Benyújtották a bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen

A Béke – Románia az első frakció által benyújtott bizalmatlansági indítványt hétfőn, december 8-án olvassák fel a parlamentben, a vita és a végszavazás pedig egy héttel később, december 15-én zajlik. Erről pénteken döntött a két ház házbizottsága, írja az Agerpres.

A Románia nem eladó. Kormányt USR nélkül című indítványt a nemrég alakult frakció kezdeményezte, de az AUR is támogatja. A Béke – Románia az első 2025 novemberében jött létre olyan ellenzéki képviselőkből és szenátorokból, akik az AUR-ból léptek ki vagy függetlenek voltak. Fő céljuk a Bolojan-kormány leváltása, amelyet szerintük képtelen pénzügyi, egészségügyi, oktatási és szociális ügyekben felelősen kormányozni.

A dokumentumot benyújtó Ninel Peia szenátor pénteken arra kérte a PSD törvényhozóit, hogy támogassák a kezdeményezést. Peia szerint ezzel ajándékot adnának Sorin Grindeanu PSD-elnöknek, aki a születésnapját ünnepli.

Grindeanu egyértelműen elutasította az ötletet. Azt mondta, a PSD fél évvel ezelőtt döntött arról, hogy része lesz a koalíciónak, és ezen semmi nem változott. Szerinte felelős párt nem borítja fel saját döntéseit és a koalíciós megállapodást.

Kelemen Hunor ugyanakkor figyelmeztetett: ha a koalíció bármelyik tagja igennel szavaz a bizalmatlansági indítványra, az a koalíció azonnali felbomlását jelenti. Hozzátette, hogy a jelenlegi többséget nem érzi teljesen stabilnak.

Ilie Bolojan azt mondta: az indítvány jó alkalom lesz felmérni, milyen parlamenti támogatottsága van valójában a kormánynak.

A számok alapján az ellenzék messze van a sikerhez szükséges többségtől. A Béke – Románia az első frakció és az AUR együtt nem éri el a 232 szavazatos küszöböt. A kormánykoalíció (PSD, PNL, USR, RMDSZ) 293 mandátummal rendelkezik, amelyhez szinte mindig társul a kisebbségi frakció mintegy 16 szavazata is, így a többség stabilan 300 fölött van.

A bizalmatlansági indítvány felolvasása és a december 15-i szavazás már egy olyan helyzetben zajlik majd, amikor ismert lesz a bukaresti főpolgármester-választás eredménye. A kormánykoalíció mindhárom pártja külön jelöltet indít, ami további feszültségeket okozhat a koalíción belül.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!