A nemzeti történeti múzeum igazgatójának menesztésével véget ért egy évtizedes káosz

A román kulturális tárcavezető, a szociáldemokrata Natalia Intotero, aki a liberális Raluca Turcant váltotta decemberben, a drentsi múzeumrablást követően bejelentette, hogy meneszti a Nemzeti Történeti Múzeum igazgatóját, Ernest Oberländer-Târnoveanut, miután az igazgató megtagadta a lemondását. A döntés hátterében a rablással kapcsolatos kommunikációs problémák álltak, mondta a miniszter. Natalia Intotero szerint Oberländer-Târnoveanu nem tudta megfelelően kezelni a válsághelyzetet, különösen a média tájékoztatását illetően.

Bár a tárcavezető csak a kommunikációs problémákat említette, valójában a történet nagyon sok sebből vérzett, és a szakemberek szóvá tették, hogy a coțofenești-i aranysisak külföldre küldését teljesen felelőtlen módon bonyolították le. Ez a tárgy egyike Románia legfontosabb történelmi leleteinek, és bár a nemzetközi kiállításokra való kölcsönzés megszokott gyakorlat, ennek a relikviának a kezelése komoly hiányosságokat mutatott.

A kiállítást, amelyben a dák aranytárgyak szerepeltek, több országban is bemutatták, mielőtt a hollandiai Drents Múzeumba érkezett volna. Először Németországban, majd Franciaországban és Belgiumban is ki voltak állítva, mielőtt Hollandiába kerültek volna. Szükségtelenül hosszú volt a kiállítási körút, szakértők szerint nem indokolt, hogy ilyen hosszú időre és ilyen sok helyszínre szállítsanak rendkívül értékes történelmi műtárgyakat.

A hosszú utaztatás és folyamatos szállítás során nem voltak megfelelőek a biztonsági intézkedések, nem mindenhol biztosították a megfelelő védelmet. A nemzetközi gyakorlat szerint ilyen nagy értékű műkincsek külföldre küldése előtt részletes kockázatelemzést és biztosítási felmérést kell végezni, valamint előzetesen meg kell győződni arról, hogy a fogadó intézmény biztonsági rendszere valóban megfelel az elvárásoknak. Végül Hollandiában következett be a legértékesebb tárgyak elrablása, de a turnéztatás során bárhol megeshetett volna.

Mindeközben a múzeum vezetősége nem tájékoztatta megfelelően sem a kulturális tárcát, sem más illetékes hatóságokat a tárgyak külföldre küldés pontos körülményeiről, illetve az esetleges kockázatokról. A tárgyak biztosítása nem volt kellően átlátható, és felmerült, hogy a biztosítási fedezet nem volt megfelelő egy esetleges lopás vagy rongálás esetére.

És nemcsak a külföldi utaztatások sodorhatták veszélybe az aranysisakot vagy a dák karkötőket. A bukaresti történeti múzeum olyan súlyos állapotban van, hogy bármikor rádőlhet az épület az összes ott tárolt műkincsre, és porrá zúzza őket. Évtizedek óta húzódik ugyanis az épület restaurálása, de nem történt előrelépés. A fő kerékkötő, amint a kulturális újságírók többször felhívták rá a figyelmet – elég a Scena 9 és a Cultura la duba cikkeit elolvasni – nem más, mint Ernest Oberländer-Târnoveanu.

A múzeumigazgató kinevezése és politikai kapcsolatai

Ernest Oberländer-Târnoveanut 2010-ben nevezték ki a Román Nemzeti Történeti Múzeum élére, és azóta több botrány és szakmai vita kísérte tevékenységét. Hosszú hivatali ideje alatt számos belső konfliktus alakult ki az intézményben, amik a múzeum működésén, jobban mondva működésképtelenségén látszódtak leginkább.

Az igazgató közeli kapcsolatban állt több politikai vezetővel is, de igazgatói pozícióját úgy tűnik, hogy elsősorban a tíz éve regnáló elnöknek köszönheti. 2019-ben Klaus Iohannis ki is tüntette őt az Országos Hűség Szolgálati Érdemrend lovagi fokozatával, amelyet „kiemelkedő szolgálataiért” kapott, holott akkor már hangos volt a sajtó az igazgató visszaéléseitől, és az sem volt titok, hogy nyílt háború dúl a vezető és az intézmény alkalmazottai között. A kitüntetés évében egy miniszterelnöki ellenőrző testület is tiszteletét tette a múzeumban, hogy kivizsgálja a helyzetet, és számos visszaélést, szabálytalanságot tárt fel a működésében, különösen a gazdálkodás és a munkaügyi kérdések terén.

A kulturális minisztérium több vezetője, köztük Daniel Breaz és Bogdan Gheorghiu miniszterek, szintén konfliktusba kerültek vele az évek során, különösen a múzeum felújításának halogatása és az intézmény belső viszályai miatt. A múzeum alkalmazottainak több mint 50 százaléka az elmúlt években távozott, sokan közülük a belső feszültségek és az igazgatói döntések miatt.

Egy romlás története

Nem csoda, hogy Oberländer-Târnoveanu bukása hírére a kulturális elit egy emberként sóhajtott fel: „Már rég megérett az idő erre.” Vlad Alexandrescu, román történész, politikus, aki korábban Románia luxemburgi nagykövete volt, valamint 2015–2016 között kulturális miniszter a Dacian Cioloș kormányában, hosszú Facebook-bejegyzésben részletezte, hogy az igazgató mennyire káros hatással volt az intézményre.

