Trump húszezer támogatója előtt írt alá elnöki rendeleteket, Biden 78 döntésének visszavonásával kezdett

Trump húszezer támogatója előtt írt alá elnöki rendeleteket, Biden 78 döntésének visszavonásával kezdett
Fotó: Mike Segar / Reuters

321

  • Magyar idő szerint hétfőn este hatkor Donald Trump letette az elnöki esküt, ő az Egyesült Államok 47. elnöke.
  • A beiktatást a hideg időjárás miatt 1985 óta először beltéren, a Capitolium Rotundájában tartják.
  • Trump a St John's templomban járt egy reggeli istentiszteleten, ami után Melania Trumppal együtt a Fehér Házba ment, ahol a leköszönő Joe Bidennel és Jill Bidennel teáztak.
  • Utána megérkeztek a Capitoliumba, ahol a volt elnökök, techmilliárdosok és külföldi vendégek is részt vettek a beiktatáson.
  • Trump beiktatási beszédében azt mondta: Amerika aranykora elkezdődött. Arról is beszélt az ellene elkövetett merényletre utalva, hogy azért mentette meg Isten, hogy újra naggyá tegye Amerikát.
  • Azt is kijelentette, hogy vészhelyzetet hirdet a déli határon, és a mexikói kartelleket külföldi terrorszervezeteknek minősítik. Azt mondta, a Mexikói-öblöt átnevezik Amerikai-öbölre, a Panama-csatornát pedig visszaveszik.
  • Nagy ovációt aratott, különösen Elon Musk arcán volt látható az öröm, amikor Trump arról beszélt, hogy amerikai űrhajósok az amerikai lobogót elviszik a Marsra, vagyis meghirdette az űrverseny új állomását.
  • Trump az eskütétel és a beiktatási beszéde után elbúcsúztatta Bidenéket, majd pedig az ebéd után a Capital One Arenában beszélt, és húszezer támogatója előtt elnöki rendeletek is aláírt. Biden 78 döntésének visszavonásával kezdett.
  • Utána ment az Ovális Irodába, és később három beiktatási bált is rendeztek.

Szép hosszú szignókkal látott el több rendeletet Donald Trump elnök a Capitoliumban, ezek az első jogszabályok, amiket ezzel hatályossá tett. Ígéretei alapján főleg a bevándorlással és a mexikói határ lezárásával kapcsolatosak ezek a rendeletek, de egyelőre nem tudni biztosan, melyeket szignózta.

Mint írtuk, a Capitoliumtól az Andrews légibázisra repült egy helikopteren Joe Biden távozó amerikai elnök. A bázison egy beszédet is tartott, amiben elmondta, „sokkal többet kell még tennünk”. Szerinte mindenki hallhatta a beiktatási beszédet, majd megismételte, sokat kell tenni. Arról is beszélt, most távozik, de nem hagyja abba a harcot, és arra is szólított fel mindenkit, maradjon elkötelezett.

A csapatát is fényezte, mondván egy elnök nem választhatja meg, bevonul-e a történelembe, de azt igen, ha bevonul, milyen csapattal a háta mögött teszi meg. Neki márpedig remek emberei voltak, akiket arra biztatott, büszkeséggel gondoljanak vissza az elmúlt négy évre. Arról is beszélt, a jövő majd eldönti, milyen lesz az öröksége, és hogy megtiszteltetés volt szolgálnia. „Köszönjük, Joe!” – kiáltották a megjelentek, majd Joe Biden és felesége, Jill felszálltak az elnöki gépre, amivel a kaliforniai Santa Ynezbe repültek.

A washingtoni Capital One Arénában közben pezsgő a hangulat a BBC tudósítása szerint. Posztunk írásakor épp egy katonazenekar játszik, de a 20 ezer résztvevőt más (rezes)bandák is szórakoztatják. Az elnököt is idevárják a kongresszusi vacsora után. 14 beszéd lesz az elnökével együtt, így Elon Musk techmilliárdos és Kash Patel leendő FBI-igazgató is felszólal majd. Várhatóan Trump több elnöki rendeletet egy központi színpadon fog majd teátrálisan aláírni.

