Trump húszezer támogatója előtt írt alá elnöki rendeleteket, Biden 78 döntésének visszavonásával kezdett
- Magyar idő szerint hétfőn este hatkor Donald Trump letette az elnöki esküt, ő az Egyesült Államok 47. elnöke.
- A beiktatást a hideg időjárás miatt 1985 óta először beltéren, a Capitolium Rotundájában tartják.
- Trump a St John's templomban járt egy reggeli istentiszteleten, ami után Melania Trumppal együtt a Fehér Házba ment, ahol a leköszönő Joe Bidennel és Jill Bidennel teáztak.
- Utána megérkeztek a Capitoliumba, ahol a volt elnökök, techmilliárdosok és külföldi vendégek is részt vettek a beiktatáson.
- Trump beiktatási beszédében azt mondta: Amerika aranykora elkezdődött. Arról is beszélt az ellene elkövetett merényletre utalva, hogy azért mentette meg Isten, hogy újra naggyá tegye Amerikát.
- Azt is kijelentette, hogy vészhelyzetet hirdet a déli határon, és a mexikói kartelleket külföldi terrorszervezeteknek minősítik. Azt mondta, a Mexikói-öblöt átnevezik Amerikai-öbölre, a Panama-csatornát pedig visszaveszik.
- Nagy ovációt aratott, különösen Elon Musk arcán volt látható az öröm, amikor Trump arról beszélt, hogy amerikai űrhajósok az amerikai lobogót elviszik a Marsra, vagyis meghirdette az űrverseny új állomását.
- Trump az eskütétel és a beiktatási beszéde után elbúcsúztatta Bidenéket, majd pedig az ebéd után a Capital One Arenában beszélt, és húszezer támogatója előtt elnöki rendeletek is aláírt. Biden 78 döntésének visszavonásával kezdett.
- Utána ment az Ovális Irodába, és később három beiktatási bált is rendeztek.
„Első lépésként a kormányzati megbízhatóság és átláthatóság helyreállítására” a kormányzati dokumentumok minősítésének átvizsgálását ígéri Trump, annak érdekében, hogy az 1963-ban megölt John F. Kennedy elnök halálával kapcsolatos utolsó dokumentumokat is nyilvánosságra hozzák. Ugyanígy újabb iratokat tennének hozzáférhetővé a néhai elnök fivére, Robert Kennedy és Martin Luther King halálával kapcsolatban.
Robert Kennedy fia – JFK unokaöccse – a család demokrata gyökerei ellenére határozottan kiállt Trump újraválasztása mellett. Az oltásszkeptikus és más konteók támogatójaként ismert Robert F. Kennedy Jr. viszonzásul egészségügyi miniszteri megbízatást kap Trumptól.
Robert F. Kennedy szerint nagybátyjának halálában a CIA is szerepet játszott. Bár Trump most minden irat nyilvánosságra hozatalát ígérte, valójában ezzel csak saját, 2017-2021-es elnökségének mulasztását ellensúlyozná. Egy 1992-es törvény szerint 2017-ig minden iratot hozzáférhetővé kellett volna tenni, ám a Trump-adminisztráció több iratot nemzetbiztonsági okokra hivatkozva visszatartott, ezek nagy részét végül a most távozó Joe Biden elnöksége alatt adták ki, ezzel az iratok 97 százaléka vált nyilvánossá.
Mint említettük, Donald Trump, felesége, Melania, J. D. Vance alelnök és felesége, Usha, valamint több szövetségesük is részt vett egy washingtoni istentiszteleten a St. Johns baptista templomban, helyi idő szerint hétfő reggel. Lássuk, képeken hogy nézett ki mindez:
Megérkezett a Fehér Házba a leendő alelnök pár, Vance-ék. Az épület bejárati főlépcsőjén Kamala Harris távozó alelnök és férje fogadták őket. Érdekesség, hogy J. D. Vance miután kiszállt a kocsiból, jó ideig várta feleségét, Ushát, aki csak nem szállt ki a kocsiból. Végül a SUV mögül bukkant elő mosolyogva, és minden ment tovább a protokoll szerint. Trump konvoja közben visszament a Blair House nevű sorházba, ahonnan nemrég még az istentiszteletre indult.
Donald Trump egyik fő választási ígérete volt, hogy óriási vámokat fog kivetni az Egyesült Államokba érkező külföldi árucikkekre, különösen a kínai termékekre. Első elnöki napján azonban egyelőre nem lesznek vámok, csak egy memorandumot tesz közzé, arra utasítva a szövetségi szerveket, hogy tanulmányozzák a kérdést – tudta meg a Wall Street Journal.
