Kommunizmus és diktatúra Romániában 6.: Ceaușescu hatalma és a román államszocializmus csúcspontja

Gheorghiu-Dej kedvence és tanítványa a mestere nyomdokaiba lép

Az 1918-as születésű Nicolae Ceaușescu nagyon fiatalon megismerkedett a kommunizmussal, ezért 1934 és 1944 között többször is elítélték – ez idő alatt szinte végig börtönben volt. Itt ismerkedett meg Gheorghiu-Dejjel, aki 1944-től kezdve egyengette tanítványa karrierjét. Ceaușescu hűségesen szolgálta az eszmét, a pártot és a rendszert, bármilyen tisztséget kellett is betöltenie, vagy bármilyen feladattal bízta meg a párt.

Már 1945-ben bekerült a Központi Bizottságba, egy évtized múlva pedig a párt legfelső vezetői közé, a Politikai Bizottságba. Gheorghiu-Dej halála után, mindössze 47 évesen választották meg a Román Munkáspárt főtitkárává.

A főtitkári utódlásról többféle verzió is ismert:

• Egyes vélemények szerint Gheorghiu-Dej már az 1950-es évek végén kijelölte Ceaușescut utódjául.
• Mások szerint volt ugyan kiszemelt jelölt, de az nem Ceaușescu, hanem Gheorghe Apostol volt.
• Egy harmadik változat szerint nem volt kijelölt utód, hanem a Politikai Bizottság döntött – egyesek szerint Bodnăraș volt a legbefolyásosabb és ő javasolta Ceaușescut, mások szerint Ceaușescu egyenként győzte meg a tagokat, előléptetéseket és pozíciókat ígérve a támogatásukért.

Maurer, aki a leghosszabb ideig élt a Politikai Bizottság tagjai közül, így emlékezett vissza a történtekre a kilencvenes években:

– Dej halála előtt vagy után javasoltátok?
– Miután Dej meghalt.
– Senki sem ellenezte?
– Senki nem mondott semmit.
– Miért? Mert azt sejtették, hogy Dej beleegyezett? Mert tisztelték Ceaușescut? Vagy mert ez volt a szokás?
– Azt hiszem, azért hallgattak, mert ez volt a szokás. Ott ültek, gondolván, hogy előzetes megállapodás is volt, egymásra néztek, hallgattak, és igennel szavaztak.

Ceaușescu megválasztása után kezdetben hármas vezetés jött létre: ő maga főtitkárként, Maurer mint kormányfő, és Chivu Stoica mint az Államtanács elnöke. A pártvezetésben jelen volt még néhány befolyásos veterán politikus – Bodnăraș, Drăghici (belügyminiszter), Gh. Apostol –, akik azt remélték, hogy az új főtitkárt befolyásolni tudják.

1965 a Ceaușescu-féle félfordulat éve

1965 nemcsak a vezetőváltást jelentette Romániában, hanem a külvilág számára egyfajta fordulatnak tűnő változásokat is hozott. A júliusi pártkongresszuson megváltoztatták a párt nevét: a Román Munkáspárt helyett ezentúl Román Kommunista Párt (RKP) lett a hivatalos elnevezés. Ugyanezen a kongresszuson javasolták egy új alkotmány kidolgozását, amely alapján megváltoztatták az ország nevét is: Román Népköztársaság helyett Románia Szocialista Köztársaság lett.

További átalakításokat is bejelentettek, és érezhető volt egyfajta liberalizálódás Ceaușescu bel- és külpolitikájában: nyitás a nyugati országok felé, valamint fokozatos eltávolodás Moszkvától – ez utóbbit már Gheorghiu-Dej is elindította 1964-ben.

1965 és 1969 között Ceaușescu sorra távolítja el a kényelmetlenné vált régi elvtársakat. Először a belügyminisztert, majd másokat is, végül Maurert is kiszorítja. A pártkongresszuson módosítják a párt alapszabályzatát: eszerint nem lehet ugyanaz a személy párt- és állami tisztség viselője egyszerre. Ennek következtében Drăghici elveszíti a belügyminiszteri posztját, három év múlva pedig a pártvezetésből is kizárják.

Az 1968-as áprilisi Központi Bizottsági ülésen rehabilitálják az 1954-ben kivégzett Lucrețiu Pătrășcanut (valamint Paukert, Fórist, Lukát és másokat is), míg a volt belügyminisztert lefokozzák, majd közkatonaként küldik nyugdíjba.

