Hogyan érhette utol Románia Magyarországot az egy főre eső GDP-ben?

• Romániának sikerült, behozta Magyarországot a gazdasági fejlettséget mérő egyik legfontosabb mutatóban, a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP-ben.
• Ez nem feltétlenül meglepetés, mert az elmúlt években Románia például a termelékenység növekedésében is rendesen rávert Magyarországra.
• A látványos felzárkózásnak azért vannak árnyoldalai is: a román erőltetett menet inkább köszönhető a fogyasztást serkentő állami kiadások növelésének, és kevésbé a beruházásoknak.
• Bár a helyzet messze nem drámai, de a román makrogazdasági egyensúlytalanságokat jól mutatja, hogy Románia számára még a viszonylag alacsony államadósság megfinanszírozása is drága a környező országokhoz képest. Magyarország viszont tett azért, hogy a román finanszírozási költségek ne nézzenek ki különösen rosszul.
• Arról, hogy mennyi értelme van az elmúlt időszakban megszaporodó „bezzeg Románia” típusú gazdasági összevetéseknek, itt írtunk korábban. Ebben a cikkben főleg makrogazdasági számokat vetünk össze.

A román sajtóban már történelmi pillanatként írtak róla, hogy Románia beérte Magyarországot az országok árszínvonalát is figyelembe vevő vásárlóeró-paritáson mért egy főre jutó GDP-ben. Miközben tavalyelőtt Románia az uniós átlagnak a 74%-át érte el, 2022-re ez az arány 77%-ra növekedett.

Romániának úgy sikerült behoznia Magyarországot a gazdasági fejlettség mérésében kiemelten figyelt mutató szerint, hogy közben azért a magyar oldalon is történt előrelépés: önmagában az sem rossz adat, hogy az uniós szinthez képest a 2021-es 75%-ról 2022-re 77%-ra zárkózott Magyarország.

A fejlemény abból a szempontból nem nagy meglepetés, hogy Románia az elmúlt tíz évben meredekebb felzárkózást mutatott Magyarországnál. Míg 2010-ben még az uniós átlag 53%-át érte el Románia, 2022-re 24 százalékpontos növekedést tud felmutatni, ezzel szemben Magyarország mindössze 11 százalékpontot tudott javítani az EU-s átlagtól való elmaradásában (66%-ról 77%-ra).

A szűkebb régióban is messze Románia teljesítménye a leginkább figyelemre méltó: Bulgária 14, Lengyelország 16, a gazdasági fejlettségben azért előrébb tartó Csehország 7 százalékpontos felzárkózást mutatott, míg Szlovákia látványos leszakadása (-10 százalékpont) talán egy külön cikket is érdemelne.

Ha az ábra második, felzárkózás ütemét mutató gombjára kattintunk, akkor még szembetűnőbb az egyes országok elmúlt 12 évben mutatott teljesítménye közötti különbség. Közgazdaságtani elméletek szólnak arról, hogy az alacsonyabb kiindulópont gyorsabb felzárkózást tesz lehetővé, hiszen kissé leegyszerűsítve, a fejletlenebb országok a fejlett technológia átvételével jóval nagyobb ütemű növekedésre képesek, mint az ebből a szempontból előrébb járó országok, ahol az új technológiák meghonosítása nem feltétlen járhat már akkora előrelépéssel.

Ennek alapján joggal számíthatnánk arra, hogy minél nagyobb egy ország kezdeti lemaradása, annál meredekebb fejlődési pályát ír majd le. A fenti ábra is arra mutat rá viszont, hogy ez nem feltétlen történt így: jó példa erre, ha Magyarországot Lengyelországgal vetjük össze, vagy a Románia és Bulgária között egyre inkább kinyíló ollóra vetünk egy pillantást.

Most már a méret is számít?

Az egy főre jutó GDP adatok ugyan sokkal többet árulnak el egy ország gazdasági fejlődéséről, érdemes azért egy pillantást vetni a gazdaságok egymáshoz viszonyított méretét mutató infografikára is, hiszen azért az elmúlt bő egy évtizedben itt is történtek érdekes átrendeződések.