A beiktatási beszédben elhangzó számtalan ígéret között kissé elsikkadt, hogy Donald Trump megígérte: újból állományba helyezik és visszamenőlegesen kifizetik a fegyveres erők azon tagjait, akiket a 2021 augusztusa és 2023 januárja között azért bocsátottak el, mert nem voltak hajlandó beadatni maguknak a Covid-19 vírus elleni vakcinát. Az elnök a mostanában divatos trend alapján a vakcinamegtagadást is a „szólásszabadság” korlátozásának állította be; mondván, ezeket az embereket

„igazságtalanul száműzték a hadseregből csak azért, mivel felemelték a szavukat az oltási szabályok ellen”.

A Biden-kormányzat elbocsátó intézkedése mintegy 8000 embert érintett, ami arányaiban eltörpül a fegyveres erők kétmilliós állományához képest, ráadásul a hadsereg vallási meggyőződés vagy nyomós egészségügyi indok alapján több kivételt is tett. A Fehér Ház és a Pentagon számára politikailag kellemetlen lépés ellen több érintett is pert indított.

(Politico)

Orbán Viktor miniszterelnök Facebookon posztolt arról, hogy mit jelent Donald Trump második elnöki ciklusa Magyarország számára.

A kormányfő azt mondta, Trump elnökségétől békét, nyugalmat és gazdasági fellendülést vár. Orbán szerint a világ meg fog változni, és az a magyaroknak jó lesz.

Bár a miniszterelnök nem vett részt az amerikai elnök beiktatásán, az kiderült, hogy belátható időn belül újra lesz Orbán–Trump-találkozó. A miniszterelnök hétfőn inkább beszédet mondott a magyar EU-elnökség eredményeit értékelő konferencián, amit az MCC és a XXI. Század Intézet szervezett.

Az új elnök és alelnök ezután a Capitolium Emancipációs Termébe vonult, ahol egy rokonokból, republikánus politikusokból, képviselőkből álló tömeg előtt újabb beszédet mond, ami inkább hasonlított a kampánybeszédeire. J. D. Vance alelnök kezdte, aki nagyon dicsérte Donald Trump korábbi beszédét, örvendve, hogy az elnök nem fogta vissza magát. Megköszönte háromszorosan mindenkinek, aki hozzájárult, hogy létrejöhetett a Trump-elnökség. Pokoli hideg volt odakint, miközben Bidenéket búcsúztatták, mondta, majd bejelentette Trumpot.

Trump csodálatos, napos napot említett, de azért jelezte, ő is érezte a hideget. A saját beszédéről azt mondta, remek visszajelzéseket kapott róla. Sokan azt mondták neki, nem lehetséges ez az út, amit bejártak. Vance-t dicsérte, akit figyelt már egy ideje, aki nagyon okos, csak a felesége okosabb nála, viccelődött.

Az első hetek a kampányban kemények voltak, de aztán sima volt az útjuk. Mike Johnson képviselőházi elnöknek is gratulált a munkájához, aki többséget tudott elérni az alsóházban. A 2017-ben, egy baseballmeccsen meglőtt, mellette álló Steve Scalise-t hősnek nevezte, majd a feleségét emelte ki, aki kitartott meglőtt férje mellett.

A saját beszédéről is szót ejtett, hogy Melania Trump és Vance is mondták, szép egyesítő beszéde legyen, de Trump kitartott a mostani verzió mellett, ami „gyönyörű” lett. Hozzátette a sok párttársa előtt, itt szebb és fiatalabb embereknek mondhatta el a magáét, és ez a mostani még jobb beszéd.

