Kényes helyzetben éri Von der Leyent a bizalmatlansági indítvány

Több mint egy évtizeddel a legutóbbi hasonló eset után az európai parlamenti képviselők az Európai Unió kvázikormánya ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról fognak szavazni a héten. A jobbról indult kezdeményezésnek nem sok esélye van arra, hogy megbuktassa az Európai Bizottságot, de épp akkor futott be, amikor balról is egyre nagyobb a morgolódás Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel szemben.

Főleg, de nem csak a pfizeres sms-ekkel indokolták

Az eljárást a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) EP-képviselője, Gheorghe Piperea kezdeményezte. A hivatalos indítványa legtöbbször a koronavírus elleni Pfizer-oltások ügyét emlegette fel, ahol a legnagyobb szerződés előtt Von der Leyen sms-ekben egyeztetett a cég vezérigazgatójával. A New York Times kikérte az üzeneteket, de az Európai Bizottság megtagadta, hogy kiadja ezeket, így a lap pert indított.

A bizalmatlansági indítvány felemlegette többek között azt, hogy májusban az EU bírósága megsemmisítette az üzenetek kiadását elutasító bizottsági döntést, valamint azt, hogy az Európai Ügyészség is vizsgálatot indított az eset miatt. A pfizeres sms-ek ügyéről itt írtunk részletesen.

Bár Piperea is előzetesen főleg ezt az ügyet emlegette, az indítvány egy sor más indokot is hoz a helyreállítási alapról készült számvevőszéki jelentéstől kezdve az Európai Parlament kihagyásán át az uniós védelmi hitel elfogadásánál a bizottsági „jogtalan beavatkozásig” a német parlamenti és román elnökválasztáson. Utóbbi egy volt uniós biztos szavainak félreértelmezése.

A javaslatot végül 77-en támogatták, a legtöbben Lengyelországból és Romániából. Végül csak a Von der Leyen frakciójától, a jobbközép Európai Néppárttól jobbra álló csoportok és a többnyire szélsőjobboldaliakból álló függetlenek képviselői közül támogatták az indítványt. Egyedüli magyarként a Mi Hazánk képviselője, Borvendég Zsuzsanna is csatlakozott. Piperea és a Politico szerint korábban volt köztük néhány néppárti is, de a végső aláírók között nincsenek.

Nagyjából harmadukat, 27-et az AUR EP-frakciója, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) adta, egy híján ugyanannyit a Mi Hazánkkal létrejött Szuverén Nemzetek Európája (ESN). Utóbbi csoportból szinte mindenki aláírta a javaslatot. A Fidesz-KDNP frakciójából, a Patrióták Európáért (PfE) képviselőcsoportból csak hatan csatlakoztak, a többiek függetlenek. Utóbbiak általában annyira szélsőjobboldaliak, hogy egyik frakcióba se férnek be, például ilyen a Von der Leyen megválasztásakor szájkosárral kiabáló és hullazsákot lóbáló Diana Iovanovici Şoşoacă, akinek a pártját korábban a Mi Hazánk kérésére nem vették fel az ESN-be.

Hétfőn vitát tartanak, a szavazás csütörtökön jöhet

Az alapján, hogy balról senki – még a Von der Leyent rendszeresen kritizáló szélsőbaloldali frakcióból – sem írta alá a bizalmatlansági indítványt, nem sok esélye van a javaslatnak. A szavazáson a hiányzókkal együtt az összes, 719 képviselő fele és az igennel vagy nemmel voksolók legalább kétharmada kellene, hogy Von der Leyen és az egész Európai Bizottság megbukjon.

Ennyi képviselő akkor se jönne össze, ha a támogatók három frakciójából és a függetlenek közül mindenki igennel szavazna. Az EP három vagy négy blokkra osztható:

• a bizalmatlansági indítványt támogatók három frakciójában, az ECR-ben, a PfE-ben és az ESN-ben 191-en ülnek (plusz hozzájuk lehet csapni a függetlenek szélsőjobboldali részét);
• majdnem ugyanennyi, de ahogy azt nemrég Orbán Viktor megállapította, kevesebb az Európai Néppárt 188 képviselője;
• a baloldaliak pedig a szocialistákkal (köztük a DK-sokkal), a liberálisokkal, a zöldekkel és a szélsőbaloldaliakkal 310-en vannak;
• a baloldaliak közül az első két frakció 211 képviselővel van benne a Néppárttal együtt egy laza nagykoalícióban, amiről a mostani ciklus elején egy együttműködési „platformot” írtak alá, de korábban is voltak hasonló egyezségek mellett alternatív felállások.

