EP-választás Magyarországon: 40 százalékos feldolgozottságnál a Fidesznek 43,7 százaléka van, a Tiszának 31

Budapest utcáit ellepte az eredményváró tömeg, és miután az utolsó európai szavazóhelyiséget is bezárták, az eddig közölt becslések helyett valódi eredményeket is közölhettek az európai parlamenti választásokról a nemzeti választási irodák. Magyarországon is ezt követően jelentek meg az első hivatalos részeredmények.

40 százalékos feldogozottságnál tart az EP-választás. Eddig:

  • Fidesz-KNDP: 43,77 százalék, 11 mandátum,
  • Tisza: 31,07 százalék,7 mandátum,
  • DK-MSZP-Párbeszéd: 8,23 százalék, 2 mandátum,
  • Mi Hazánk: 6,82 százalék, 1 mandátum.

A többi párt egyelőre nem érte el az 5 százalékos küszöböt.

Korábban a Political Capital elemzéséről írtunk, amely szerint a Fidesz-KDNP-nek kudarc lenne, ha gyengébb eredményt érne el, mint a korábbi EP-választásokon. 50 százalék alatt eddig csak 2004-ben teljesítettek, ekkor 47 százalékot szereztek. Úgy tűnik, hogy most a 2004-es eredményeket sem tudják hozni, holott minden idők legnagyobb összegeit égették el erre a kampányra.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!