Viszont 1967-ben kivételt tesznek Ceaușescuval, és engedélyezik, hogy egyszerre pártfőtitkár és az Államtanács elnöke is lehessen. Megjavítja a kapcsolatokat Jugoszláviával, sorra érkeznek Romániába nyugati politikusok – például a nyugatnémet kancellár és a francia elnök is –, és maga Ceaușescu is aktív diplomáciai tevékenységbe kezd, számos országba ellátogat.

A prágai tavasz és Ceaușescu reakciója

1968 augusztusának közepén Ceaușescu Csehszlovákiába látogatott – néhány nappal azelőtt, hogy a Varsói Szerződés csapatai bevonultak az országba és leverték a „prágai tavasz” néven ismert reformmozgalmat.

Ceaușescu Moszkva felszólítása ellenére sem vett részt a katonai akcióban, sőt, nyilvánosan elítélte azt. Ez azonnal példátlan népszerűséget hozott neki – Nyugaton és Románián belül egyaránt. 1968 ezért a Ceaușescu-korszak egyik csúcspontjának számít: élete végéig e döntésének nemzetközi és hazai presztízséből „élt”.

Ekkortól egyre nyíltabban használta a nacionalista, oroszellenes retorikát, ami tovább növelte népszerűségét a román társadalomban, beleértve az értelmiséget és a fiatalokat is. Ceaușescut a következő években sorra fogadták a nyugati államok vezetői, ő pedig igyekezett diplomáciai kapcsolatait gazdasági előnyökre váltani.

Ugyanebben az évben, 1968 elején még arra is volt ideje, hogy átszervezze az ország közigazgatási rendszerét: a sokat toldozott-foltozott tartományok helyett új, nagyobb számú megyéket hoztak létre.

Az 1971-es fordulat és a júliusi tézisek

Az 1971-es kínai és észak-koreai látogatás komoly ideológiai fordulathoz vezetett Romániában. Ceaușescu a látottak hatására új irányt szabott belpolitikai vonalának: a korábban érzékelhető, mérsékelt liberalizációt egyre inkább felváltotta a szigorodó pártfegyelem és a nyílt ideológiai kontroll.

A fordulatot a júliusi tézisek fogalmazták meg. Ezek a dokumentumok egyfajta „mini kulturális forradalom” elindítását jelentették – a kínai mintát követve –, amelyben a párt célja a társadalom ideológiai egységesítése és az ifjúság „hazafias, szocialista szellemű” nevelése volt.

A tézisek hangsúlyosan felléptek a kozmopolitizmus ellen, előtérbe helyezték a nacionalizmust és a túlzó hazafiságot. Ezek az elemek fokozatosan beszivárogtak a pártpropagandába, a médiába, az oktatásba és a kultúrába is.

Az új vonal részeként Ceaușescu bevezette a káderrotáció rendszerét. Ennek lényege az volt, hogy a párt- és állami vezetők ne érezzék magukat biztonságban vagy megingathatatlannak: rendszeresen áthelyezték, felmentették, vagy lecserélték őket, így senki sem tudta hosszabb időre megszilárdítani hatalmát egy adott pozícióban. A cél az volt, hogy a vezetők teljes mértékben a főtitkártól függjenek.

Egy személyre szabott elnöki tisztség – Ceaușescu diktatúrájának dinasztikus jellege

1974-ben Romániában létrehozták a köztársasági elnöki tisztséget, amelyet természetesen Nicolae Ceaușescu töltött be. Ezzel még több hatalmat összpontosított a saját kezében – és fokozatosan a családja köré is építette a politikai rendszert. Ugyanebben az évben leváltotta az utolsó befolyásos veterán politikust, Maurert is, akinek egészségi állapotára hivatkozva indokolták a döntést.

Felesége, Elena Ceaușescu ekkorra már a párt Központi Bizottságának tagja volt, rövid időn belül bekerült a Végrehajtó Bizottságba, majd annak átszervezése után a Politikai Végrehajtó Bizottságba. Néhány éven belül a köztársasági elnök felesége a párt és az állami vezetés második legbefolyásosabb szereplőjévé vált.

