Friss hírek
Életét vesztette egy férfi egy gyergyótölgyesi lakástűzben
További két személynek pánikrohama volt, őket a SMURD orvosai a helyszínen ellátták.
Vasárnap lép a trónra az új dán király, X. Frigyes
Anyja, II. Margit dán királynő újévi tévébeszédében jelentette be lemondását.
Meghalt Csíky András színművész
Életének 94. évében elhunyt Csiky András Kossuth-, Jászai Mari-díjas és UNITER-életműdíjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja
A fogunkat szinte otthagytuk a hófödte Transzfogarasi úton, de bevettük a Fogarasi-havasokat
A Kárpátok legmagasabb és leghosszabb hegylánca a feketeöves túrázóknak is kihívás, és a téli túrák, amikor a hóval, jéggel is meg kell küzdeni, mindig extraveszélyeket rejtegetnek. Így volt ez most...
Európa tíz legélhetőbb városa közé került Kolozsvár
A lakosok 94 százaléka nyilatkozta azt, hogy elégedett a város által nyújtott körülményekkel.
Miután felhördült a PSD, a Román Posta felfüggeszti a politikai tartalmú reklámanyagok terjesztését
A Román Posta vezetősége pénteken jelentette be a döntését, amit azzal indokolt, hogy ragaszkodik a hírnevéhez és a presztízséhez.
Kidöntött egy közlekedési lámpát, majd elhajtott a szlovák kormánypárti politikus
A rendőrség nyomoz Andrej Danko ügyében, Fico szerint viszont ez egy olyan hétköznapi dolog, ami bárkivel megtörténhet.
„Gázai vér folyik” – palesztinpárti tüntetők művért töltenek egy tartályba a Fehér Ház előtt
Hírfolyamunk a gázai-izraeli konfliktusról és a közel-keleti helyzetről.
Nyolcmillió forint segélyt kapott egy brit testcsonkító szervezet feje, aki előre kitervelten...
Marius Gustavsonnak párja segített lefagyasztani a végtagot 2019 februárjában, azért, hogy aztán azt eltávolítsák a kórházban. Most a londoni Központi Büntetőbíróságon bíróságon tárgyalják az ügyét.
Ezeket a könyveket olvasták 2023-ban az erdélyi magyarok
Orvos-Tóth Noémi és Máté Gábor mellett Valérie Perrin és Visky András ment nagyot a könyvesboltok és könyvtárak körében készített minifelmérésünk alapján.