Lengyelország nominális GDP-je majdnem duplájára nőtt 2011 óta, Románia pedig nagyjából a koronavírus-járvány kitörésének évében megelőzte a régiós országok közül talán leginkább irigylésre méltó helyzetben lévő cseheket.

Magyarország gazdasági jelentősége pedig egyre inkább teret veszít nem csak Lengyelországgal, hanem Romániával szemben is. 2011-ben a nominális magyar GDP még 102 milliárd euró körül volt, míg a közel kétszer akkora lakosságszámmal rendelkező Romániáé a 138 milliárd eurót haladta meg kevéssel. 2022-es adatok szerint azonban a különbség már 115 milliárd euróra volt tehető a tavalyi előzetes adatok szerint.

Mellékes adat, de azért ide kívánkozik az is, hogy mekkora a részt szakítanak ki ezek az országok az EU teljes gazdaságából: Lengyelország GDP-je 4,14%-a, Romániáé 1,81%-a, Csehországé 1,74%-a, Magyarországé 1,07%-a, Szlovákiáé 0,7%-a, míg Bulgáriáé 0,5%-a az EU 27 tagállamának összesített 15 810 milliárd eurós nominális bruttó hazai össztermékének. Ezek a számok is azt mutatják, hogy bőven van hová fejlődni. Összehasonlítani sok értelme nincs, de azért érdekes adat, hogy Németország esetében ez az arány 24%-nál is magasabb.

Termelékenységben Magyarország állva maradt

Az egyik legfontosabb tényező, ami nagy hatással van a GDP alakulására, az a termelékenység változása, azon belül is a munka-termelékenység alakulása. Ez a mutató azért fontos, mert egy ország véges erőforrások mellett (például a munkaerő) akkor tud látványos gazdasági fejlődést elérni, ha növeli az egységnyi munkaidőre jutó munkavégzés hatékonyságát.

Az alábbi ábrán az EU-s szinthez mert termelékenységet mutatjuk, és azt érdemes rajta megfigyelni, hogy a cikk ábráinak összevetésénél jól kirajzolódó kapcsolat van a munka-termelékenység és az egy főre jutó GDP alakulása között.

2005-ben a román munka-termelékenység szintje mindössze még az EU-s átlag 36%-át érte el, 2021-re a mutató viszont már 76%-ra emelkedett. A szűkebb régióban látványosabb előrelépést ebben a tekintetben még Lengyelország (62%-ról 81%-ra) és Csehország (75%-ról 85%-ra) ért el, a bolgár felzárkózás pedig nagyon vérszegény ahhoz képest, hogy milyen mélyről indultak.

Magyarország és Szlovákia munka-termelékenységének változása kifejezetten hullámzó volt, mindkét ország mindössze 4 százalékpontot tudott fejlődni 2005 óta ebben a mutatóban az EU-s átlaghoz képest. A magyar gazdaság termelékenységgel kapcsolatos problémáira egyébként Matolcsy György jegybankelnök is felhívta a figyelmet, amikor március elején arról beszélt az Országgyűlésben, hogy a magyar élelmiszeripar termelékenysége a második legrosszabb az EU-ban.

Magyarország tehát a termelékenység növelésével kapcsolatos versenyben messze nem a régiós nyertesek között foglal helyet, és ahogy azt az alábbi ábra is alátámasztja, nem feltétlen tudott minőségbeli ugrást elérni a munkaerőpiacon sem, ahol 2012-höz képest mindössze harmadával növekedett a vállalatok munkaerővel kapcsolatos költsége.

Románia esetében ugyanez a mutató kétszeres növekedésről árulkodik – persze Romániának bőven volt, ahonnan felzárkóznia –, de a több szempontból is mintaországnak tekintett Csehországban is 50%-nál is magasabb volt a költségnövekedés.