1974 másik fontos eseménye a XI. pártkongresszus előkészítése volt. Ekkor adták ki az 1976–1980-as ötéves terv és az 1981–1990-es távlati fejlesztési terv irányelveit. Ezekben a dokumentumokban nagyszabású gazdasági és ideológiai célkitűzéseket fogalmaztak meg: bőségről, fejlődésről, iparosításról és a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom kiépítéséről.

A kongresszus elfogadta ezeket a tervezeteket, amelyekből a hivatalos sajtó ezután állandóan idézett, és amelyek minden munkahelyi gyűlésen és pártrendezvényen kötelező hivatkozási ponttá váltak.

Egy francia tudósító, Manuel Lucbert így jellemezte az 1974-es pártkongresszus után kialakult rendszert:

„A mai Románia egyetlen emberé, a köztársasági elnöké és a párt első titkáráé, Nicolae Ceaușescué, aki önkényesen és erős kézzel irányítja az országot, és nem osztozik a hatalmon senkivel, legfeljebb feleségével, Elenával... Egyetlen széles körben terjesztett ideológia Ceaușescu ideológiája... Az egyetlen élő eszme Ceaușescu eszméje.”

Gazdaságpolitika, eladósodás és megszorítások

Az 1970-es évek közepétől nagyszabású gazdaságfejlesztési terveket indítottak. A hangsúly a kohászat, a gépgyártás és különösen a kőolaj-feldolgozás fejlesztésén volt – utóbbit az is indokolta, hogy Elena Ceaușescu kőolajvegyészként dolgozott, így ezen az ágazaton belül jelentős befolyással bírt.

Hatalmas beruházásokat indítottak, például a Duna–Fekete-tenger csatorna megépítését, amelyek látványosak voltak, de rendkívül költségesek is. Papíron az eredmények nagyszerűnek tűntek, a valóságban azonban ezek a projektek jelentős anyagi megterhelést jelentettek az országnak. Különösen problémás volt, hogy Románia a kőolaj kétszeri világpiaci drágulása (1973 és 1979) ellenére is folytatta az importot, gyakran ésszerűtlen feltételek mellett.

A fejlesztéseket és az iparosítást nagyrészt külföldi kölcsönökből finanszírozták. Románia külső adósságállománya gyorsan nőtt: 1971-ben még csak 1,2 milliárd dollár volt, 1975-re 5 milliárd, 1981-re pedig elérte a 11 milliárd dollárt.

Ceaușescu radikális döntést hozott: az ország bármi áron, minél előbb törlessze az összes külföldi tartozást. Ennek érdekében drasztikus takarékossági intézkedéseket vezettek be. Korlátozták az élelmiszer-, villamosenergia-, fűtőanyag- és üzemanyag-felhasználást. Szinte mindent, amit külföldön értékesíteni lehetett, exportáltak – sokszor nyomott áron is. Ez az intézkedéssorozat súlyos hiányokhoz vezetett a belső piacon.

Jegyrendszert vezettek be, az életszínvonal jelentősen visszaesett. A lakosság fizette meg az adósságtörlesztés árát. Ceaușescu az 1989-es pártkongresszuson büszkén jelentette be: Románia kifizette minden külföldi tartozását. A kérdés azonban így hangzott: milyen áron?

A Ceaușescu-dinasztia kiépítése és a hatalom családiasítása

A Ceaușescu-család a nyolcvanas évekre gyakorlatilag teljesen átszőtte a román hatalmi struktúrát. Az öttagú családból – Nicolae, Elena és három gyermekük: Nicu, Valentin és Zoe – négyen a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjai lettek. Egyedül Zoe nem töltött be ilyen pozíciót.

A családon belül Elena Ceaușescu volt a legbefolyásosabb: kevesebb mint egy év KB-tagság után bekerült a Központi Bizottság Végrehajtó Bizottságába, majd annak utódjába, a Politikai Végrehajtó Bizottságba. A nyolcvanas évekre gyakorlatilag a párt- és állami hierarchia második emberévé vált, férje mögött. A közbeszédben sokszor emlegették a diktátor „rossz szellemeként”, aki számos káros döntés ötletgazdája volt.

A Ceaușescu-klán beágyazottsága nem állt meg a szűk családnál. A tágabb rokonságból körülbelül 400 közeli vagy távoli hozzátartozó töltött be kiemelt, gyakran vezető állami vagy párttisztségeket.