Látszik, hogy az euroszkeptikus és szélsőjobboldali pártok önmagukban messze vannak a 361 fős abszolút többségtől. Még akkor is így lenne, ha a Von der Leyen tavalyi újraválasztását ellenző szélsőbaloldaliak 46 képviselője csatlakozna hozzájuk. Ők ráadásul még az ellen is felszólaltak, amikor a Patrióták májusban csak egy vitát akartak rendezni az sms-es ítéletről.

A bizalmatlansági indítvány mindenesetre 77 képviselővel elérte, amit a májusi PfE-javaslat 132 igen szavazattal nem tudott. A bizalmi szavazás előtt ugyanis vitát kell tartani, amit hétfőn rendeznek, így napirenden tudják tartani az ügyet. Itt a frakciók egy-egy szószólója állhat a pulpitushoz. Delphine Colard EP-szóvivő jelezte, hogy előttük, és ha akar, utánuk beszélhet Von der Leyen. Maga a szavazás majd csütörtökön jöhet.

Esélytelennek tűnik a kettős többség

„Ha megnézik a listát, és utánanéznek, hogy kik ezek az emberek, szerintem részünkről nem sokat kell kommentálni” – jelentette ki pénteken a Von der Leyent bizottsági elnöknek jelölő néppártiak sajtószolgálatát vezető Daniel Köster. A brit parlamentben a vezető tisztségektől távol, hátul ülő, a pártjaik hivatalos álláspontja ellen gyakran lázadó képviselőkre használt kifejezéssel „backbenchereknek” hívta őket.

Szerinte ők „Putyin-barátok, ukránellenesek és EU-ellenesek. Ez a lista annyira csúf, hogy még a Patrióták sem merték aláírni.” (Abból a frakcióból tehát végül hatan támogatták a javaslatot.) A néppártiak egyhangúlag ellene fognak szavazni, ígérte, azt hangsúlyozva, hogy alig egy éve erős felhatalmazást kapott az Európai Bizottság, a mostani, geopolitikailag egyre feszültebb időszakban pedig felelőtlennek tartotta az „ilyen kis manővereket. Ez a javaslat bukni fog.”

Vincent Stuer, a liberálisok szóvivője támogathatatlan kotyvaléknak nevezte az indítványt, szerinte a szélsőjobboldali pártok köré húzott karanténnak megfelelően ellene lesznek. A zöldek szintén ellenezték a „szélsőjobboldali PR-fogást”. A három frakciónak összesen 316 képviselője van, nélkülük nagyon nehezen lenne meg a 361 fős abszolút többség.

A PfE Von der Leyen ellen van, ennek megfelelően fog szavazni, ígérte ugyanakkor a harmadik legnagyobb frakció nevében Pedro López de Pablo szóvivő.

A szélsőbaloldaliak mellett a szocialisták sem ígértek semmit: a szavazás hetén felmérik a helyzetet,

ami „egyenes következménye a Néppárt felelőtlenségének és kettős játékainak” – jelentette ki Utta Tuttlies. A szóvivő szerint az elnökük világos elkötelezettség jeleit kérte Von der Leyentől. „Ideje, hogy a Néppárt eldöntse, kivel épít hidakat: velünk, vagy azokkal, akik ezt a javaslatot kezdeményezték.” Liberális kollégája is abban reménykedett, hogy a néppártiak veszik az adást: nem lehet kormányozni a radikális jobboldallal. „Sajnálatos kimondani, hogy hetente” látnak ilyen eseteket. Érzésük szerint úgy tárgyalnak velük Von der Leyenék, hogy ha túlságosan ellenkeznek valami ellen, „máshol keresnek barátokat”.

Épp nemrég jelent meg a sokadik repedés a nagykoalíción

Azokra a feszültségekre utaltak, amik legutóbb épp pár hete törtek felszínre. Ezek részben azzal függnek össze, hogy a három tömbből – a néppártiak, a tőlük jobbra és balra állók – egyike sem tud önállóan abszolút többséget kihozni. A jobbközép frakció viszont a másik kettő közül bármelyikkel képes erre, akár csak a platformmegállapodás két baloldali frakciójával is – és ezt a lehetőséget a néppártiak ki is használják. A tavalyi EP-választás után közvetlenül még úgy tűnt, nem jön ki a matek egy jobboldali többséghez, de a PfE-be átült a liberálisoktól a cseh ANO, amivel nagyot fordított az erőviszonyokon, és az ESN-nel együtt több korábbi vagy új függetlent is behúztak.

