Kommunizmus és diktatúra Romániában 7. – A pártállam kiépülése és az értelmiség mozgástere

Pártépítés a nulláról indulva

1944. augusztus 23-án, az illegalitásból való kilépéskor a Romániai Kommunisták Pártja egy nagyon kis létszámú pártocska volt, semmiféle kormányzati tapasztalattal, és nem rendelkezett közigazgatási, államirányítási vagy gazdasági szakértelemmel sem. Ráadásul a párt vezetése is megosztott volt: Gheorghiu-Dej, Pauker–Luka–Teohari, illetve Fóris csoportokra szakadt. Moszkva hathatós támogatásával és közvetlen beavatkozásával, valamint az eszközök és módszerek terén való gátlástalansággal viszonylag rövid idő alatt sikerült kiszorítani a versenytársakat a politikából, sőt be is börtönözték őket. A hatalom megszerzését követően a kommunisták átalakították előbb a politikai, majd a gazdasági és társadalmi rendszert.

Ebben a többfrontos politikai harcban és pártépítési folyamatban két esemény volt kulcsfontosságú:

• az 1945. októberi pártkonferencia
• az 1948. februári pártkongresszus (a hatodik a párt történetében).

Az 1945-ös konferencián választották meg hivatalosan is Gheorghiu-Dejt pártfőtitkárrá – bár gyakorlatilag már egy éve ő vezette a pártot, most formálisan is, Sztálin tudtával és beleegyezésével. Ugyanekkor fogadtak el egy hosszabb távú pártprogramot is az ország teljes átalakítására. Elfogadták a párt új alapszabályzatát, a párt neve Román Kommunista Pártra módosult. Megválasztották a Központi Bizottságot, amely kijelölte a Politikai Végrehajtó Bizottságot, a Titkárságot, és újra főtitkárrá választották Gheorghiu-Dejt.

Az 1948-as kongresszuson bevezették az egypártrendszert, bekebelezve a szociáldemokratákat. Újraválasztották a vezető szerveket, köztük ismét Gheorghiu-Dejt főtitkárnak. A kongresszus új alkotmány kidolgozását javasolta, amit a Nagy Nemzetgyűlés rövidesen el is fogadott – ez már jelezte, hogy a párt az állam fölé emelkedett, ellenőrzése alá vonta az intézményeket, jelen esetben a törvényhozást. A kongresszuson bejelentették Lucrețiu Pătrășcanu kizárását a pártból és letartóztatását, ezzel kezdetét vette a párton belüli tisztogatás és a tagság felülvizsgálata. Négy év alatt 192 000 tagot zártak ki. A tagfelvétel is szigorodott: aki be akart lépni, előbb 6–18 hónapig csak tagjelölt lehetett, és csak megfelelő viselkedés után válhatott teljes jogú párttaggá.

Az 1948-as alkotmány után már 1952-ben elfogadtak egy újabb, szintén sztálinista alaptörvényt, amely megszilárdította a párt hatalmát – akárcsak az 1965-ös alkotmány:

„A Román Munkáspárt a dolgozók szervezeteinek a vezető ereje, éppúgy, mint az állami intézményeké és szerveké is.” (1952-es alkotmány, 86. cikk)

„Románia Szocialista Köztársaságban az egész társadalom vezető ereje a Román Kommunista Párt.” (1965-ös alkotmány, 3. cikk)

(Jelzésértékű lehet, hogy míg a párt szerepe 1952-ben még az alkotmány végén jelent meg, 1965-ben már az elsők között.)

1952-ben Gheorghiu-Dej félreállította a Pauker–Luka–Teohari csoportot, majd miniszterelnökké is választották, így egy kézbe került a párt és az állam irányítása. (Ezt Ceaușescu 1974-ben még tovább fokozta az államelnöki poszt bevezetésével.) Ettől kezdve beszélhetünk tényleges pártállamról Romániában.