Ceaușescu nyíltan fiát, Nicut szemelte ki utódjául. A fiú a kommunista ifjúsági szervezetekben kezdte – előbb a KISZ-ben, majd a Kommunista Diákszövetségben – vezetői posztokon. 1987-ben már Szeben megye első embere lett, mintegy „főpróbaként” a jövőre nézve. A cél egyértelmű volt: előkészíteni az utat a Ceaușescu-dinasztia öröklődő hatalma előtt.

Hatalom és cenzúra

Romániában a sajtócenzúrának már a két világháború közötti időszakban is volt előzménye, de a kommunisták hatalomra kerülése után (1944-től) ez az ellenőrzés intézményesült, kiterjedt és mindent átható lett.

A sajtót, a rádiót és a televíziót nemcsak tájékoztatásra, hanem egyre inkább propagandacélokra használták, ezért fokozott ellenőrzés alá vonták őket. Több állami és pártszerv foglalkozott ezzel a feladattal, többek között:

• a Sajtó és Nyomtatványok Bizottsága (később Igazgatóság),
• a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának Sajtóosztálya,
• a Szocialista Nevelés és Kultúra Tanácsa,
• a Securitate külön részlegei.

Az 1970-es évek végétől minden könyvkiadónál és szerkesztőségnél voltak cenzori feladatokat ellátó személyek – általában a helyettes főszerkesztők. A kiadásra szánt kéziratoknak nemcsak esztétikai vagy szakmai, hanem politikai szempontoknak is meg kellett felelniük. Ha egy szerző munkáját elutasította a cenzúra, nagy eséllyel a Securitate is figyelni kezdte.

A folyamatos propaganda, a személyi kultusz és a fokozódó cenzúra jellemezte Ceaușescu rendszerét. Az alkotmány formálisan garantálta ugyan a szólás- és sajtószabadságot, de egyidejűleg meg is kötötte ezek kereteit. A szocialista Románia 1965-ös alkotmányának két vonatkozó cikke:

• 28. cikk – A szólás, a sajtó, a gyülekezés, a népgyűlések és tüntetések tartásának szabadsága biztosított.
• 29. cikk – Ezeket a jogokat nem lehet a szocialista rendszerrel és a dolgozók érdekeivel ellentétes célokra használni.

A cenzúra állandó jelenléte öncenzúrához vezetett. Sok szerző előre kihúzta vagy átírta a „problémás” részeket, nehogy kéziratát elutasítsák. Mások rejtett célzásokkal, áthallásos megfogalmazással próbáltak kritikát gyakorolni – bízva abban, hogy az értő olvasók megértik az üzenetet.

Az 1974-es sajtótörvény a következőképpen fogalmazta meg az újságírók feladatát:

„A sajtónak terjesztenie kell a Román Kommunista Párt és a szocialista haza iránti szeretetet... Hűségesen kell szolgálnia a szocializmus és a kommunizmus ügyét.”

A rendszer végső éveiben a magyar nyelvű sajtó is egyre inkább a román nyelvű anyagok lefordítására szorítkozott. Az eredetileg magyarul írt cikkeket előbb lefordították románra, ott megcenzúrázták, majd visszafordították magyarra. A török kisebbség lapjait megszüntették, mivel nem találtak megbízható török anyanyelvű cenzort. Magyar és német cenzor azonban volt.

A Ceaușescu-korszak összefoglalása

A „sokoldalúan fejlett szocialista társadalom” időszaka (1965–1989) egyfajta sajátos, szovjetellenes sztálinizmus volt Romániában, amelyet ma már egyszerűen Ceaușescu-diktatúraként emlegetünk. Az 1980-as évektől kezdve ez az ideológia nemzetivé (nemzeti kommunizmussá) torzult: az internacionalista államszocializmus helyét fokozatosan a durva nacionalizmus vette át.

A rendszer kezdetben burkoltan, később nyíltan oroszellenes lett, és ezzel párhuzamosan felerősödött a magyarellenesség is. A nacionalizmus célja az volt, hogy egységbe kovácsolja a „fenyegetett” román nemzetet. A hatalom olyan propagandaelemeket használt, mint:

• az „ostromlott vár” szindróma (a világ Románia ellen van),
• a „belső ellenség” keresése (pl. romániai magyarok),
• a kivételes román nép önképe („legkiválóbb, legszorgalmasabb, legtoleránsabb nemzet”).