A néppártiak a középplatform ellenére időnként a tőlük jobbra álló euroszkeptikus vagy EU-ellenes, szélsőjobboldali pártokkal fognak össze, ami ellen egyre hangosabban tiltakoznak balról. Az egyik első ilyen látványos jobboldali együttszavazás a venezuelai elnökválasztásról szólt, ezután ragadt rajta a felálláson több helyen a „venezuelai többség” vagy „venezuelai koalíció”. A tavalyi Szaharov-díjat is a jobboldaliak szavazataival nyerte a venezuelai ellenzék, de nem csak egyetlen dél-amerikai ország ügyében tudtak összeállni.

A néppárti kétkapuzás már az Európai Bizottság tavalyi megalakulásakor látszott.

A néppártiak a három másik jobboldali frakció közül főleg a legmérsékeltebb ECR-rel tudnak együttműködni, akik – az évtizedek óta használt karantént bomlasztva – kaptak egy bizottsági alelnökséget Raffaele Fittóval, a döntés mellett a néppártiak is kiálltak.

A 2024-es költségvetésről szóló tagállami álláspont parlamenti véleményezésénél a jobboldali frakciók közösen szavaztak meg migrációs szigorításokról szóló módosítókat. Az eredmény furcsa együttállást hozott: a tiltakozó szocialisták, liberálisok és a zöldek a PfE-sekkel – köztük a fideszesekkel – együtt szavazták le a teljes szövegtervezetet.

A folyamat összefügg azzal, hogy a – többségében néppárti – kormányokkal a háta mögött az Európai Bizottság épp egy „egyszerűsítési forradalmon” dolgozik. Közben sok olyan környezetvédelmi javaslatot nyeseget meg, amit még az előző Európai Bizottság fogadott el vagy kezdeményezett. Akkor a testületen belül a szocialista Frans Timmermans felelt alelnöki szinten a „zöld megállapodásért”, most a szintén szocialista Teresa Ribera felel a „tisztára” átkeresztelt átmenetért.

A történet legutóbbi felvonása június végén jött el, nem sokkal azelőtt, hogy elég aláírás jött volna össze a bizalmatlansági indítványhoz. A félrevezető környezetvédelmi állításokról szóló „zöldre festési” javaslatról már a 2024-es választás előtt elindultak az egyeztetések az EP, a tagállami kormányok és az Európai Bizottság között. A néppártiak viszont idén júniusban levélben kérték a visszavonását. Utána újságírói kérdésre, az Európai Bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján, egy pénteken jelentették be, hogy a testület el akarja kaszálni a tervezetet – úgy, hogy a következő hétfőn már az utolsó háromoldalú egyeztetést tartották volna a javaslatról.

Azon a hétfőn már a bizottsági vezető szóvivője, Paula Pinho volt kénytelen „pontosítani”, mi történt. Arra hivatkozott, hogy a kormányok és az EP alkudozása közben módosítottak az eredeti, bizottsági javaslaton, és így a mikrovállalkozásokra is kiterjesztették volna, ez viszont szembe ment volna az egyszerűsítéssel. Ha ezt kiveszik a hétfői egyeztetésen, „újragondolhatjuk a visszavonási javaslatunkat”.

Végül nem volt erre lehetőség, mert „kevesebb mint három órával” a végső egyeztetés előtt lefújták a találkozót, derült ki még aznap szocialista és zöld képviselők külön sajtótájékoztatóján. A tagállamok testületének soros lengyel elnöksége a bizottsági bejelentésekre és a miniszterek álláspontjának változására hivatkozott, mert az ECR-es Olasz Testvérek vezette, néppárti és PfE-s pártokból is álló olasz kormány kifarolt a félkész egyezségből. A parlamenti sajtótájékoztatón Tiemo Wölken azzal vádolta az Európai Bizottságot, hogy kisiklatta a tárgyalásokat.

„A Néppárt ismét politikai játszmáját játszotta a szélsőjobbal együtt ahelyett, hogy működőképes kompromisszumot próbált volna kidolgozni a politikai centrummal.”