Alexandrescu szerint Oberländer évek óta húzta magával az egész múzeumot a mélybe. Ahelyett, hogy modernizálta volna az intézményt, raktárakba zárta Románia történelmét, a látogatók üres termekkel és poros vitrinekkel szembesültek. Egy nyertes építészeti pályázatból éveken át tartó jogi háborút csinált, és inkább a fémdetektoros kincsvadászokat tömte pénzzel, mint hogy a szakmai régészetet támogatta volna. A kincsvadászok a történelmi lelőhelyeket tönkretették, a múzeum tele lett kontextus nélküli „kincsekkel”.

A hollandiai rablás csak hab volt a tortán, vélte a volt miniszter. Fejetlenség, káosz, nulla felelősségvállalás – Alexandrescu szerint Oberländer egy múzeumigazgató legrosszabb archetípusa volt: bürokratikus akadály, aki a vezetés látszatát keltette, miközben minden valódi előrelépést gáncsolt. Bukása így nemcsak jogos, hanem elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a Román Nemzeti Történeti Múzeum végre kiléphessen az évtizedes pangásból.

A múzeum felújításának fiaskója

Egy soha véget nem érő rekonstrukciós projektként lehetne jellemezni a Román Nemzeti Történeti Múzeum épületének helyzetét, amely az elmúlt két évtizedben egyre kritikusabbá vált. A 19. század végén épült Postapalota már évtizedek óta sürgős felújításra szorul. 2002-ben indult meg egy nagyszabású rehabilitációs projekt, amely célul tűzte ki az épület szerkezeti megerősítését, modernizálását és a múzeumi funkciók bővítését. Azonban a tervezés már kezdetektől fogva kaotikusan zajlott, és a kivitelezés folyamatos akadályokba ütközött.

Az első komoly probléma az volt, hogy a kivitelező cég jelentős többletköltségeket számlázott ki, amit az illetékes hatóságok nem hagytak jóvá. Ennek következtében a munkálatok többször félbeszakadtak, majd végül teljesen leálltak. A 2000-es évek végére az épület félig lebontva, de félbehagyva maradt, ami még nagyobb veszélyt jelentett az állagmegóvás szempontjából. A helyzetet tovább súlyosbította a korrupciós botrányok gyanúja, amelyek miatt újabb vizsgálatok indultak, és a felújítási projekt egyre inkább elakadt a bürokrácia útvesztőjében.

2016-ban a Kulturális Minisztérium egy nemzetközi építészeti pályázatot szervezett, amelyet a Starh nevű romániai építésziroda nyert meg. A pályázat célja egy modern, európai színvonalú történelmi múzeum létrehozása volt, amely megfelelő környezetet biztosítana a kiállítási tárgyaknak, valamint korszerű látogatói élményt kínálna.

Azonban Oberländer, arra hivatkozva akadályozta a projekt megvalósulását, hogy a nyertes pályázat nem felel meg a múzeum által támasztott követelményeknek. Az ügy hosszú jogi csatározásokba torkollott a Romániai Építészkamarával (OAR), amely végül a bíróságon nyert pert a múzeummal szemben. Ennek ellenére a projekt sosem indult el, és a múzeum állapota tovább romlott.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az épület földrengésveszélyes, és a benne tárolt történelmi leletek, köztük több ezer éves műkincsek, veszélyben vannak. A belső terek 80 százaléka továbbra is lezárva maradt, így a román közönség jelentős része nem fér hozzá saját kulturális örökségéhez.

Mi következik a bukás után?

A szakemberek szerint a dák műkincsek külföldi utaztatása nem volt más, mint egy pótcselekvés, amellyel Oberländer megpróbálta elfedni a múzeum tényleges működésképtelenségét. Miközben a világ különböző pontjain turnéztatta a kincseket, odahaza nem volt se egy átfogó koncepció az állandó kiállításról, se érdemi fejlesztés az épületben. Egy ország történeti múzeuma arra hivatott, hogy korszerű és interaktív formában mutassa be a múltját – ehelyett az MNIR egy félig bezárt, poros raktárra emlékeztet, ahol az értékes tárgyak ládákba zárva hevernek, és a látogatók csak töredékét láthatják annak, amit a múzeumnak elvileg képviselnie kellene. Az igazgató külföldi szereplései látványos PR-akciók voltak, amelyekkel a valódi koncepció és vezetői stratégia hiányát próbálta elfedni – amíg a rablás brutális módon rá nem mutatott arra, milyen ingatag lábakon állt ez az egész mutatvány.

Oberländer menesztése után sokan fellélegeztek, azonban a sokféle probléma nem oldódik meg magától. Egyértelművé vált, hogy egy múzeum nem működhet koncepció és szakmai irányítás nélkül, de az is, hogy a kulturális intézmények nem tarthatók fenn pusztán lelkesedésből és szűkös erőforrásokból. A kiszivárgott 2025-ös költségvetés sem ígér sok jót: a kulturális szektor továbbra is a politikai prioritások peremére szorul, miközben a múzeumi dolgozók alulfizetettek, a szakemberhiány súlyosbodik, és a vezetői pozíciókat gyakran politikai lojalitás, nem pedig szakértelem alapján osztják ki. A nagyszebeni Brukenthal Múzeum egyhetes tiltakozó bezárása intő jel volt – valójában minden romániai múzeumnak így kellene tennie, hogy végre nyilvánvalóvá váljon: a kultúra nem működhet pénz és stratégiai támogatás nélkül. Ha ezt nem értik meg a döntéshozók, a következő években nemcsak a múzeumok falai, hanem a kulturális örökség is végleg meginoghat.