A „J6 túszok” kiszabadításáról is beszélt (ők a 2021. január 6-i Capitolium-ostrom bebörtönzöttjei), elejtve, hogy hamarosan tettek követik majd beszédét. Nancy Pelosi akkori házelnök felelősségét is emlegette. Áttért a bűnözők által megölt emberekre, de csapongó beszédében kitért az őt bíráló Liz Cheney-re, az inflációra, a határ védelmére is. Joe Bident is elővette, amiért sokaknak, akik „nagyon, nagyon, nagyon bűnösök nagyon rossz bűnökben”, megkegyelmezett elnöksége legvégén.

Az eskütételi ceremóniával nem értek véget a beiktatási események Washingtonban. Miközben Joe Biden volt elnököt felültették egy helikopterre, ami elröpteti Washingtonból, Donald Trump aláírja a Capitoliumban első elnöki rendeleteit, amik közül párat beszédében is említett. Utána a kongresszusi ebéd során szenátorokkal, képviselőkkel együtt telítik üres hasaikat.

Ezután valószínűleg a Capital One Arenába megy Trump, amit megtöltenek rajongói, akik a hideg miatt lefújt elnöki autós parádét nem nézhették meg. Innen Trump a Pennsylvania Avenue sugárúton hajtat majd a Fehér Házhoz, elfoglalva az elnöki hivatalt. A napot számára három bál zárja: a Commander in Chief Ball (Főparancsnok Bál), a Liberty Inaugural Ball (a Szabadság Beiktatási Bál) és a Starlight Ball (Csillagfény Bál). Kedden végül lesz egy nemzeti ima a washingtoni Nemzeti Katedrálisban.

Joe Bident és feleségét, Jillt Donald Trump új elnök és Melania Trump, a first lady búcsúztatta el. A Capitolium mellől szállt fel az elnöki helikopter Bidenékkel, akiket első körben az Andrews légibázisra vittek, ahonnan Kaliforniába repülnek majd.

Joe Biden helikoptere távozik a Capitolium épületétől – Fotó: Andrew Caballero-Reynolds / AFP
Joe Biden helikoptere távozik a Capitolium épületétől – Fotó: Andrew Caballero-Reynolds / AFP

Amerikai védelmi tisztségviselők hetek óta készítik a tervek arra, hogyan fognak több ezer amerikai katonát vezényelni a mexikói határra – közölte a Washington Post. A lap információi szerint lehetőségeket készítettek elő Donald Trump számára, és döntés még nem született arról, hogyan is fog kinézni az akciót.

A Pentagonban arra várnak, hogy Trump kiadja a hadsereg határvédelemre történő kivezényléséről szóló rendeletét. Egy védelmi tisztségviselő a lapnak elmondta, egyelőre nem tudják, hogy az új elnök egészen pontosan milyen lépést is tervez.

Helyi idő szerint kora délután 1 órakor véget is ért Donald Trump ünnepélyes eskütétele. Trump újra felemelte öklét, ahogy a butleri merénylet után is, majd néhány embertől elbúcsúzva kivonult a Capitolium Rotundájából. Őt követték a további fontos személyiségek, volt elnökök, kormánytagok.

Trump beszéde után nagy taps, majd hosszas kínos csend következett. Carrie Underwood énekelt volna, de sehogy sem jött a zenei aláfestés. Végül a kórus segítségével előadta pusztán vokálisan az „America the Beautiful” című dalt.

Nagy ovációt aratott, különösen Elon Musk arcán volt látható az öröm, amikor Trump arról beszélt, hogy amerikai űrhajósok a csillagos-sávos lobogó csillagait elviszik a Marsra – azaz az új elnök meghirdette az űrverseny újabb állomását, a múlt század hatvanas éveinek szellemében, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió az ember űrbe juttatásáért, majd a holdra szállásért kelt versenyre. Előbbit a Szovjetunió, utóbbit Amerika nyerte, olyannyira, hogy más nem is lépett soha a Holdra amerikaiakon kívül. Igaz, most már nem a Szovjetunióval, nem is Oroszországgal kell vívni az űrversenyt, hanem egyre inkább Kínával.