Az euroszkeptikus ECR ugyanakkor Facebookon üdvözölte a javaslat visszavonását. A baloldaliak „küszködnek azzal, hogy alkalmazkodjanak az Európai Parlamentben a jobboldali többség új politikai valóságához” – írták, maguknak és a jobboldali pártoknak betudva a javaslat visszavonását.

Ha valaki azt hinné, hogy az ilyen példákat naugyézva lobogtatná a tavaly „Brüsszel” elfoglalásával kampányoló, már a néppárti távozás előtt is jobboldali összefogást sürgető Fidesz, annak ajánljuk a figyelmébe a magát épp Brüsszel egyetlen valódi ellenzékének kikiáltó frakcióból Dömötör Csabával készült tavalyi interjúnkat.

Jelzést küldhetnek az eredménnyel

Ebben a helyzetben külön érdekes, hogy a Néppárttól jobbra álló frakciók közül épp a hozzá legközelebb lévő ECR-ből támogatták legtöbben a bizalmatlansági indítványt, bár a 27-ből 16-an a Jog és Igazságosságból (PiS) írták alá. A Jarosław Kaczyński-féle lengyel pártnak kormányon kemény konfliktusai voltak az Európai Bizottsággal. Közben az olasz kormánykoalíció pártjai közül még a PfE-s Ligából sem csatlakozott senki.

Kérdés, hogy a szavazásnál hová állnak majd az ECR-esek, és ennek lesz-e bármilyen hatása az alkalmankénti együttműködésre a Néppárttal. Pénteken a szóvivőjük, Stephen Jones a pártpolitikát emlegetők megjegyzésein értetlenkedett, mert „ahogy azt számtalanszor világossá tettem, ez egyéni tagok kezdeményezése”. Az álláspontjukat kedden, azaz a vita utáni napon alakítják ki.

Azt is érdemes lesz figyelni, hogy a baloldaliak közül üzennek-e valakik Von der Leyennek, vagy kitartanak amellett, hogy nem működnek együtt az euroszkeptikusokkal és EU-ellenes szélsőjobboldaliakkal. Ez látható lesz: az EP szóvivője pénteken megerősítette, hogy

a szabályok szerint az általában használt módon, név szerint kell majd szavazni a bizalmatlansági indítványról.

A liberálisok szóvivője szerint ha valami jó kisül ebből, akkor az az lesz, hogy a középpártok ismét összébb zárnak. A néppártiaké viszont azt fejtegette, hogy ez egyéni képviselők kezdeményezése. Készek mindenkivel együttműködni, aki támogatja az EU-t, a jogállamiságot és Ukrajnát – ismételte sokadszor a néppárti felsorolást, amivel az oroszellenes ECR tagjaira vagy legalábbis egy részükre is szoktak utalni. Az euroszkeptikus frakcióból hangsúlyozták, hogy rendszeresen együtt dolgoznak, kiemelve a migrációt.

Ez már utal rá, milyen parlamenti felállás és e miatti vita várható az eredetinél keményebbre átdolgozott bizottsági javaslatnál, amit márciusban mutattak be az elutasított menedékkérelmű migránsok visszaküldésére.

Akár megnyert bizalmi szavazás után is meg lehet bukni

Az EP kutatószolgálata szerint eddig 13-szor volt példa hasonló bizalmatlansági indítványra, és ezek egyszer sem mentek át. Ugyanakkor Von der Leyent egy régi elődje, Jacques Santer esete alapján az sem nyugtathatná meg teljesen, ha meggyőző arányban bukna a próbálkozás. Santer mögött eleve vékony többség állt 1994-ben, miután a britek kigolyózták az előző esélyest. Von der Leyent elsőre szintén nem a legesélyesebbként jelölték a tagállami vezetők, 2019-ben elsőre papírvékony, a második ciklusára tavaly nyáron már magabiztosabb előnnyel szavazták meg az EP-ben.

A Santer bukásához vezető ügy előtt is elégedetlenkedtek a képviselők azzal, ahogyan kezelték őket a kutatószolgálati elemzés szerint, és egy elhúzódó folyamat vezetett ahhoz, hogy a teljes testület lemondjon. Itt az első bizalmatlansági indítvány ugyan nem kapott többséget, de a nyomán létrehoztak egy szakértői bizottságot, és miután ez kritizálta a testületet, egy elkerülhetetlennek látszó újabb bizalmi szavazás elől inkább lemondásba menekült a Santer-bizottság.