Pártállam

Az államszocializmus éveiben Romániában egypártrendszer működött. A kommunista párt volt az állam egyetlen, domináns politikai szervezete, amely szorosan összefonódott az állammal, de azt saját irányítása alatt tartotta. 1948–1965 között Román Munkáspárt, 1965–1989 között Román Kommunista Párt néven működött.

Az alkotmány kimondta: Románia Szocialista Köztársaságban a társadalom vezető ereje a kommunista párt. A párt hierarchikusan felépített, központosított szervezet volt, a „demokratikus centralizmus” elve szerint felülről jött az utasítás, amelyet lent végrehajtottak. A párton belül a legfőbb vezető a Főtitkár volt – 1965–1989 között Nicolae Ceaușescu. A megyékben a megyei első titkár egyben a néptanács vezetője is volt. A településeken a polgármester egyben párttitkárként is működött. A közigazgatás és a pártvezetés tehát gyakran egy kézben összpontosult. A kivételt az jelentette, ha a vállalatoknál az igazgató és a párttitkár külön személy volt – de az igazgató is párttag kellett legyen, akiben a párt megbízott.

A párt befolyása kiterjedt a Securitatéra, a hadseregre, a közigazgatásra és az egész társadalmi intézményrendszerre.

A párt szervezete és működése

Akár Román Munkáspárt, akár Román Kommunista Párt volt a neve, a párt központosított, hierarchikus szervezet volt, ahol a fegyelem és engedelmesség kötelező volt. A legfőbb döntéshozó szerv papíron a pártkongresszus volt, amely megválasztotta a Központi Bizottságot (KB). A KB saját soraiból választotta ki a szűkebb vezetést: Titkárság, Főtitkár (később Elsőtitkár), Politikai Büro, Végrehajtó Bizottság, később Politikai Végrehajtó Bizottság. Két kongresszus között pártkonferenciát is tarthattak, hasonló hatáskörrel.

A KB plenáris ülései általában 3–4 havonta zajlottak, formálisak voltak: a Főtitkár által beterjesztett döntéseket rendszerint egyhangúan megszavazták. A KB tagjainak és póttagjainak száma 1945-ben 35 fő volt, 1960-ra meghaladta a 100-at, 1974-ben már 400 fölé nőtt, 1989-ben pedig 466 főre emelkedett.

1989 végén a párttagok száma megközelítette a 4 milliót, a felnőtt lakosság (15 millió fő) körülbelül egynegyede. A lenini-sztálini elv szerint a pártnak elit „élcsapatnak” kellett volna lennie, ezzel szemben Ceaușescu tömegpártot épített. A tagok közül körülbelül tízezren hivatásos funkcionáriusok voltak, akik fizetésüket is a párttól kapták. Őket nevezték pártaktivistáknak, pártfunkcionáriusoknak, vagy idegen szóval: a nómenklatúrának.

Nómenklatúra

A „nómenklatúra” eredetileg Sztálin idejében egy párton belüli név- és funkciójegyzéket jelentett. Később a kommunista hatalmi elit összefoglaló neve lett. A tagok kiváltságokat élveztek, szinttől (helyi, megyei, országos) függően. A lakosság többi részétől elkülönülten éltek: villanegyedekben laktak, míg az átlagemberek tömbházakban. Előnyben részesítették az államosított lakásokat, külön boltokban vásároltak, gyakran házhoz szállították nekik az árut. Ők nem álltak sorban, nem nélkülöztek.

Jobb kórházakban kezelték őket, külön nyaralókba jártak, hozzájutottak nyugati árukhoz is, amit más nem érhetett el. Gyermekeik külön iskolákba jártak, akár külföldön is tanulhattak. A vezető elit teljesítette a felülről jövő utasításokat, igyekezett megfelelni a Főtitkárnak, hízelegtek neki – cserébe biztosítva volt számukra és családjuk számára a jólét.

Ideológiai képzés (pártoktatás)

Mivel a romániai kommunisták többsége kezdetben alacsony iskolázottságú volt, és még gyengébb politikai képzettséggel rendelkezett, a pártvezetés szükségesnek tartotta a tagok képzettségi és főként ideológiai színvonalának emelését.