A lap információi szerint elsőként a Mexikóra, Kanadára és Kínára kivetett vámok hatásait tanulmányozzák, és cikkük szerint Trump sokkal visszafogottabb vámokra készül, mint amiről az elnöválasztási kampánya alatt beszélt.
Magyar idő szerint fél 4 előtt nem sokkal Donald Trump és felesége, Melania elhagyták a St. Johns baptista templomot, ahol a szokásos istentiszteleten vett részt. Trump konvoja ezután a Fehér Házhoz hajt majd, ahol a Biden-házaspárral, valamint Kamala Harrissel és férjével teázáson vesz részt, búcsúztatván az előző adminisztrációt.
A csendesen csordogáló események egy picit felpörögtek a beiktatás előtt: kijött a Fehér Házból Joe és Jill Biden, a leköszönő elnöki pár, akik Kamala Harris távozó alelnököt és Doug Emhoffot, a férjét fogadták. Ők már a Trumpékkal közös teázásra készülnek. Trump még a baptista templomban van, ahonnan a CNN tévés közvetítése alapján J. D. Vance leendő alelnök már távozott.
Elsőre furcsának hathat, hogy egyes amerikai közszereplők nem követtek el bűncselekményt, se vétséget, mégis elnöki kegyelmet kapnak. Joe Biden leköszönő elnök az utolsó pillanatban élt azzal az opcióval, hogy – megelőzve Donald Trump belengetett bosszúhadjáratát – előre kegyelmet adott többek közt a Fehér Ház volt orvosi főtanácsadójának, Anthony Faucinak, Mark Milley nyugalmazott tábornoknak, az egyesített vezérkari bizottság volt főnökének, valamint a Capitolium elleni, négy évvel ezelőtti támadást vizsgáló képviselőházi bizottság tagjainak.
A Village People Trump egy előző napi washingtoni nagygyűlésén is tiszteletét tette, remek fotók is készültek róla, ahogy Trumppal parádéznak a színpadon. A Y.M.C.A-ről ismert zenekar jelezte, nem feltétlen politikai szimpátiából vesznek részt az eseményen, hanem mert szerintük „a zenének függetlennek kell maradnia a politikától”. A Village People-nek lesz még egy jelenése, az egyik beiktatási bálon is dalolnak majd.
Az eseménysorból Carrie Underwood, az American Idol tehetségkutató műsor révén ismertté vált énekesnő is fellép majd, az America the Beautiful című dalt fogja előadni az eskütétel előtt.
Donald Trump azt ígérte, egyből a beiktatása után rendeletek sorát fogja aláírni, részben hogy megszüntesse elődje, Joe Biden több döntését. Az amerikai sajtó szerint mintegy 100 ilyen új elnöki rendelet várható, ezeket még a kongresszusban fogja aláírni. Apropó kongresszus, a törvényhozás két háza is hamar akcióba lendül, és sorra választja majd meg a Trump által jelölt tisztviselőket, kiemelten a kabinet minisztereit. Az új rendeletek többek közt a mexikói határfal kibővítéséről, bevándorlók kitoloncolásáról, a menedékjog korlátozásáról, a párizsi klímaegyezményből való kilépésről, környezetvédelmi szabályok felszámolásáról szól majd. Részletesebben reggeli cikkünkben foglaltuk össze, mit tervez az új elnök első napján végrehajtani.
Orbán Viktornak a Donald Trumppal kialakított jó kapcsolata miatt sokan, így az amerikai sajtó egy része is okkal számított arra, hogy a magyar miniszterelnök ott lesz a beiktatáson az állam- és kormányfők között.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke öt nappal a beiktatás előtt röviden azt válaszolta, hogy Orbán Viktor január 20-án Budapesten lesz, ahol a magyar EU-elnökség eredményeit értékelő konferencián vesz részt. Később Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár azt írta a Facebookján: „Az amerikai elnök január 20-ai beiktatására – bármely más külföldi vezetőhöz hasonlóan – a magyar kormány egyetlen képviselője sem kapott »hivatalos meghívást«”. Majd arról írt, hogy aki részt vesz az eseményen, az személyes meghívásra vagy az elnöki stáb meghívására teszi, nem pedig hivatalos minőségében: „Mivel ez nem hivatalos megbeszélések vagy találkozók alkalma, hanem teljesen más célt szolgál”. Abban Kovácsnak akár igaza is lehet, hogy „hivatalos” meghívót senki nem kapott, de a reakció inkább játék a szavakkal, mert a hírek szerint állam- és kormányfők is ott lesznek az eseményen, akiket ettől még lehet, hogy valamilyen „nem hivatalos” formában invitáltak az eseményre.
