Ciucă: marad év végéig az üzemanyagár-kompenzáció

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Jóváhagyja csütörtöki ülésén a kormány az 50 banis üzemanyagár-kompenzáció meghosszabbítását egészen 2022. december végéig – jelentette be a miniszterelnök.
Nicolae Ciucă rámutatott, az üzemanyagár-kompenzációra vonatkozó döntés hatásosnak bizonyult, időközben stabilizálódott az üzemanyag ára, sőt, a nyári árszinthez képest a benzin ára kimondottan sokat csökkent (amely persze annak is köszönhető, hogy időközben a nemzetközi piacokon is mérséklődtek az kőolajárak – szerk. megjegyzés).

A június végén beharangozott sürgősségi kormányrendelet július elsejétől lépett érvénybe és az eredeti terv szerint szeptember végéig tartott volna, ez alapján a programban önkéntesen résztvevő töltőállomásoknál a piaci árhoz képest 0,50 lejjel csökkent az üzemanyagok literenkénti ára, a kedvezmény fele-fele arányban terheli az állami költségvetést (0,25 lej) és a vállalatokat (0,25 lej).

Korábbi sajtóértesülések szerint a Nemzeti Liberális Párt eredetileg csak a gázolaj esetében hosszabbította volna meg az árkompenzációt, arra hivatkozva, hogy a benzin ára az utóbbi hónapban csökkent, az RMDSZ pedig azt javasolta, hogy tavaszig hosszabbítsák meg az intézkedést, mert megbírja a költségvetés.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!