„Olyan nemzet leszünk, mint korábban soha egyetlen nemzet sem. Megállítjuk a háborúkat, kiegyezést hozunk a világba.” „Amerika tisztelt megbecsült és szeretett ország lesz a világban megint.” „Senki sem fog megtörni, megalázni, nem bukunk el. Szabad szuverén és független nemzet leszünk” – mondta Trump, azt az érzetet igyekezve kelteni, hogy mindebben az elmúlt években az Egyesült Államok kudarcot vallott. „Büszkén fogunk élni, semmi sem állhat az utunkba. Az aranykorszak most kezdődött el” – zárta beszédét Trump, majd a pulpitustól távozva ismét magasba emelte az öklét, ahogyan azt az ellene elkövetett merénylet után tette, megteremtve ezzel az elnökválasztási kampány legikonikusabb pillanatát.

Trump hosszan ecsetelte az amerikaiak tetteit, amik a Marsra szálláshoz méltók: a pionírok több ezer kilométeres vadnyugatra menetelésétől az atommaghasadás eléréséig. Elmondta még, a hazafiak építették ezt az országot, farmerek, cowboyok, szénbányászok, rendőrök dolgoztak ezen. „Együtt lefektették a vasutakat, felépítették a felhőkarcolókat”, legyőzték a fasizmust és kommunizmust. Megígérte, segítségükkel újraépítik Amerikát. „Itt vagyok veletek, harcolok veletek, győzni fogok veletek” – mondta.

Donald Trump alig tette le hivatali esküjét, a Fehér Ház hivatalos weboldala már át is állt trumposra.

„Amerika visszatért” – jelzi az oldalon egy hatalmas szöveg

Az új amerikai elnök arról beszélt még, azonnal felülvizsgálja a kereskedelmi szerződéseket, az amerikai munkások érdekében. Az elektromos autókra való kötelező átállásnak, és a Green New Dealnek nevezett bideni gazdaságzöldítő programnak is véget vet tervei szerint. „Más szóval azt a kocsit veheted majd meg, amelyiket választod” – mondta.

Arról is szót ejtett, nem engedi majd fegyverként használni az igazságszolgáltatást. Igazságos és egyenlő jogot ígér mindenkinek.

Trump rengeteg elnöki rendeletet fog aláírni első napján, amivel szerinte helyreállítja a józan észt. Ilyen lesz a déli határnál elrendelendő vészhelyzet is.

Fotó: Chip Somodevilla / Pool / Reuters
Fotó: Chip Somodevilla / Pool / Reuters

Az első elnöki beszédében az ország felemelkedésnek ígéretéről beszélt Trump, megjegyezve, hogy Isten azért védte meg az életét – azaz élte túl kis horzsolással az ellene elkövetett merényletet –, hogy újra naggyá tegye Amerikát, azaz Make America Great Again.

Panama megsértette a Panama-csatorna semlegességére vonatkozó egyezményt – jelentette ki Trump. Az elnök szerint az amerikai hajókat rendszeresen nagyobb költségekkel sújtják a két óceán közötti átkeléskor. „És mindennek tetejébe Kína üzemelteti a csatornát, amit nem adtunk át Kínának. Panamának adtuk át. És visszavesszük” – mondta Trump beszédében, amelyet a helyszínen személyesen hallgatott meg a kínai alelnök is.

Trump beszélt Mexikóról is, figyelmeztetve a déli szomszédot, hogy Mexikónak közre kell működnie abban, hogy az onnan – vagy Latin-Amerika többé országából, a mexikói határon át – az Egyesült Államokba érkező illegális migránsoknak Mexikóban kell maradniuk, amíg bevándorlási kérelmüket nem bírálják el az amerikai hatóságok.

Ismét elővette a Mexikói-öböl nevével kapcsolatos kifogásait, amelyekre a napokban már a mexikói elnök is reagált egy Nagy-Mexikót ábrázoló történelmi térképpel. Az elnök szerint át kellene nevezni a Karib-tengerhez kapcsolódó vízfelszínt. „Hamarosan megváltoztatjuk a Mexikói-öböl nevét Amerikai-öbölre” – közölte.