A probléma forrása az, hogy ugyan sok vállalat számára alapvetően vonzó olyan országba befektetni, ahol alacsonyak a munkaerővel kapcsolatos költségek, viszont a közgazdászok körében azért konszenzus van arról, hogy felzárkózási stratégiát erre a versenyképességi előnyre építő országok előbb vagy utóbb zsákutcában találják magukat.

A beruházások és fogyasztás alakulása bőven árnyalja a képet

Románia tehát termelékenységben is előrelépett, és a munkaerőpiacon is viszonylag látványos ugrást ért el. Ha viszont azt nézzük meg, hogy a román költségvetési politika milyenfajta stratégiával próbálta támogatni a román felzárkózást az elmúlt években, akkor már jóval árnyaltabb kép rajzolódik ki a román gazdaság elmúlt években mutatott jó formájáról.

A román politikai elit ugyanis különösen a 2010-es évtized második felében a lakosság jövedelmének növelésére építő gazdaságfejlesztési elképzelések mentén kezdett gondolkodni. A folyamatos kormányzati válságok miatt azért elég hektikusan megvalósított tervek lényege az volt, hogy úgy kell megállítani a lakosság, különösen az orvosok és tanárok egyre súlyosabb méreteket öltő kivándorlását és pályaelhagyását, hogy jelentős béremeléseket valósítanak meg, emellett a nyugdíjak terén is próbáltak lépést tartani a meredeken emelkedő bérekkel.

A koncepciót a 2017-2018-as időszakban csúcsra járató szociáldemokraták által bérvezérelt növekedésnek nevezett gazdaságpolitikai stratégia lényege az volt, hogy a magasabb jövedelmeknek köszönhetően növekedni fog a fogyasztás, ezáltal megoldódik a román gazdaság egyik legnagyobb problémája is, mégpedig, hogy hiába van jelentős számú lakossága Romániának, a belső kereslet szintje viszonylag alacsony, ez pedig a helyi vállalatok és vállalkozások fejlődését is plafonálja.

A bérvezérelt növekedésnek ugyan lettek látványos eredményei is, de alapvetően kudarccal ért véget. Egyrészt gazdasági egyensúlytalanságokhoz vezetett: a román kormány folyamatosan magas költségvetési hiánnyal küzdött miatta, nem ritkán a külső piacokról finanszírozták az államnak még a működési kiadásait is. Másrészt, a keresletnövelő intézkedéseket nem követték olyan intézkedések, amelyek beruházások révén támogatták volna a vállalatokat abban, hogy a belső termelés fel tudjon zárkózni a béremelések miatt jelentősen növekedő fogyasztáshoz.

Az eredmény az lett, hogy a megnövekedett fogyasztás miatt inkább az ország külkereskedelmi hiánya emelkedett, és ahogy arról a Transtelexen korábban is írtunk, a kereskedelmi szektor szekere futott meg igazán, hiszen az elmúlt évtizedben nagyságrendileg 15-ször akkora volt a közvetlen külföldi tőkeberuházások mértéke a kiskereskedelmi szektorban, mint amekkora összeget élelmiszeripari vállalatokba fektettek.

Ezeket a folyamatokat jól foglalja össze az alábbi ábra is, amely GDP-arányosan mutatja a beruházások és a fogyasztás mértékét a kiválasztott régiós országokban. Románia esetében a fogyasztás mértéke az elmúlt évtized közepétől az amúgy sem alacsony szintről folyamatosan emelkedik, ezzel párhuzamosan beruházásokra a gazdasági fellendülés legjobb éveiben kevesebb pénz jut GDP-arányosan. A világjárvány kitörésének évében viszont fordulat áll be a mutatókban. (Megjegyzés: az Eurostat által közölt adatok a beruházás esetében Romániánál és Bulgáriánál hiányosak, a fogyasztásnál tavalyi adatot egyelőre csak Románia esetében közöltek.)

A befektetők szerint sincs minden rendben

Sokat elárul egy ország gazdasági teljesítményéről és jövőbeli kilátásairól az is, hogy mit gondolnak róla a befektetők, és mekkora kamatok mellett hajlandóak kötvények megvásárlása formájában hitelt adni egy gazdaságnak.

