Jelenleg egyetlen alkalmazott dolgozik az állami kézbe került Blue Airnél
A Blue Airnél jelenleg egyetlen alkalmazott dolgozik, és nem lehet tudni, hogy mi lesz azzal a körülbelül 230 ezer megkárosított ügyféllel, akik foglalással rendelkeztek az ősszel leálló fapados légitársaság járataira – ismerte be a Digi24-nek Daniel Geantă, annak az Állami Vagyonkezelő Hatóságnak (AAAS) az elnöke, amely decemberben átvette a légitársaság részvényeinek 75%-át.
Mint arról korábban írtunk, az átvételt az tette lehetővé, hogy a román kormány korábban úgy adott 300 millió lej értékű hitelt a koronavírus-járvány hatásai miatt bajban lévő légitársaságnak, hogy a kölcsön fedezetét többek között a légitársaság részvényeinek 75%-a képezte.
„A Blue Airnél jelenleg egyetlen alkalmazott van, a gazdasági igazgató. A hölgy jelentős erőfeszítéseket tesz azért, hogy minden szükséges iratot a rendelkezésünkre tudjon bocsátani. A pénzügyi helyzettel, a követelésekkel, az alkalmazottakkal kapcsolatban kértünk dokumentumokat, a helyzet ugyanis jelenleg nem túl világos” – nyilatkozta a helyzetről Geantă a hírcsatornának. Hozzátette: az is gondot okoz, hogy a légitársaság vezérigazgatója már korábban lemondott, ezért nincs ki aláírja a pénzügyi jelentéseket, lezárja a munkaszerződéseket, illetve a hitelezőkkel való tárgyalásokon sincs olyan személy, aki képviselhetné a társaságot.
Geantă nem kevésbé festett pesszimista képet akkor sem, amikor annak a mintegy 230 ezer utasnak a kilátásairól kérdezték, akiket érintettek a légitársaság felfüggesztett tevékenységével párhuzamosan bejelentett járattörlések. Ezzel kapcsolatban elmondta, a pénzügyi helyzet katasztrofális, nagyon kevés pénz van a vállalat számláin. „Ilyesmiről (az utasoknak fizetett kártérítésről szerk. megj.) addig nem beszélhetünk, amíg nincs nagyon tiszta képünk a vállalat pénzügyi helyzetéről. Attól függően tudunk majd konkrétumokról beszámolni, hogy mennyi pénzt tudunk előteremteni” – mondta az AAAS elnöke.
A szállított utasok számát tekintve 2022 őszéig a Blue Air a legnagyobb román légitársaság volt. A társaság pénzügyi gondjai azonban sok évre nyúltak vissza, 2022. szeptember 6-án a környezetvédelmi minisztérium fennhatósága alá tartozó Környezetvédelmi Alappal szemben fennálló tartozásai miatt a társaság számláit zárolták. A döntés után a fapados légitársaság vezetősége bejelentette: felfüggesztik a tevékenységüket, és számos járatot törölnek. Azt ígérték viszont – miután a hatóságok döntése nyomán újra hozzáfértek a számláikhoz –, hogy október 10-én folytatják a tevékenységüket.
Végül a vállalat október 10-én sem indította újra a járatait, azt viszont bejelentették, hogy potenciális befektetőkkel, valamint a hitelezőkkel, így Románia kormányával is tárgyalást folytatnak. November közepén aztán a román állammal szemben fennálló adóssága miatt a Blue Airt gyakorlatilag államosították, a társaság részvényeinek 75%-a az AAAS kezelésébe került.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!