Dull Bence: Ez is egy skatulya

Miért iszik kólát Hamlet? Van-e a színháznak szaga? De mit jelent az ubuntu?! Beszélgetés a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészhallgatójával.
Beleszületni egy ilyen közegbe nagyfokú motivációt ad, volt lehetőségem korán befogadni a színházat. Könnyen beleszeret az ember ebbe a szakmába. Közben, ha nem éreznék belső indíttatást, ha nem tombolna bennem egyfajta exhibicionizmus, akkor nem tudnám jó szívvel csinálni. Nagyfokú önkifejezési vágy van bennem. Boldogsággal töltene el, ha csak egy pillanat erejéig is, de valami hasonlót tudnék adni valakinek, mint amit én kaptam a legjobb színházi élményeimtől.
Viszont gyerekként, amikor a szüleim magukkal vittek a munkahelyükre, a próbákat iszonyatosan untam. Emlékszem, harmadikos lehettem és beültem a Tengerkék kutyus egyik próbájára. Mivel ugyanazt csinálták folyton, hihetetlenül unalmas volt számomra, nem értettem, miért kell valamit tizenötször újrajátszani. Én személy szerint haladtam volna tovább a sztorival, de az előadás még nem tartott ott!
Kolozsvárt is megjelöltem, de az ember akarva-akaratlanul priorizál. Nem mintha valamiféle minőségbeli különbséget véltem volna felfedezni a két egyetem között, hanem mert Vásárhely az otthonom. Kolozsváron is izgalmas a színház, de úgy érzem, nekem itt kellett tanulnom. Örülök, hogy azoktól tanulhattam, akiktől, nem is beszélve az osztályközösségről. Jó osztály és jó barátok vagyunk. Na, meg a Nemzeti tipikus illata, ami végigkísérte a gyerekkorom!
Borzasztó. Senkinek nem ajánlom és ugyanakkor mindenkinek. Iszonyatosan kiszolgáltatott állapot, de azt gondolom, át kellett esnem rajta.
Amikor mi másodévesek voltunk, elhunyt az akkori elsőév osztályvezetője, Tompa Klára. Raminak kellett átvennie őket, megoszlott a figyelme. Katus is akkor lett művészeti vezető a Nemzetiben. Ki kellett használnunk minden alkalmat, amit az órarend engedett és a ránk szánt emberfeletti időfeláldozásukat. De mellettük tanított minket Galló Ernő és Csíki Szabolcs is.
Az osztályunkban mindig kevesebben voltak a lányok, és a férfi energiák domináltak. Most, mesterképzésen főleg! De igyekszünk megbecsülni a kedvenc és egyben egyetlen lány osztálytársunkat, Pankát.
Nagyon könnyen működünk együtt és egymásból a legjobbat hozzuk ki. Az elejétől megvolt köztünk a barátság és a munka közbeni kémia is. Az, hogy gyakran osztanak párba minket, nagyjából prekoncepciók alapján dől el, előfordult, hogy olyan szerepeket játszottunk, mint Rosencrantz és Guildenstern. Létezik egy ilyen kép az emberek fejében rólunk, ami nem baj, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan egy skatulya.
Ez is egy skatulya.
A kólának konceptuális jelentősége van, Vladimir Anton rendező mániája, hogy minden előadásba belerendezi, amolyan geg, amit alkalmaz. Hamletnek amúgy is annyi problémája van az életben, nem tud semmiféle eszközhöz nyúlni. Ne épp az alkohol legyen az, amibe belefojtja a bánatát! Valamivel okosabb csávó, minthogy szerekhez nyúljon. Meg törekszem arra, hogy mindig kedves legyek. Lehet, hogy most jól áll nekem ez a színpadon, de talán eljön az a pont a színészi életemben, amikor már nem. Még várom azokat a szerepeket, amelyekben nem a kedvesség a domináns. Volt ilyesmire példa, az Amikor fütyülni akarok, fütyülökben olyan karaktert játszom, akivel nehezen tudok azonosulni, az Őr enyhén szólva… prosztó.