A személyi kultuszt szinte vallásos szintre emelték: Nicolae Ceaușescut „Nagyszerű Vezetőnek”, „Nagy Kormányosnak”, „a Kárpátok Géniuszának” nevezték a hivatalos propagandában.

A nemzeti kommunizmus fontos eleme lett a történelemhez való visszanyúlás. A rendszer ideológiai hátterét próbálták az ókori dák államban megtalálni: Ceaușescu állama mintegy Burebista központosított és egységes birodalmának folytatásaként jelent meg a hivatalos narratívában. A Párttörténeti Intézet ekkortól kezdve már nem a munkásmozgalommal, hanem a dák múlttal foglalkozott.

Miközben Románia élelmiszer-, fűtés- és energiaválsággal küzdött, a Ceaușescu-rendszer a hiányokat nacionalista pátosszal és történelemtorzítással próbálta ellensúlyozni.

1989-re két „sikerélményt” hirdethetett a diktátor:

• Románia államadósságát teljes egészében visszafizette,
• a Román Kommunista Párt tagsága megközelítette a négymillió főt, így tömegpárttá vált.

Portrék – rövid életrajzok

Elena Ceaușescu (szül. Petrescu, 1919–1989)
Szövőgyári munkásnőként kezdte, majd 1944–1957 között laboránsként dolgozott. 1957-től tudományos kutatóként tevékenykedett, 1964-től intézményvezető, majd a nyolcvanas években miniszterelnök-helyettes, végül a miniszterelnök első helyettese lett. Tanulmányairól annyit tudni, hogy szülőfalujában három osztályt végzett, majd 1957-ben szerzett egyetemi oklevelet látogatás nélküli tagozaton, ipari kémiából. 1967-ben doktori címet kapott, később a Román Tudományos Akadémia tagjává választották. 1947-ben házasodott össze Nicolae Ceaușescuval, három gyerekük született: Nicu, Valentin és Zoe.

Gheorghe Apostol (1913–2010)
Kommunista illegalista, többször bebörtönözték. A Gheorghiu-Dej vezette csoport tagja volt, számos párt- és állami tisztséget töltött be: volt a párt első titkára, mezőgazdasági miniszter, majd a miniszterelnök első helyettese (1952–1954, 1961–1967). 1975-ben felmentették, de 1988-ig még diplomáciai szolgálatban maradt. Az 1960-as években Gheorghiu-Dej egyik lehetséges utódjaként tartották számon.

Chivu Stoica (1908–1975)
Ő is a kommunista illegalitásból érkezett, több évet töltött börtönben. 1944 után számos állami és párttisztséget viselt: volt miniszter, helyettes miniszterelnök, majd miniszterelnök (1955–1961), később az Államtanács elnöke (1965–1967). A Nagy Nemzetgyűlés többszörös képviselője. 1975-ben, félreállítása után öngyilkos lett.

Szöveggyűjtemény – válogatott forrásrészletek

1. Gheorghiu-Dej örököse
Ceaușescu politikai tőkét örökölt elődjétől, aki konfrontálódott Hruscsovval. Ceaușescu – mivel nem vett részt az 1950-es évek sztálinista tisztogatásaiban – egyfajta „meggyőződésmentes desztalinizációs játszmát” játszott, és megszerezte a másodvonalbeli pártkáderek támogatását. (Vladimir Tismăneanu)

2. Ceaușescu beszéde a csehszlovákiai bevonulás elítéléséről (1968)
„Mi ezt a katonai intervenciót a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti függetlensége és szuverenitása kirívó megsértésének tekintjük... Vajon internacionalista segítség ez, vagy a szocialista rendszer ellen irányuló beavatkozás?” (részlet az 1968. augusztus 22-i beszédből)

3. Az államelnöki hatáskör (1974. évi 1. törvény)
A köztársasági elnököt a Nagy Nemzetgyűlés választja meg. Az elnök az államhatalom képviselője, a hadsereg főparancsnoka, kinevezheti a minisztereket, bírókat, ügyészeket, és szükségállapotot is elrendelhet.

