Automatikusan Orbán Viktor lesz az EU vezető testületének elnöke, ha nem találnak másvalakit a leköszönő vezető helyére
Charles Michel, az Európai Tanács jelenlegi elnöke indul a júniusi európai parlamenti választásokon, ezért ha megválasztják és július közepén elfoglalja a helyét az Európai Parlamentben, akkor más vezetőt kell találni a testület élére.
Ha ez nem történik meg időben, akkor az Európai Uniós soros elnökségét épp a vonatkozó időszakban betöltő ország vezetője lesz a szervezet elnöke, aki abban a mintegy fél évben épp a magyar kormányfő, Orbán Viktor lesz, írja a Politicio.
A csúcspozícióval valójában nem járnak túlzottan nagy hatalmi jogkörök, inkább szervezési, levezetési funkciója van az elnöknek, persze az EU-s közbeszédet hangsúlyosan alakítani képes.
Azt, hogy Orbán Viktor irányítsa az Európai Tanácsot fél évig, a Politico szerint a benne lévő többi 26 állam- és kormányfő „kétségbeesetten” próbálja elkerülni, hiszen Orbánnak rendszeresen súlyos nézeteltérései vannak velük, ez közismert a magyar kormányfő vétózásai miatt is.
Június 6. és 9. között az EU 27 tagállamában megtartják az európai parlamenti választásokat, ezután az európai vezetők június 17-én, majd június 27–28-án ülnek össze, hogy megpróbáljanak megegyezni Michel utódjáról. Ez sosem volt egyszerű folyamat, sokat számít, hogy a választási eredmények milyen erőviszonyokat teremtenek.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!