Menesztik a Román Nemzeti Történeti Múzeum igazgatóját a dák arany ellopása miatt
2025. January 28. – 16:38
A román kulturális miniszter, Natalia Intotero (PSD) kedden bejelentette, hogy meneszti a Nemzeti Történeti Múzeum igazgatóját, Ernest Oberlander-Târnoveanut, miután az igazgató megtagadta a lemondását. A döntés a hollandiai Drents Múzeumban történt rablással kapcsolatos kommunikációs problémákra hivatkozva született meg.
Natalia Intotero elmondta, hogy az igazgató nem tudta megfelelően kezelni a válsághelyzetet, különösen a média tájékoztatását. „Ez egy nehéz helyzet számára is, de úgy éreztem, hogy kommunikációs szempontból túlnőtt rajta ez a krízis” – nyilatkozta a miniszter. A rablást „kimondhatatlan tragédiának” nevezte, amely mély fájdalmat okozott a román kulturális örökség számára.
A miniszter a kormányülést követően több intézkedést rendelt el. A múzeumok helyzetének felmérése érdekében minden múzeum vezetőjének csütörtökig kell jelentést készítenie a biztonsági rendszerekről és arról, hogy vannak-e kulturális javak külföldön kiállítva. Ugyanakkor Oberlander-Târnoveanut felszólították, hogy nyújtson be minden dokumentumot az asseni kiállítás szervezésével kapcsolatban, beleértve a holland Drents Múzeummal folytatott levelezést és az együttműködés indokoltságát.
A miniszter sérelmezte, hogy az igazgató nem tájékoztatta időben a kiállításról és a válsághelyzet kezeléséről. „Olyan helyzetbe kerültem, ahol nem kaptam meg a szükséges információkat időben, ami méltatlan egy ilyen krízis során” – mondta Intotero. Az igazgatót felszólították, hogy mondjon le tisztségéről, de miután ezt megtagadta, a miniszter kezdeményezte a menedzsmenti szerződés felbontását, amely után 15 napos felmondási idő lép életbe.
Ernest Oberländer-Târnoveanu, a Román Nemzeti Történeti Múzeum menesztett igazgatója egy közleményben kijelentette, hogy a menesztése során semmilyen törvénysértést vagy szabályszegést nem róttak fel neki. Úgy véli, hogy hamis indokokkal próbálták őt lemondásra kényszeríteni, és megfélemlíteni különböző eszközökkel. Az igazgató elutasította a lemondásra irányuló felhívást, mivel szerinte a jelenlegi kritikus időszakban, amikor az ellopott műkincsek visszaszerzésére irányuló erőfeszítések zajlanak, a múzeum vezető nélküli maradása súlyosan hátráltatná ezt a folyamatot.
Január 25-én hajnalban a hollandiai Drents Múzeumot súlyos rablás érte. A tettesek robbanószerrel nyitották meg az épület egyik külső falát, majd betörtek, és elvittek négy felbecsülhetetlen értékű tárgyat, köztük a híres coţofeneşti-i aranysisakot és három dák aranykarkötőt. A tárgyakat a Román Nemzeti Történeti Múzeum kölcsönözte a Drents Múzeumnak egy ideiglenes kiállítás részeként.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!