A pártoktatás szovjet mintára három szintű volt: alsó-, közép- és felsőfokú. Már 1945 márciusában, Ana Pauker kezdeményezésére létrehozták az RKP Munkásegyetemét, amely 1946-ban felvette a Ștefan Gheorghiu nevet, és 1966-ig pártfőiskolaként működött, hároméves képzéssel. 1966-tól „akadémia” néven négyéves nappali, illetve ötéves levelező tagozatot indítottak. Három karon képeztek egyetemi szintű szakembereket: filozófia és szociológia, politikatudományok, valamint gazdasági vezetés szakirányon.

A vezető elit felkészítésére és a pártiskolák oktatóinak képzésére hozták létre a bukaresti Zsdanov Pártfőiskolát az 1940-es évek második felében. Itt a Szovjetunió történetét, történelmi materializmust és orosz nyelvet tanítottak. 1949-ben Zsdanov Társadalomtudományi Intézetté alakították, ahol kétéves képzésben, sajtó és propaganda tagozaton képezték a párt számára szükséges szakembereket. 1958-ban a Zsdanov intézményt beolvasztották a Ștefan Gheorghiu Pártfőiskolába.

Voltak regionális esti marxista–leninista egyetemek is, ahol a helyi vezető kádereket képezték: Bukarestben, Jászvásáron, Kolozsváron és Marosvásárhelyen. A jelentkezőket minden szinten a párt ellenőrző bizottsága választotta ki és ellenőrizte. Az ideológiai képzés méretét két adat szemlélteti: 1949–50-ben közel 250 000 párttag vett részt marxista–leninista oktatáson, a következő évben pedig már 326 000 fő.

Erre a tömeges felkészítésre azért volt szükség, mert az egymilliós párttagság túlnyomó része nemcsak hogy nem olvasta Marx vagy Lenin műveit, de sokan valószínűleg még nem is hallottak róluk, és jellemzően alacsony iskolázottsággal bírtak.

A pártfőiskolán szerzett „felsőfokú” oklevelek tulajdonosai gyakran még középiskolai végzettséggel sem rendelkeztek, sőt előfordult, hogy az általános iskolát sem fejezték be. Számukra lehetővé tették, hogy könnyített különbözeti vizsgákkal pótolják a hiányzó osztályokat és tantárgyakat.

Kommunista propaganda

A hatalomra került kommunista elitnek bizonyítania kellett, hogy az általuk képviselt új rendszer, eszmevilág, társadalmi berendezkedés és jövőkép jobb annál, amit felszámolni igyekeztek. Mivel nem volt más érvényes minta, a Szovjetuniót állították példaként, és a szovjet tudomány, gazdaság, művészet és sport sikereit nagyították fel.

Jellemző példa az alábbi vicces újsághír egy szovjet–amerikai atlétikai verseny eredményéről:

„A sikeresen szereplő szovjet válogatott az előkelő második helyen végzett, az amerikaiak az utolsó előtti helyen.”

Fontos szerepet kaptak az orosz filmek, irodalmi és képzőművészeti alkotások a „szovjet ember” felsőbbrendűségének bemutatásában. Lenin és Sztálin természetesen nem maradhattak ki, ahogy a hazai megfelelőik sem. (A személyi kultuszról és a vezető istenítéséről a későbbiekben lesz szó.)

„A propagandatevékenység során először egy bűnbak ellenséget kellett teremteni, akire a lakosság félelme és frusztrációja rávetíthető. Az egyes számú közellenség léte indokolta a hatalom letartóztatásait, kínzásait, kivégzéseit. A hatalom nem tűrt kritikát vagy ellenszegülést. A cél a gonosz megszemélyesítésén túl a diktátor (Nagy Testvér) idealizált képének megteremtése volt, aki a jót és igazságosságot képviseli. A propaganda célja volt továbbá a lakosság kohéziójának kialakítása a diktátor körül, és az, hogy minden állampolgár figyelje és jelentse azokat, akik ”letérnek„ az előírt irányról...” (Alex Mucchelli: A befolyásolás művészete)

Ez az ellenség lehetett kulák (a kollektivizálás ellenzője), volt földbirtokos, árdrágító „spekuláns”, „feketéző” vagy vallásos, templombajáró ember.

