Trump 2020-ban állítólag azt mondta európai vezetőknek, hogy a NATO halott, Amerika pedig nem fog segíteni Európának, ha megtámadják

2024. január 11. – 06:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump akkori amerikai elnök 2020-ban azt mondta az Európai Bizottság elnöke és több biztos előtt, hogy az USA „soha nem jönne segíteni”, ha Európát megtámadnák – erről Thierry Breton, a belső piacért és védelemért felelős francia európai biztos számolt be kedden az Európai Parlamentben, írja a Guardian.

Több hírügynökség szerint a szóváltás a 2020-as davosi Világgazdasági Fórumon zajlott le Trump és Ursula von der Leyen között. Breton és az EU akkori kereskedelmi vezetője, Phil Hogan szintén jelen volt a találkozón.

„Meg kell érteniük, hogy ha Európát támadás éri, mi soha nem fogunk eljönni, hogy segítsünk és támogassuk önöket” – Breton állítása szerint ezt mondta Trump, majd hozzátette,

„Egyébként a NATO halott, és mi kilépünk, ki fogunk lépni a NATO-ból”.

Az akkori amerikai elnök ezután állítólag azt is kijelentette, hogy Németország 400 milliárd dollárral „tartozik neki”, mert nem fizették ki, „amit a védelemre kellett volna”.

Breton szerint Trump 2020-as megjegyzései úgy hatottak rá, mint egy „ébresztő”, és figyelmeztetett, hogy az elnökjelölt-aspiráns „visszajöhet”. „Most – jobban, mint valaha – tudjuk, hogy magunkra vagyunk utalva. Tagjai vagyunk a NATO-nak, szinte mindannyian, természetesen vannak szövetségeseink, de nincs más lehetőségünk, mint drasztikusan növelni a fegyverkezési kiadásokat, hogy készen álljunk bármire, ami történik” – fogalmazott Breton a Politico beszámolója szerint. Az unió védelmi programjáért felelős biztosként Breton kedden az Európai Parlamentben szorgalmazta, hogy az EU növelje saját önvédelmi képességeit az ukrajnai orosz háború közepette, és 100 milliárd eurós alapot javasolt a fegyvergyártás fellendítésére.

Az idei republikánus elnökjelölti előválasztás első megmérettetésére hétfőn kerül sor. Trumpnak 91 büntetőjogi váddal és a szavazólapról való kizárására irányuló jogi kísérletekkel is szembe kell néznie, de a közvélemény-kutatások szerint még így is hatalmas előnye van a két legnagyobb riválisával, Ron DeSantissal és Nikki Haley-vel szemben. A Trump és Joe Biden jelenlegi elnök között a közvélemény-kutatások szoros versenyt mutatnak, gyakran Trump vezetésével.

Bár a volt amerikai elnök kampánystábja nem kommentálta Breton kijelentéseit, Trump elnökségét egyébként is jellemezték a NATO-ból való kilépéssel kapcsolatos fenyegetések, és az európai nemzetek NATO-hozzájárulásainak növelésére vonatkozó követelések.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!