Donald Trump hiába próbálta megcsókolni feleségét, amikor megérkezett a Capitolium épületébe, a Rotunda terembe, a beiktatására, Melania Trump kalapja ezt megakadályozta:

Inflációs krízis miatt emelkedtek az energiaárak, ez is veszélyhelyzet Trump szerint, ezért meghirdette sokszor hangoztatott lózungjának megfelelően: „Drill baby, drill!” – azaz fúrj, bébi, fúrj, tehát növelni kell az ország a földgáz- és kőolaj-kitermelését.

„Folyékony arany van a lábunk alatt” – mondta Trump, aki szerint fel kell tölteni az ország stratégiai tartalékait.

Trump beszédének volt egy pontja, amelyet a volt elnök, Joe Biden és Kamala Harris volt alelnök is megtapsolt: az új elnök üdvözölte a gázai tűzszünetet és a megállapodást, amely nyomán a Hamász másfél éves fogságából szabadult három izraeli túsz. A még Biden elnöksége alatt életbe lépett, de Trump által már saját sikereként is bemutatott tűzszünetről itt olvashat bővebben.

Nagy tapsvihar után közölte: minden illegális belépést leállítanak, több millió bűnözőt visszatoloncolnak oda, ahonnan jöttek. Bevezeti a „maradjatok Mexikóban” politikát, és véget vet az „elkapjuk-elengedjük” politikának. A déli határon fogják elhárítani az országot érő katasztrófát. Hétfőn aláírja a rendeletet, miszerint a drogkartelleket külföldi terrorszervezeteknek fogja nyilvánítani. 1789-es törvényt is újraéleszt a külföldi bandák ellen, akik az amerikai városokban okoznak bonyodalmakat. Meg fogja védeni az országot a külföldi inváziótól – magyarázta. A rekord inflációval és elszállt árakkal is megküzd majd.

Fotó: Kevin Lamarque / Pool / Reuters
Fotó: Kevin Lamarque / Pool / Reuters

Miközben a nemzet erejének, büszkeségének, magabiztosságának helyreállításáró beszélt, majd ünnepélyesen arról beszélt, hogy „nem feledjük el hazánkat, az alkotmányunkat és istenünket”, szinte mellékesen megjegyezte, hogy rendelkezett arról, hogy vészhelyzetet hirdet az ország déli határainál.

Donald Trump azzal folytatta, hogy reméli, hogy a választás valóban a legnagyszerűbb és legnagyobb következményekkel bíró választás volt. Válságokról beszélt, majd az ifjak és idősek, városiak, vidékiek, fehérek, feketék csoportjait emlegette, sok kisebbségi csoportnak megköszönte a szavazatát, többek közt a latinóknak is. Azt mondta, meghallotta a hangjukat, de kitért Martin Luther King mai emléknapjára is, amivel a feketék felé tett gesztust.

„Helyreállítjuk az ország kormányzatának integritását” – mondta Trump, aki szerint neki nagyobb nehézségekkel kellett megküzdenie, mint az ország történetében bárkinek – ezzel Trump meglepő módon a háttérbe szorította az ország történetének olyan szakaszait, mint a függetlenségi háború, az 1865-ig tartó polgárháború vagy akár a második világháború.

„Make America Great Again” – mondta beszédének második percében.

Joe Biden előzetes elnöki kegyelemben részesítette testvéreit is, valamint azok házastársait – írta a CNN. Biden az erről szóló közleményében azzal magyarázta a lépést, hogy a családját csak azért támadták, hogy őt bántsák, és nem hiszi, hogy ez távozásával véget fog érni. Biden jelezte, hogy „az alaptalan, politikai indíttatású nyomozások életeket tesznek tönkre”, hozzátéve, hogy egy ártatlan ember ellen indított nyomozás és vádemelés még akkor is tönkreteheti tekintélyét, ha felmentéssel ér véget az ellenük indított eljárás.