A kommunista öntudatot ki kellett alakítani, majd fejleszteni, ehhez a „megváltó” eszméket a sajtó és az oktatás segítségével kellett terjeszteni. Az üzenet leegyszerűsítve: a kommunizmus jó, a kapitalizmus – vagy bármi más – rossz. Ahogy Orwell is írta:

„Négy láb jó, két láb rossz.”

A Szovjetuniót állították követendő példának, a szovjet sikereket – partizánok, vörös katonák, munkások – eltúlozták. Ezt az ideológiát be kellett vinni az iskolákba, tankönyvekbe is. A propaganda által sulykolt kép szerint a kommunista ember kiváló, kitartó, eredményes, rendíthetetlen és legyőzhetetlen.

Propaganda: Politikai, gazdasági, vallási eszmék és vélemények terjesztése tudatos céllal. A fasizmus és kommunizmus diktatúrái különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak a propagandának, hogy totális ellenőrzést gyakorolhassanak a tömegek felett. (Történelmi fogalomtár)

A történelem tantárgy is ideológiai célokat szolgált, ezért kiváló eszköz volt a propaganda számára: valós vagy kitalált kommunista hősök, hazafiság – ezek mindig vevőkörre találtak. Ilyenkor a kommunista alapot nacionalista mázzal öntötték le – vagy fordítva –, és a képlet működött.

A Központi Bizottságon belül működött a Propaganda és Agitációs Szekció (később Propaganda és Kultúra Szekció). Voltak hivatásos agitátorok, majd propagandisták. A pártsajtó ennek fontos eszköze volt: a román nyelvű Scânteia, annak ifjúsági változata, valamint helyi és megyei lapok. A magyar nyelvű sajtóban: Igazság (Kolozsvár), Vörös Zászló (Marosvásárhely), országos szinten pedig az Előre, korábban Romániai Magyar Szó, a Magyar Népi Szövetség lapja.

A lapoknak a propaganda céljait akkor is szolgálniuk kellett, ha nem közvetlenül a párt, hanem más szervezet adta ki őket (pl. ifjúsági, női vagy gyereklapok). A sajtó mellett a rádió, később a televízió is központi szerepet kapott. (A hatvanas években még működött a vezetékes rádiós hálózat is.) A nyolcvanas években főleg Ceaușescu használta és vissza is élt vele.

„Az 1948-as oktatási reform során elfogadott tanügyi törvény céljai között szerepelt a fiatalok kommunista szellemben való nevelése, az iskolák szigorú ellenőrzése, az oktatás átpolitizálása és megtisztítása a rendszer szempontjából 'nem megbízható' oktatóktól. Emellett igyekeztek megakadályozni a nem megfelelő társadalmi háttérrel rendelkező fiatalok továbbtanulását.” (Tismăneanu-jelentés)

A párt vezetői, a hatalom birtokosai teljesen behálózták az államot és a társadalmat

A kommunizmusban (államszocializmus) Romániában is bevett gyakorlat volt, hogy a törvény csak választható jelleggel érvényesült bizonyos intézmények vagy egyének esetében – főleg, ha jogokról volt szó. Az ígért, ideális, egyenlőségen alapuló, bőséges társadalom helyett a pártállami, államszocialista rendszer romániai változata a nyolcvanas évekre Európa egyik legsötétebb, legelnyomóbb politikai rendszerévé vált.

Ahol a vezetői önkényt a kiszolgálók és talpnyalók kórusa kísérte, ott bármit meg lehetett valósítani – akár erőszakkal is. A rendszer totális diktatúraként működött, nem hagyott valódi mozgásteret sem az egyéneknek, sem a helyi közösségeknek.