A csapatban működés egyik alapfeltétele, hogy figyelemmel, érdeklődéssel, életkíváncsisággal fordulunk egymás felé. Igyekszem, hiszen egy harmincfős csapatban nem engedhetem meg magamnak, még ha rossz napom is van, hogy bármi rányomja a bélyegét a próbára. Ha meg mégis megtörténik, hogy felbomlik a csapatdinamika ilyen okokból, akkor feladatomnak érzem, hogy oldottságot sugárzó energiát vigyek be próbára. Szeretek viccelődni meg poénkodni, megteremteni egy közös nyelvet a próbafolyamat során, ami megkönnyíti az együtt dolgozást. Most olvastam egy könyvet, Mungi Ngomane: Ubuntu, amit András Csaba jezsuita lelkésztől kaptam. A cím az egymás emberségére való figyelést jelenti. Ez egy afrikai életfilozófia: az én emberségem elválaszthatatlan a tiédtől, ha rád figyelek, tudok magamra is figyelni. Az ubuntu jó támpont a színházban is, egyfajta morált ad a próbafolyamatban való létezésnek.
Tudom, ha előadás végén leteszek egy szerepet, akkor annak nincs vége, egészen az utolsó játszási alkalomig gyúrom és alakítom. Az motivál egy mindennél jobban szeretett karakter letevésekor, hogy hamarosan újra elő fogom tudni venni. Így lehet egy héten három-négy különböző szerepet eljátszani. Mindig előző nap átgondolom, mit jelent az előadás nekem, mit akarok közölni általa. Ettől lesz jelenidejű az előadás és nem csak reprodukciója a bemutatónak, hanem végig tud menni egy fejlődési úton.
Valóban ez a különlegessége ennek a Hamletnek. Meg az is, hogy mindig van egy generációs gap köztünk és a beugró színész között, egyfajta stafétaátadás jelleggel. Budapesten az első szellem Udvaros Dorottya volt, a második előadáson Fodor Tamás. Érdekes volt megfigyelni hogyan ugranak be, hogyan készülnek egy előadásra. Meg hogyan izgulnak, mert ők is izgulnak! Megtanultam, hogy mindenki izgul és ez olyan emberi és megnyugtató valahol. Amikor Csíkszeredában játszottuk, akkor Hatházi András volt a szellem. Leültem mellé az öltözőben és megkérdeztem: Tanár úr, ön izgul? Azt mondta: Ez az egy dolog soha nem fog elmúlni, úgyhogy szokjanak hozzá.
Négyszer játszottunk Budapesten, két Hamletet és a Coriolanust meg az Ibusárt. Utóbbi kettő Dögei Mátyás rendezése, akivel sokat dolgoztam együtt az egyetemen. Érzelmi töltete van annak, hogy marosvásárhelyiként budapesti színpadokon játszhattam. Olyan közegben, amit interjúkból, tévéből meg előadásfelvételekből ismerek. Angliában Shakespeare születésnapjának és halálának évfordulóján játszottunk. Nem a szöveg adta a közönség figyelmének tárgyát, hanem az, hogy mi történik a színpadon. Első éven tanultunk nonverbális jeleneteket készíteni, amit mindenki utál, hiszen nem tud az ember vele mit kezdeni. Angliában jöttünk rá igazán a gyakorlat értelmére: a színpadon minden tiszta és olvasható kell hogy legyen, akár beszéd vagy a beszélt nyelv ismerete nélkül is. Visszaigazolást nyert nemzetközi színpadon.

Nagy hatással volt rám Karácsony Benő Napos oldal című regénye, szeretem Mathieu Kassovitz Gyűlölet című filmjét, meg nemrég láttam a Project Hail Mary-t, ami mindenhova elvitt, sírtam, nevettem, pedig nem annyira az én világom a sci-fi. De nem tudom van-e ilyesfajta szerepálmom. Mindennek örülök, ami munkalehetőség.
Motivál az, hogy hangszereket szólaltassak meg, elsősorban önmagam szórakoztatására. A koronavírus-járvány ideje alatt kértem meg édesapámat, hogy tanítson meg egy kicsit gitározni. Olyan vagány hangszeren játszani, mindig iszonyatosan imponált, ha valaki tud. Ilyen szempontból követendő példának tartom Kónya-Ütő Bence sepsiszentgyörgyi színészt, aki több hangszeren játszik, DJ és zenéket ír.
Igen, úgy érzem, itt van dolgom. Nyilvánvalóan az az álmom, hogy a környéken dolgozhassak, ami úgy néz ki, megadatott, hiszen a következő évadot Gyergyószentmiklóson kezdem, a Figura Stúdió Színháznál.
Az interjú a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem teatrológia szakának másodéves színházi sajtó tantárgya keretében készült. Irányítótanár: Boros Kinga. A Transtelex partneri együttműködésben vállalta az interjúsorozat közlését.
Berencsy Martin: Férfi a színpadon
Fazakas Hunor: Valaki vagyok
Jánosi Botond: Akkor én mi vagyok?
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom