Izrael szigorítja a civilekre vonatkozó korlátozásokat Haifa térségében a Hezbollah rakétatámadásai miatt

2024. október 8. – 19:10

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli belügyi parancsnokság szigorít a Haifa kikötővárosban élő civilekre vonatkozó korlátozásokon, miután a Hezbollah rakétatámadásokat intézett a város ellen – írja a Guardian.

A döntés értelmében bezárnak az iskolák – közölte a hadsereg, hozzátéve, hogy az ország többi részén változatlanok maradnak az irányelvek.

A Hezbollah rakétái hétfőn kora reggel csapódtak be először Haifába, ami az első olyan közvetlen támadás volt a város ellen, amely elkerülte a hadsereg általában megbízható légvédelmi rendszerét. A jelentések szerint a támadásban több ember megsérült.

A Hezbollah aztán azt állította, hogy a keddi nap folyamán rakétákat lőtt ki az észak-izraeli Haifa és Krayot térségére. Az izraeliek 105 lövedéket azonosítottak, ami Libanonból érkezett Izrael területére. A támadásban a jelentések szerint mintegy hét ember megsérült.

Haifa Izrael legnagyobb kikötője, ahol petrolkémiai üzemek és olajfinomítók találhatók, így a Hezbollah célpontja lehet a támadási kísérleteknek.

Rakéta csóvája Haifa fölött, szeptember végén – Fotó: Mostafa Alkharouf / 2024 Anadolu
Rakéta csóvája Haifa fölött, szeptember végén – Fotó: Mostafa Alkharouf / 2024 Anadolu

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!