Néhány meghatározó személy

Leonte Răutu (1910–1993)
Jelentős kommunista politikus, aki mindkét pártfőtitkárt (Gheorghiu-Dej, Ceaușescu) kiszolgálta.1948–1956 között a párt Propaganda és Agitációs Szekciójának vezetője, majd annak átszervezése után a Propaganda és Kultúra Szekció élén állt (1956–1965).
Később a Minisztertanács alelnöke (1969–1972), majd a Ștefan Gheorghiu Pártakadémia rektora (1972–1981) is volt.

Cornel Burtică (1913–2013)
Mérnöki végzettségű kommunista politikus. Pályafutását ifjúsági- és diákszervezetekben kezdte, majd a pártban folytatta: volt nagykövet, parlamenti képviselő, külkereskedelmi miniszter. Tagja volt a legfelsőbb pártvezetésnek: előbb a Központi Bizottság Titkárságának, majd a Politikai Végrehajtó Bizottságnak.
1990 után egy újságíró készített vele interjúkötetet, amelyben részben elismerte felelősségét a kommunizmus bűneiért. A rendszerváltás után külkereskedelmi céget alapított – vélhetően korábbi kapcsolati tőkéje felhasználásával.

Hajdu Győző (1929 – 2018) erdélyi magyar író, szerkesztő, a romániai magyar nómenklatúra egyik legismertebb alakja. 1953-tól három évtizeden át a marosvásárhelyi Igaz Szó főszerkesztőjeként irányította a romániai magyar irodalmi élet egyik központi orgánumát, amely a párt kulturális politikájának szerves része volt. Nyíltan kiszolgálta a Ceaușescu-diktatúrát, írásaiban és szerkesztői gyakorlatában a hivatalos ideológia szócsöveként működött.
Nevét románosított formában (Haidu Victor) is használta, és a később nyilvánosságra került dokumentumok szerint rendszeresen jelentett kollégáiról a hatóságoknak.
1989 után az Együtt című folyóirat alapítója lett, de múltja miatt személye az erdélyi magyar értelmiség körében közmegvetés tárgya maradt.

Gáll János (1930–2019)
Történelem–filozófia szakon végzett, de tudományos szocializmusra szakosodott. Leningrádban szerezte meg a doktori címet. Egész pályafutását a kolozsvári egyetemen töltötte (BTE, majd BBTE), 1985-ös nyugdíjazásáig. Publikációi a tudományos szocializmus témájában születtek, erősen pártos és ideologikus szemléletben.

Gáll Ernő (1917–2000) szociológus, filozófus, szerkesztő, egyetemi tanár, a buchenwaldi koncentrációs tábort túlélő baloldali értelmiségi. Első írásai a harmincas években jelentek meg, többek között a Korunk folyóiratban. A háború után a kolozsvári Igazság, majd az Utunk főszerkesztője lett, emellett volt a Bolyai Tudományegyetem prorektora is. 1957-től hosszú éveken át vezette az újraindított Korunk folyóiratot, amely szerkesztősége sokáig menedéket jelentett több fontos erdélyi magyar értelmiséginek. Gáll számos esetben konfliktusba került a cenzúrával, és sokat tett a kisebbségi magyar kulturális élet fennmaradásáért és működtetéséért.1977-től naplót vezetett, amelyben őszintén leírja a cenzúrával, a pártvezetés képviselőivel való konfrontációit is; ez a szöveg halála után jelent meg, fontos forrásként szolgálva a korszak megértéséhez.

