Visky András nyerte el az idei Margó-díjat

Visky András Kitelepítés című regényéért nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat – közölték a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár szervezői az MTI-vel csütörtökön. A nyertes pénzdíjat, kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap, valamint 15 millió forint értékű népszerűsítő kampány segíti győztes könyvének pályáját – közölték.
Visky András könyve mellett Bánhidi Lilla Sorsod Borsod című krimije, valamint K. Varga Bence Repedések könyve című novelláskötete került a döntőbe.
A Margó-díjra 2023-ban összesen 34 pályázat érkezett, amelyből tíz könyvet választott ki a Könyves Magazin szerkesztőiből álló szakmai előzsűri. 2023-ban a Kalligram, a Prae Kiadó, a Parnasszus, a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, az Athenaeum, a Fiatal Írók Szövetsége, a Lampion Könyvek, az Animus és a Jelenkor kiadó könyvei jutottak be a legjobbak közé. A Margó-díjról a Fiatal Írók Szövetsége, a Szépírók Társasága és a Margó Irodalmi Fesztivál képviselőiből álló szakmai zsűri döntött.
Visky Andrásnak noha a Kitelepítés az első regénye, már évtizedek óta elismert drámaíró, költő. A Jelenkor Kiadónál 2022-ben megjelent Kitelepítés című regényében szereplő kisfiút kétévesen édesanyjával és hét testvérével egy lágerbe telepítik, a református lelkész apát bebörtönzik, az ő történetüket követheti végig az olvasó.
„Bibliai szövegek, humor, szeretet és szenvedés, valóság és szürreál keveredik Visky új könyvében. »A hetedik te magad légy!« – a József Attila sor azért illik ide, mert Visky András tényleg hetedik gyermekként született. A családját, miután a lelkész apát államellenes tevékenységért huszonkét évre ítélik, kényszermunkatáborba telepítik. Ennek a szenvedéstörténetnek lesz a hetedik, legkisebb gyermek a krónikása” – írtuk a regényről, és Visky Andrással interjút is készítettünk a kötetről.
A szerző a Kitelepítésért korábban Artisjus Irodalmi Díjat és Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat is kapott.
Idén kilencedik alkalommal ítélték oda a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat. A 2015-ben indított kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet az első prózakötetes szerzőkre, és ezen keresztül is népszerűsítse a hazai kortárs irodalmat. Az elmúlt nyolc évben Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita, Halász Rita, tavaly Vonnák Diána kapta meg az elismerést.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!