert jelent.

A pénzügyminisztérium adatai szerint az 1107 elemzett állami vállalat közül 904 önfenntartó, míg 203 rendszeresen állami támogatásra szorul. Ezek a támogatott cégek évente összesen 14 milliárd lej támogatást kapnak a költségvetésből, és habár számuk viszonylag alacsony, több mint 108 ezer ember dolgozik ezeknél a cégeknél, és a személyzeti kiadásaik elérik a 14,5 milliárd lejt. Összehasonlításképpen: a 904 önfenntartó vállalat 148 ezer alkalmazottjának bérköltsége 16,7 milliárd lej. Az önfenntartó cégek emellett 13,3 milliárd lejes profitot termeltek, 18,8 százalékos nyereségrátával, míg a támogatott vállalatok mindössze 1,78 milliárd lejes nyereséget értek el, 3,16 százalékos profitrátával.

A legnagyobb nyereséget az energetikai vállalatok hozzák, de a jelentés szerint több ilyen társaság valójában monopolhelyzetből profitál. A Román Gépjármű-nyilvántartási Hatóság például gyakorlatilag egyedüliként végzi a járművek műszaki ellenőrzését. A veszteséges cégek között főként közlekedési vállalatok szerepelnek, ide tartozik többek között a CFR, a Metrorex és a bukaresti STB is, de hasonló problémákkal küzd a fővárosi Termoenergetica és az Electrocentrale Craiova is. A jelentés szerint 49 támogatott, de veszteséges vállalat összesen 7 milliárd lejnyi személyzeti kiadást halmozott fel, ami az állami vállalati szektor teljes bérköltségének 22 százalékát jelenti.

A legnagyobb profitot a Hidroelectrica, a Romgaz és a Nuclearelectrica termeli, vagyis három stratégiai energetikai óriás áll az élen.

Utánuk következik a CEC Bank, a bukaresti repülőtereket működtető társaság, majd a Transelectrica, az Electrocentrale București, a Transgaz, a Complexul Energetic Oltenia és az Állami Nyomdavállalat.

Ez a kép azonban csalóka, mert a nyereség nagyon erősen néhány nagyvállalatra koncentrálódik. A korábbi adatok alapján az állami vállalatok profitjának 46 százaléka önmagában a Hidroelectricától származik. A nyereséges élmezőny mögött sokkal vegyesebb, sok helyen kifejezetten gyenge teljesítményű vállalat húzódik meg.

A lista másik végén több száz olyan vállalat szerepel, amelynek nincs bevétele. Ez azért problémás, mivel egy zéró bevételű állami cég továbbra is lehet jogi személy, lehet vezetése, adminisztrációja, könyvelése, vagyona, szerződési kötelezettsége, esetleg alkalmazottai is, akiket ki kell fizetni.

Oana Gheorghiu elmagyarázta, mindez hogyan működik belülről

A HotNewsnak adott interjúban Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes éppen azt magyarázta el, amit a táblázatok önmagukban nem tudnak megmutatni: hogyan néz ki a rossz állami vállalati működés a gyakorlatban. Első példaként az Electrocentrale Grup-ot említette, amely hivatalosan egy energetikai vállalat, mégis a bevételeinek 80 százaléka épületek bérbeadásából származott. Gheorghiu szerint több mint harminc alkalmazott foglalkozott ezekkel a bérbeadásokkal, ráadásul a befolyó összeg még a vállalat kiadásait sem fedezte.

Nem az a gond, hogy egy állami vállalatnak vannak ingatlanjai, és azokat hasznosítani próbálja – pontosított a miniszterelnök-helyettes –, hanem az, ha ez válik a működésük központi feladatává, miközben a vállalat továbbra is veszteséges, és az állam évtizedeken keresztül nem néz rá arra, mi a cég szerepe, miért létezik, és szükséges-e továbbra is ebben a formában fenntartani azt.

Ha egy cég már nem azt a célt teljesíti, amelyért létrehozták, akkor át kell szervezni, be kell zárni, vagy más funkciót kell adni neki – fogalmazott Gheorghiu.

Ugyanennél a cégnél az is kiderült, hogy nem voltak megfelelően frissítve az eszköznyilvántartások, és a folyamatban lévő perekre vagy zárolásokra sem különítettek el pénzt. Így a mérleg jobb képet mutathatott a cég helyzetéről, mint amilyen a valóságban volt: a veszteségek és kockázatok csak akkor kerültek elő, amikor valaki tényleg átnézte az iratokat.

A Petrotrans példája még látványosabb. A cég 19 éve fizetésképtelenségi eljárás alatt állt. Papíron már nem működött aktívan, pénzt mégis vitt: a visszaszerzett összegek azokhoz kerültek, akik a cég felszámolását, könyvelését és iratainak tárolását intézték. A vállalat 2014 óta évente 29 ezer eurót fizetett egy olyan vezeték bérletéért, amely állítólag valakinek a földje alatt húzódik. Gheorghiu szerint a cég lezárását hét éven át az is hátráltatta, hogy az Állami Vagyonkezelő Hatóság egy mindössze 6900 lejes követelés miatt vitatta az eljárást.