Szöveggyűjtemény – válogatott forrásrészletek

1. Pártiskolák alsó-, közép- és felsőfokon

„A munkahelyükről kiemelt párttagok rövid idő alatt (három hónap, hat hónap, egy év) nappali, bentlakásos vagy esti képzés során sajátították el a marxizmus-leninizmus alapjait, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának történetét.
De léteztek esti pártegyetemek és az ideológiai tanfolyamok munkahelyi változatai is (párttörténeti, dialektikus materializmus kurzusok). A Gheorghiu-Dej köré csoportosulók számára az országépítéshez szükséges erőforrások koncentrálása, a modernizáció elindítása, a társadalom mozgósítása és szoros ellenőrzése egyszemélyes vezetést és fegyelmezett pártapparátust igényelt. Ennek kialakítása politikai és osztályszempontok szerint történt. Ezt szolgálta a Román Munkáspárt által szervezett oktatási rendszer. Az 1949–1950-es tanévben ennek a rendszernek 249 125 résztvevője volt, és egy évvel később számuk elérte a 323 826-ot. A káderképzés célja egyszerre volt az indoktrináció, a párt- és állami apparátusba bekerülő káderek professzionalizálása, valamint politikai cél: Gheorghiu-Dejhez lojális kádercsoport kialakítása, amely ugyanazokat a prioritásokat tekintette magáénak, mint ő és közvetlen hívei. A résztvevők a pártszervezet minden szintjére bekerültek.” (Gagyi József, A magyar kisebbségi elit társadalomképének változása Erdélyben az ötvenes–hatvanas években, Látó, 2005. április)

2. Gagarin nem csak a szovjetek hőse

„A toll és a szív mégis remeg. Remeg az örömtől, büszkeségtől – s noha biztosra veszem a szovjet tudomány újabb győzelmét – egy kis aggodalomtól is.
Büszkék vagyunk arra, mire képes az ember, a szocialista világ szabad embere, a szovjet ember, a mi kommunista seregünk katonája. Jurij Gagarinra gondol e pillanatban talán az egész emberiség. Vállalkozásával a szocialista világrend nagyszerű fölényét, páratlan tudását és kollektív hősiességét jelképezi. Tudtuk, hogy hamarosan sor kerül erre az új korszakot beindító nagy vállalkozásra. Amikor örömteli üdvözletünk a nagy szovjet néphez és vezetőihez száll, gondolatban együttérzésünket is kifejezzük, hogy Jurij Gagarin sikeresen elérje küldetése célját, s jó egészségben visszatérjen közénk: hirdetni a szovjet tudomány nagy diadalát, a béke ügyét az emberiség érdekében.” (Nagy István, Csodálat és elismerés, Igazság, 1961. április 13.)

3. Gheorghiu-Dej: A szocializmus véglegesen győzött

„A Román Népköztársaságban a szocializmus véglegesen győzött városon és falun.
Ez a győzelem magasabb szintre emeli a munkás-paraszt szövetséget és az egész nép erkölcsi-politikai egységét. A két baráti osztály – a munkásosztály és a kollektivista parasztság – az értelmiséggel vállvetve halad előre, pártunk kipróbált vezetésével a szocializmus kiteljesítése és a kommunizmus építése felé.” (Gheorghe Gheorghiu-Dej, Jelentés a kollektivizálás befejezéséről, Igazság, 1962. április 28.)

4. Húsz éves a Román Népköztársaság

„A Köztársaság huszadik születésnapján mindenki ünneplő szívvel köszönti a Hazát, Románia Szocialista Köztársaságot. Jelent tágas, napfényes iskolát, ingyen tankönyvet és okos, nagytudású tanítókat, tanárokat. Jelent... – talán hosszadalmas volna felsorolni mindazt a sok vívmányt, mondhatnám: ajándékot, amelyekben ti természetes módon éltek, s amelyekből nekünk, akik a polgári-földesúri rendszer idején nőttünk fel, nem volt részünk.” (Napsugár, a Pionírszervezet Országos Tanácsának gyermeklapja, 1967. december, részlet)

5. A Párt mindenek előtt és felett

„A párt az egyetlen olyan szervezet, amely képes a társadalmi folyamatokat egységes cél felé irányítani, koordinálni minden réteg – a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség – tevékenységét. A párt vezető szerepe átfogó, az élet minden területére kiterjed, nem korlátozódhat csupán a politikai hatásra. A Román Kommunista Párt a társadalmi, állami, gazdasági szervezetek szerves részeként közvetlenül kezdeményez, mozgósít, irányít, ellenőriz.” (Gáll János, Társadalmunk fejlődésének alaptörvénye – a párt vezető szerepe, 1976)

6. Ellenvetések nélkül

– Miként folytak a Politikai Végrehajtó Bizottság ülései?
– Elég ritkán találkoztunk ezeken a gyűléseken. Különféle témákban készített jelentéseket mutattak be, olyan formában, hogy tetszzenek Ceaușescunak... A többiek is mellette vagy ellene voltak, attól függően, hogy neki volt-e kifogása.
Olyan volt, mintha mindannyian egyetértenénk vele, és csodálnánk az ő gondolkodását, mintha csak ő lenne képes jó ötletekkel előállni.