Az alábbi ábra azért is érdekes, mert Matolcsy az előbb már említett parlamenti beszédében kamatcsapdának nevezte azt a problémát, hogy az államadósság utáni kamatfizetés Magyarország esetében csak 2021-hez képest megduplázódik, de Romániában is folyamatosan élénk vita folyik arról, hogy a kormány a korábbi évekhez képest rendkívül drágán tudja csak finanszírozni a lejáró államadósságot, és az elemzők jelentős részének az sem tetszik, hogy egy jól behatárolható időszakban az új adósság-kibocsátást főleg a működési kiadások finanszírozására, nem pedig fejlesztésekre költötte.

Az ábráról annyit még fontos megjegyezni, hogy kötvényekből persze a lejárati idő és a kibocsátás devizájától függően nagyon sokféle van, mi most a hazai pénznemekben (leva, cseh korona, forint, zloty és lej) denominált 10 éves lejáratú kötvények kamatait mutatjuk az Európai Központi Bank adatbázisából.

Arról itt írtunk bővebben, hogy a kötvények hozamára az alapkamatok szintjének is hatása van, hiszen amikor a jegybankok az inflációval szembeni fellépésükben emelnek az alapkamaton, akkor egyfajta láncreakció indul el az adott gazdaságban, ugyanis az új referencia mutatóhoz viszonylag hamar adaptálódnak a bankközi kamatok, majd az állampapírok kamatai is. A fenti ábrán is jól visszakövethető, hogy 2010 eleje óta melyek voltak azok az időszakok, amikor viszonylag magas volt a pénzromlás a régiós országokban, illetve mikor volt alacsonyabb.

A kamatkörnyezet mellett ugyanakkor van egy még érdekesebb tényező, ami hatással van ezekre a finanszírozási költségekre: az országkockázat. A kötvényeket vásárló befektetőknek ugyanis az a teljesen logikus megközelítésük, hogy amennyiben egy ország makrogazdasági egyensúlytalanságokkal, magas költségvetési hiánnyal, az államháztartás fenntarthatóságát illető strukturális problémákkal küzd, akkor magasabb lesz a hozamelvárásuk.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy liciteken kevesebbet ajánlanak az adott ország kötvényeiért, ami azt eredményezi, hogy a kötvények hozama nagyobb lesz, így pedig az adósságszolgálat is emelkedni fog. Tehát látványos fejlődés és alacsony államadósság ide vagy oda, azt azért túlzás lenne állítani, hogy a román gazdaságra kitörő optimizmussal figyelnének a minden apróságra különösen érzékeny befektetők.

Az infláció kezelése jobban sikerült Romániának

Gyakorlatilag az összes fentebb bemutatott folyamat szempontjából kulcskérdés, hogy a továbbiakban hogyan kezelik az országok a platóra került, és a következő hónapokban várhatóan lassuló tendenciát követő infláció kérdését.

Románia éppen a fogyasztást ösztönző gazdaságpolitikának következtében a 2018-2019-es időszakban nem csak a szűkebben vett régióban, hanem az EU-ban is éllovas volt a pénzromlás mértéke szerint felállított ranglistán. A világjárvány és az energiaválság által megnehezített pályán viszont az már akár valamekkora eredménynek is tekinthető, hogy Románia a friss februári adatok szerint már a legkedvezőbb helyzetben van az alábbi ábrán bemutatott 6 ország közül – már amennyiben ekkora infláció mellett egyáltalán van értelme ilyen összehasonlításokat elvégezni.

Hogy merre változnak az ábrán az infláció éves szintjét jelző vonalak, már csak azért is kulcskérdés, mert a magas infláció – a fogyasztás csökkenése és a magas kamatkörnyezet miatt – már önmagában lassítja a gazdasági növekedést, ezáltal a felzárkózást is. Azt a fenti ábra alapján is jól be lehet lőni, hogy ki indul a többiekhez képest hátrányból neki a következő időszaknak.