4. Ceaușescu az elnöki funkcióról
„A változások célja a szervezeti egyszerűsítés és a hatékonyság növelése... Ezért választottak engem köztársasági elnökké.” (nyilatkozat nyugati újságírónak, Catherine Durandin nyomán)

5. Burebista mint legitimáció
A Ceaușescu-korszak a történelmi legitimációt nem a jelenből, hanem az ókorból próbálta meríteni. Burebista központosított dák államát a kommunista Románia előképének állították be. (Lucian Boia)

6. Szocialista demokrácia vs. burzsoá demokrácia
A pártprogram szerint a szocialista demokrácia „felsőbbrendű” a burzsoá demokráciánál, mert valódi társadalmi keretet biztosít az emberi jogok gyakorlásához. (1974-es pártprogram)

7. Bikkfanyelvi szemelvény
„A párt egész forradalmi tevékenységének középpontjában állt a nép anyagi és szellemi életszínvonalának emelése...” – üres, dagályos, nehezen értelmezhető mondatok. (1974-es pártprogramból)

8. A cenzúra működése – intézményi rendszer
A cenzúra központosított, hierarchikus struktúrában működött. Több csatornán is ellenőrizték ugyanazt a tartalmat, például egy kulturális folyóiratot párhuzamosan olvasott a Párt, a Sajtófőigazgatóság és a Szocialista Nevelési Tanács. (Kiss Ágnes kutatása alapján)

9. Tiltott szavak, szerzők, könyvek
A nyolcvanas években szigorú tiltólisták működtek. Tabunak számítottak olyan szavak, mint: öregasszony, éhség, hideg, banán, kávé, sötét. Betiltották azokat a szerzőket is, akik disszidáltak vagy ellenzéki nézeteket hangoztattak.

Korabeli vicc
– Mit keres minden reggel az újság címlapján?
– A halálhíreket.
– De azok belül vannak!
– Amelyiket én várom, az az első oldalon lesz...

Tanári melléklet – kérdések, feladatok

Beszélgetés, vitaindító kérdések:

Miért válhatott Burebista Ceaușescu példaképévé?
(Lásd az 5-ös forrásszöveget.)

Hasonlítsátok össze Elena Ceaușescu, Hamupipőke és Diana hercegnő „karrierjét”.
(Milyen társadalmi háttérből indultak? Hogyan jutottak hatalomhoz/hírnévhez?)

Kérdezzétek meg idősebb ismerőseiteket vagy rokonaitokat:
Milyen volt a hangulat Romániában (különösen lakóhelyükön), amikor Csehszlovákiát 1968-ban megszállták?

Értelmező és reflexiós kérdések:

Hogyan működött az öncenzúra?
(Lásd a 8-as szöveget.)
Te alkalmaznád/alkalmaztad valaha? Ha igen, mikor és miért?

A 6-os szöveg alapján válasszatok: inkább a „szocialista demokráciát” vagy a „burzsoá” (nyugati/liberális) demokráciát választanátok? Miért?

Elemezzétek N. Ceaușescu 1968-as beszédét (2-es szöveg):
Válasszatok ki három bekezdést, és döntsétek el, melyik tűnik számotokra szimpatikusnak, igazságosnak vagy korrektnek. Indokoljátok!

Szövegértés és fogalomhasználat:

Nézzetek utána, mit jelent a „bikkfanyelv”.
(Lásd a 7-es szöveget.)
Állapítsátok meg: valóban ezen a nyelven íródott a részlet? Milyen nyelvi jegyek utalnak rá?

Kreatív feladat – páros munkában:

A cenzor szerepében
A 9-es szöveg alapján válasszatok egy tiltott pozitív és egy tiltott negatív fogalmat (pl. „narancs”, „éhség”).

Az egyikőtök írjon velük egy-egy mondatot.

A másik legyen a „cenzor”, és próbálja „kijavítani” a mondatokat úgy, hogy megjelenjen a cenzúra logikája.
Ezután cseréljetek szerepet.

Oknyomozás – nyomozz utána:

Kik lehettek Elena Ceaușescu középiskolás osztálytársai?
Tartottak-e valaha osztálytalálkozót? (Ha igen, mikor? Hol lehetne ennek utánajárni?)

Képes feladat (archív képek alapján):

Készítsetek képgyűjteményt a következő témákról:

• Elena és Nicolae Ceaușescu különböző eseményeken
• Családi fotók
• Gheorghe Apostol, Chivu Stoica portréi
• Munkalátogatások, Duna–Fekete-tenger csatorna építkezése
• Megyei pártgyűlések, pártkongresszusok, külföldi vendégek fogadása
  (Képaláírásokkal: mikor készült, kik láthatók, mi történt?)