– Voltak általános politikai viták a vezetés szintjén?
– Nagyon ritkán. Akkor is jelentések alapján, amelyeket a propagandaosztály által kiválasztott emberek készítettek. Ezek nem a saját véleményüket mondták, csak szavaztak. Kezdetben Sztálin gondolatait szavazták meg, később azt, amit Ceaușescu maga is megszavazott. (Lavinia Betea: Maurer és világa, interjúrészlet)

7. Lanyhuló lelkesedéssel

„A ’80-as években már alig akadt, aki hitt a kommunista ideológiában. A rendszer tehetetlenségből működött tovább, a pártrendezvényeken csak szimulálták a korábbi évek lelkesedését – de ez puszta látszat volt. Tudatában voltunk annak, hogy a lengyel és magyar kommunista vezetők legalább Európa felé tartottak, miközben az Elvtárs és az Elvtársnő nacionalista szólamokat fújva Észak-Korea irányába vitték az országot.” (Ioan Mircea Pașcu, a Ștefan Gheorghiu Akadémia volt tanára, interjúrészlet)

8. Megkésett gyónás

„A párt elindult a hanyatlás útján… Minden – nagy gyűlések, pártgyűlések, hozzászólások – formálissá vált, tartalom nélkülivé. A pártaktivistákat leginkább a meggazdagodás foglalkoztatta, társadalmi helyzetüket próbálták kihasználni.
A ’80-as évekre szinte teljesen eltűnt minden ellenállás a vezetésen belül az elnöki pár döntéseivel szemben.” (Rodica Chelaru: Beszélgetések Cornel Burtică-val)

9. Pártkomandó

„Itt járt egy brigád Enache KB-titkár vezetésével. A jól ismert gyakorlat szerint mindig azt találják, amire megbízásuk van. Így volt a Korunk esetében is: a pozitív benyomások és elemzések után végül elmarasztaltak minket különféle vétségek miatt.
Most is azt állították a 11-es iskoláról, hogy a gyerekek nem tudnak eléggé románul – ami egyszerűen nem igaz. Az új ukázok szerint az osztályfőnöki órákat csak román nyelven lehet tartani, a feliratokat és kultúrműsorokat is. Petőfi, Arany és Ady – fordításban, például.” (Gáll Ernő naplója, 1985. június 17-i bejegyzés)

10. Népi demokrácia

„A szocialista építés – amint azt hazánk és más országok tapasztalatai mutatják – olyan problémák megoldását jelenti, mint a dolgozók egyre nagyobb közéleti részvétele, a társadalmi tulajdonon alapuló gazdaság megszervezése, a tervezési és irányítási módszerek fejlesztése, a szellemi kultúra felvirágoztatása és közkinccsé tétele, valamint a társadalmi igazságosság és a nemzeti-nemzetiségi egyenjogúság biztosítása.” (Új Élet, 1988/8, részlet)

11. Olyan jól éltünk, hogy annál jobban nem is lehetett volna

„A Politikai Végrehajtó Bizottság jelentést elemzett a lakossági pénzjövedelmek és kiadások mérlegéről 1987-ben. A jelentés adatai szerint az ország gazdasági és társadalmi fejlesztésében aratott sikerek biztosították a dolgozók pénzjövedelmének növekedését. A névleges átlagjövedelem 1987 végén elérte a 3035 lejt, meghaladva az előző évit. Növekedtek a nyugdíjak, családi pótlékok, juttatások is.
A dokumentum szerint ez mind azt bizonyítja, hogy a párt és az állam politikája sikeresen emeli a dolgozók anyagi és szellemi életszínvonalát.” (Előre, 1988. május 1., részlet a KB üléséről)