Gheorghiu szerint amikor listát kért azokról az állami cégekről, amelyek fizetésképtelenségi eljárásban vannak, azt a választ kapta, hogy az adatbázis 2000-2001-ből származik, és sok idő kellene a frissítéséhez.

De az állami vállalatok reformjának politikai oldala ott válik igazán élessé, amikor az információkhoz való hozzáférés is akadályokba ütközik. A konstancai kikötő vezetőkiválasztási folyamatáról a miniszterelnök-helyettes dokumentumokat kért a közlekedési minisztériumtól, de azt a választ kapta, hogy személyes adatok miatt nem küldhetik el neki az anyagokat. A tárcát akkor PSD-s miniszter, Ciprian Șerban vezette, Gheorghiu ezt a blokkolás egyik formájaként írta le.

Ugyanebbe a logikába illeszkedik az AMEPIP és az igazgatótanácsok ügye is. Gheorghiu szerint a román állam évekig csak imitálta a vállalatirányítási reformot: habár 2011 óta létezik vállalatirányítási törvény, a gyakorlatban sokáig megmaradt az a szokás, hogy kormányzati, minisztériumi vagy helyi politikai szereplők különféle állami cégek igazgatótanácsaiban kaptak helyet. Egyenként ezek a tisztségek egyszerűen technikai vagy másodlagos pozíciónak tűnhetnek, azonban komoly politikai értékük van: pénzzel, befolyással, presztízzsel és személyes hálózatokkal járnak.

Miért robbant szét ettől a kormány?

A tőzsdei listázás körüli vita azért vált ennyire élessé, mert a PSD könnyen tudta az ügyet az állami vagyon eladásaként keretezni. Gheorghiu ezzel szemben azt állítja, hogy nem végleges kormányzati döntésről volt szó, hanem egy elemzésről és esetleges forgatókönyvekről.

Romániának a helyreállítási alap (PNRR) részeként 2026. augusztus 31-ig legalább három energetikai vagy közlekedési állami vállalatot kell listáznia, lízingkonstrukcióba vinnie vagy átstrukturálnia. Ennek elmaradása 70 millió euró elvesztésével járhat.

Gheorghiu szerint 2021 és 2025 novembere között érdemi előrelépés nem történt ebben az ügyben, ezért kezdtek más opciókat, megoldásokat is vizsgálni. A kormány három átstrukturálható céget jelölt meg: a Tipografica CFR-t, a Telecomunicații CFR-t és az Electrocentrale Grupot, de az Európai Bizottság pontosításokat kért. A Hidroelectrica és a Romgaz kisebbségi részvénycsomagjainak esetleges gyorsított tőzsdei értékesítése tartalékmegoldásként merült fel arra az esetre, ha az átstrukturálások nem férnének bele a határidőbe.

A PSD támadása azért volt politikailag hatásos, mert az „állami vagyon kiárusítása” egyszerűen érthető, erős érzelmi üzenet. A reform részletei viszont bonyolultabbak: kisebbségi részvénycsomagokról, PNRR-határidőkről, vállalatirányítási mérföldkövekről, teljesítménymutatókról, igazgatótanácsokról, minisztériumi felelősségről és adatszolgáltatásról szólnak. Egy kampányszerű politikai konfliktusban az első sokkal könnyebben mozgósít.

A Hidroelectrica ügye különösen jól mutatja, hogy a vita nem korlátozódik a veszteséges cégekre.

Bolojan a vállalatot a közpénzekkel való felelőtlen bánásmód példájaként említette, mert szerinte az elmúlt években a cég a rövid távú profitot és a vezetői teljesítménybónuszokat részesítette előnyben a stratégiai beruházásokkal szemben. Azt állította, hogy ha a vállalat időben tárolókapacitásokba fektet, az a villamosenergia-piaci árakat is mérsékelhette volna. A kormányfő 150-180 ezer eurós vezetői bónuszokról beszélt, és azt állította, hogy a beruházások elmaradásának végső árát a fogyasztók fizetik meg drágább energiában.

A Hidroelectrica körüli vita átterjedt más vonalakra is: Ilie Bolojan, mint a jelenlegi ideiglenes energiaügyi miniszter, kezdeményezte Silviu Răzvan Avram felfüggesztését a vállalat felügyelőbizottságának éléről. Avram a sajtó szerint Sorin Grindeanu PSD-elnök családi köréhez tartozik: Grindeanu násznagyának a fia. Korábban a PSD egyik finanszírozójaként is emlegették, jelenleg pedig korrupciós ügyben áll bíróság előtt, ennek ellenére továbbra is a Hidroelectrica felügyelőbizottságát vezeti, pedig a szerződése alapján fel kellett volna függeszteni, ha büntetőeljárás indul ellene.

Innen érthető, miért fájhat mindez a PSD-nek: az állami vállalatok reformja csökkentené a politikailag kiosztható igazgatótanácsi helyeket, nyilvánosabbá tenné a vezetői juttatásokat, szigorúbb teljesítménymutatókat írna elő, és rákényszerítené a minisztériumokat, hogy valódi tulajdonosként viselkedjenek. A zéró bevételű cégek, az elavult nyilvántartások, a végtelenített felszámolások és a bónuszokkal jutalmazott rövid távú eredmények együtt olyan rendszert rajzolnak ki, amelyben a politikai befolyás sokáig kényelmesen belefért.