A Politico Kovács magyarázata után arról írt, hogy Orbán Viktor szerintük kaphatott meghívást. „Donald Trump beiktatására a meghívottak listáján szerepel Orbán Viktor miniszterelnök is, akit az európai politikai életben Vlagyimir Putyin tisztelőjeként emlegetnek, és Európa rosszfiújának tartanak. Orbán Viktor azonban nem tudja megoldani a részvételt, közölte a magyar miniszterelnök hivatala a sajtóval” – írta a Politico. Azt a lap is elismeri, hogy hagyományosan nem szokás külföldi vezetőket meghívni ezekre a ceremóniákra, de szerintük Trump nem is ezeknek a szokásoknak az embere, így több külföldi vezetőt is invitált. Az ügyben kerestük a miniszterelnök sajtófőnökét, arra voltunk kíváncsiak, hogy Orbán Viktor kapott-e bármilyen meghívást Donald Trump beiktatási ünnepségére, de nem kaptunk választ.
Szombaton kiderült, hogy a Fideszt végül Gál Kinga EP-képviselő, a Patrióták Európáért pártszövetség alelnöke fogja képviselni Washingtonban. A frakciójából ott lesz még a spanyol Vox vezetője, Santiago Abascal is.
A miniszterelnök a hétfői konferencián megint arról beszélt, hogy el kell foglalni Brüsszelt, ahol szerinte hamarosan a nap is másként süt majd Donald Trump beiktatása után.
Az amerikai elnöki beiktatásokhoz képest szokatlan, hogy Trump ceremóniájára több külföldi politikus meghívást kapott. Akiket Washingtonban invitáltak, azok között felülreprezentáltak a Trumppal ideológiai egyetértésben lévő politikusok, így hiába is keresnénk például a szomszédos Mexikó vagy Kanada vezetőit. Így várhatóan olyan figurák lesznek ott, mint Javier Milei argentin elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök vagy Nigel Farage, a brexit atyja, a brit Reform Párt vezetője.
A sorból meglepő módon kilóg Kína vezetője, Hszi Csin-ping, aki nem fogadta el végül a meghívást, alelnökét küldi Amerikába. Külügyminiszteri szinten olyan fontos országok képviseltetik még magukat várhatóan, mint India, Japán és Ausztrália.
Ezen felül az összes még élő elnök és feleségeik ott lesznek, Michelle Obamát leszámítva, aki nem indokolta meg távollétét. Ott lesznek még a Trump kegyeit kereső techvezérek, mint például Elon Musk, Jeff Bezos vagy Mark Zuckerberg is. Bővebben itt olvashat a vendégseregről.
Trump megérkezett magyar idő szerint háromnegyed 3-kor a St. Johns baptista templomba, Washingtonba, hogy a reggeli istentisztelettel kezdje a napot. Az egyházi ceremónia után átmennek a Fehér Házba Joe Bidenékkel teázni, majd mennek a Capitoliumba magára az eskütételre.
Kora reggeli cikkünkben részletesen leírtuk, mi fog történni a beiktatás előtt, közben és után, de itt felsoroljuk a főbb eseményeket:
- Reggeli istentisztelet a washingtoni St John’s templomban;
- Donald Trump és a leendő first lady, Melania Trump teázni megy a Fehér Házba a leköszönő Joe és Jill Bidennel;
- a nagy hideg miatt a Capitolium (a törvényhozás épülete) Rotundájában lesz a hivatalos beiktatást, helyi idő szerint délben, 12 órakor; Trump mellett leendő alelnöke, J. D. Vance is leteszi az esküt;
- az új elnök megebédel a kongresszusban;
- Trump átvonul ezután a Capital One Arenába, ahol a fagyos idő miatt elmaradt parádé kivonatát lehet majd megnézni;
- az új elnök a Fehér Házban aláírja az első elnöki rendeleteit;
- és bálok sokasága megy majd le sorban Washingtonban a tiszteletére, amiken Trump is megjelenik.
Egy amerikai elnök hatalomátvétele szinte mindig történelmi eseménynek számít. Donald Trump 2025. január 20-i beiktatása azonban új érát is jelezhet az amerikai politikában, hisz ahogy sokan megírták, Trump tanult négy évvel ezelőtt lezárult első ciklusából, és igyekszik majd az első naptól kezdve akadály- és fékmentesen megvalósítani programját.
A beiktatáshoz kapcsolódó események már szombaton megkezdődtek. Hétfőn pedig helyi idő szerint délben, magyar idő szerint este hatkor teszi Trump az elnöki esküjét. Kövesse velünk az eseményeket percről percre!
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!