12. Évfordulóköszöntő rendezvények

Covasna megye a nagy egyesülés 70. évfordulóján címmel rendeztek szimpóziumot a baraolti Megéneklünk Románia központban. Kiemelték az 1918. december 1-jei esemény jelentőségét és a Ceaușescu-korszak eredményeit. A pionírszervezet megyei tanácsa előadásokat tartott az iskolákban „A román nép évezredes történelmének megismerése és tisztelete” témában. A chichiși ifjúsági klubban hazafias és forradalmi versekből összeállított műsort adtak elő, Micfalăuban pedig megbeszélést tartottak „Az egységes román nemzeti állam megalakítása” címmel. (Megyei Tükör, 1988. november 30.)

Korabeli vicc

– Elvtárs, miért van az, hogy a szocializmusból a kommunizmusba vezető úton nincs se hús, se vaj, se cukor, se kenyér?
– Mert útközben nem eszünk!

Tanári melléklet – kérdések, feladatok

1. Beszéljétek meg!

👉 A 10-es és 11-es szövegek szerint demokrácia volt, és az emberek jól éltek a kommunizmusban.
Kérdés: Ha ez igaz volt, miért tört ki mégis a forradalom 1989-ben?
📌 Tipp: kérdezzétek meg erről szüleiteket, nagyszüleiteket vagy más felnőtt ismerőseiteket is!

2. Hasonlítsátok össze!

📄 Vizsgáljátok meg a 6-os, 7-es és 8-as forrásokat.

• Miben egyeznek?
• Miben különböznek?
• Milyen hangulat, milyen tapasztalatok tükröződnek bennük?

3. Képzeld magad a történelmi szereplők helyébe!

Te vagy Jurij Gagarin.
Beszédet tartasz iskolásoknak az űrrepülésedről. Mit mondanál? (2–3 mondat)

Te vagy az 5-ös szöveg szerzője.
Egy mai egyetemista megkérdezi: „Ma is hiszel abban, amit akkor írtál?”
Mit válaszolsz?

Kisiskolás vagy, aki a 4-es szöveget olvassa.
Szerinted meggyőző a szerző érvelése, vagy inkább propagandaszövegnek érzed? Indokold a válaszod!

4. Indokoljátok – magyarázzátok meg!

📘 A 9-es szöveg szerzője szerintetek rendszerhű kommunista vagy inkább kritikus?

👉 Keressetek konkrét szavakat, kifejezéseket a szövegben, amelyek alátámasztják az álláspontotokat!

5. Forráselemzés

📄 A 3-as szöveg Gheorghiu-Dej győzelmi jelentése.

• Milyen propagandaelemeket fedeztek fel benne?
• Mi a céljuk ezeknek az állításoknak?
• Milyen képet fest a társadalomról, a vezetésről?

6. Értelmezési – értékelési feladat

🔍 A 6-os forrás alapján vitassátok meg:
Hogyan volt lehetséges, hogy a legfelsőbb pártvezetésben senki nem mondott ellent? Félelem? Haszon? Egyetértés? Túlélési stratégia?

7. Kreativitás

📝 Legyetek kreatívabbak, mint a 12-es szöveg szerzői!
Írjatok egy rövid, 5–6 soros beszámolót egy valós vagy elképzelt helyi történelmi megemlékezésről.

8. Oknyomozás

🕵️ Mi lehet az oka, hogy a 12-es szövegben a helységneveket furcsán, helytelenül írták le? (Tipp: gondoljatok az akkori politikai, nyelvpolitikai viszonyokra.)

9. Kvíz – Találd ki!

A 9-es szövegben említett „11-es iskola” ma melyik kolozsvári középiskola?

a) Apáczai Csere János Elméleti Líceum
b) Báthory István Elméleti Líceum
c) Brassai Sámuel Elméleti Líceum

🧠 Segítség: névadója erdélyi fejedelem volt. (B. I.)