Így folytatta az új elnök: sok amerikai állam szenved a hurrikánok hatásaitól, Los Angeles pedig a tűztől. Még a leggazdagabbak és leghatalmasabbak házai is leégtek, „érdekesnek” mondta, hogy soknak közülük nincs otthona. Az egészségügyi rendszert kritizálta, amire túl sok pénz megy el, a diákokat pedig az iskolában az ország utálatára tanítják. „Mindez változni fog, a mai nappal kezdve, és nagyon gyorsan” – mondta.

Fotó: Chip Somodevilla / Pool / AFP
Fotó: Chip Somodevilla / Pool / AFP

A választás szerinte mandátum, hogy visszafordítsa a sok hibát és árulást, és visszaadja az embereknek a demokráciát, szabadságot. „Amerika hanyatlásának vége” – mondta.

„Amerika hamarosan nagyobb lesz és különlegesebb, mint valaha” – mondta Trump első elnöki beszédében néhány perccel a beiktatása után. Egy új korszak kezdetén vagyunk, a nemzet sikerének korszakában.

Az elnök szerint azonban vannak kihívások az országban és a világban is, amelyekkel az országnak szembesülnie kell. Társadalmi problmákról beszélt, majd nekiment a Biden-kormányzatnak, amely szerinte nem tudott a legegyszerűbb belföldi kihívásokkal megküzdeni.

A kóruséneklés után Donald Trump új amerikai elnök lépett a mikrofonhoz, és némi ováció után elkezdte ünnepi beszédét, az elsőt a 47. elnökként.

Először köszönetet mondott alelnökének, a főbíróknak, volt elnököknek és alelnököknek és a polgároknak is. „Amerika aranykora elkezdődött” – mondta, hozzátéve, jól fog menni az ország szekere. Kormánya minden napján Amerikát az fogja az első helyre tenni – utalt szlogenjére. A szuverenitás és biztonság helyreállítódik, az igazság helyreáll, nem fogják fegyverként használni az igazságszolgáltatást.

Az Egyesült Államok frissen beiktatott 47. elnöke is eleresztett egy mosolyt a hivatalba lépése utáni percekben előadott zene alatt, kicsit ringatta is a fejét a zene dallamára.

Az Egyesült Államok vezető politikusai részben római hagyományokat követve jellemzően mentesek voltak az arcszőrtől. Szakállas elnök sem sok van, bajszos akad pár, viszont az alelnökök között több mint száz éve J. D. Vance az első, akinek szakálla, vagy legalábbis határozott borostája van.

Fotó: Morry Gash / Pool / Getty Images / AFP
Fotó: Morry Gash / Pool / Getty Images / AFP

Posztunkat frissítettük, eredetileg az szerepelt benne, hogy Vance az első szakállás alelnök.

Donald Trump J. D. Vance után szintén felmondta az eskü hagyományos szövegét, ezzel az Amerikai Egyesült Államok 47. elnökévé vált. A szöveg:

„Én Donald John Trump ünnepélyesen esküszöm, hogy hűségesen ellátom az Egyesült Államok elnöki hivatalát, és legjobb képességeim szerint fogom megőrizni, megvédeni és megóvni az Egyesült Államok alkotmányát.”

John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke előtt, a Bibliára tett kézzel tette le az esküt. Az eskütételt követően nagy körbegratulálás zajlott le Vance és Trump családjai közt.

Új alelnöke van az Egyesült Államoknak, aki akadáyoztatása esetén átveheti az elnök szerepét: J. D. Vance ugyanis letette az esküt. Brett Kavanaugh, a legfelsőbb bíróság bírája mondta el előtte a szöveget. Mellette volt a felesége és az ő karjában közös gyermekük is. Nagy taps fogadta a ceremóniát.

Fotó: Saul Loeb / Pool / AFP
Fotó: Saul Loeb / Pool / AFP

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Amerikai elnökválasztás
Tovább a mellékletre
Kövess minket Facebookon is!