Hiába állította Netanjahu, hogy kiiktatták Hásem Szafieddinet, az IDF szerint ez még nem biztos

2024. október 8. – 22:53

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába beszélt erről Benjámin Netanjahu, az IDF nem tudja biztosra mondani, hogy valóban megölték-e Hásem Szafieddinet, a Hezbollah második számú vezetőjét, aki esélyes a szervezet vezetői pozíciójára.

Daniel Hagari, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője azt mondta, hogy nem tudják megerősíteni, hogy Szafieddine a múlt heti légicsapásban halt meg, és még vizsgálják a művelet eredményét.

Hezbollah nem nyilatkozott Szafieddine hollétéről a csapások óta, de a halálát sem erősítették meg.

(BBC)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!