Állami kézbe kerülhet a Blue Air
A Blue Air részvényeinek 75%-a állami kézbe kerülhet, a légitársaságot az Országos Eszközkezelő Hatóság veheti át – írja a Ziarul Financiar. A gazdasági lap a Blue Air képviselőit is megkereste. Az ügyben nyilatkozó meg nem nevezett forrás szerint a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő, és működését felfüggesztő légitársaság vezetőségét értesítették a hatóságok az átvétellel kapcsolatos folyamatok megkezdéséről. Azt ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni, hogy a vállalat mikortól kerülhet az állam többségi tulajdonába.
Ahogy arra a ZF is emlékeztet, az átvételt az teszi lehetővé, hogy Románia korábban úgy adott 300 millió lej értékű hitelt a koronavírus-járvány hatásai miatt bajban lévő légitársaságnak, hogy a kölcsön fedezetét többek között a légitársaság részvényeinek 75%-a képezte.
A 300 millió lejes Exim Banktól kapott hitelből a Blue Air a Ziarul Financiar szerint eddig semennyit sem fizetett vissza, a törlesztést 2021 novembere óta az állam vállalta magára. Az állami támogatások jogi keretét megállapító sürgősségi kormányrendelet ugyanakkor azt írja elő a gazdasági lap szerint, hogy amennyiben a társaság nem fizeti ki a tartozását, a kormány átveszi annak részvényeit.
A Blue Air részvényeinek 76,18%-át jelenleg a 2019-ben alapított Airline Invest társaság tulajdonolja.
A társaság szeptember elején jelentette be, hogy mivel a hatóságok zárolták a számláit, felfüggeszti a működését. Arról, hogy miként került ilyen nehéz helyzetbe a fapados légitársaság, itt írtunk részletesen.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!